A magyar nép ősei napjainktól számolva

A 2000-ben elvégzett Semino féle genetikai vizsgálatsorozat eredménye szerint, a magyar férfiak 93,7 %-a négy ősapától ered, és a jelenleg itt élő magyar férfiak 73,3 %-a már a kőkorszak legelején is itt élő férfi populáció leszármazottja. (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)

2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé.

A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:

1. A magyar nép ősei napjainktól számolva 35-40 ezer évvel ezelőtt Európában elsőként megjelent europid őstelepesek közt voltak.

2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterikusabban elhatárolható népessége.

3. A magyar nép legközelebbi – genetikai szinten igazolható – rokonai, a lengyel, az ukrán, valamint a horvát nép.

Genetikailag olyan, hogy “indoeurópai” nem létezik. Nincs “szláv” sem, csak “európai”, és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotipusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, “őseurópai”. (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)

– A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es haplotipus alapján – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja.

– A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, -11 %-a az EU-7, – és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.

– A magyarokból teljesen hiányzik az urali népekre jellemző TAT (EU 13 + EU 14) gén.

“A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. – Ezek alapján a székely és magyar nem különbözik egymástól.

Tehát megállapítható, hogy az úgynevezett honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé.

FORRÁS:Hunor-Magor ősnépe facebook

A Székely himnusz versét .......

Krémer Etelka

2014. december 2. ·

MINDEN IGAZ MAGYARNAK és TESTVÉREMNEK!!

SZÉKELY HIMNUSZ

A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, és művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott hazafias dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon, és a tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.

Csanády György életrehívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – az ország szétszakadásának nyomasztó élménye közepette – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.

A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagyáldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.

Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.

Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.

Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések. A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.

Csanády György Székelyudvarhelyen született 1895. február 23-án, és az itteni Református Kollégiumban érettségizett 1913-ban. A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de nem a szakmájából, hanem az irodalomból élt. Az I. világháborúban katonaként megsebesült. Magyarország-ra költözött, és 1920-21-ben ötödmagával megalakítja a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Budapesten, 1952. május 3-án halt meg. A Farkasréti Temetőben temették el, de később - végakarata szerint - hamvait Székelyudvarhelyen, a Református Belvárosi Temetőben, a családi sírban helyezték el.

Mihalik Kálmán Oravicabányán született 1896. február 21-én. Kolozsváron a piarista gimnáziumban, majd az unitárius főgimnáziumban tanult, itt érettségizett 1915-ben. Mivel katolikus volt, vallásórára a kegyesrendiek által vezetett főgimnáziumba járt. A kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be. A háborúban ő is fronton teljesített szolgálatot. A háború után tanulmányait Szegeden folytatta, majd az itteni egyetemen lett tanársegéd. 1922. szeptember 6-án, 26 éves korában, tífuszban halt meg, Szegeden; sírja a Belvárosi Temetőben van.

A régi Székely himnusz

Az Este a székelyeknél lassú dallama nem székely népdal, aminek oly sokan tartják, hanem zeneszerzői lelemény. Bartók 1907-ben fedezte fel a Csíki- és a Gyergyói-medencében a magyar népdal régi stílusát, amelyre legelsőbben a négysorosság, az ereszkedő dallamszerkezet és a félhang nélküli ötfokúság jellemző. Ezeket a jellegzetességeket teremtette újra a páratlan népszerűségű zongoraminiatűr lassú szakaszában, amelynél jellemzőbb és megindítóbb zenei képet senki sem festett a Székelyföldről. Egyedülálló zenei jelképe ez a dallam a székelység hagyományőrző erejének és annak a szellemi örökségnek, amelyet Bartók tett az összmagyarság közkincsévé. Érthető, hogy egyes műveltebb székelyek szeretnék, ha ez a zeneszerzői telitalálat (az évtizedek során hozzátársult Mária-ének szöveggel) székely himnusszá válnék, s akként kiszorítaná szerepéből a "Ki tudja, merré...-t. Nem kisebb tekintély, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tudós igazgatója, Kónya Ádám is szorgalmazta ezt. Hiába. Írását a többség nevében felhördülő ellenlábasok diverzióként bélyegezték meg !!
Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély népét!
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.

Megszületett a Székely Himnusz komponistája. Hadak útján..

1896. 02. 21.

Megszületett Mihalik Kálmán egyetemi tanársegéd, zeneszerző, a Székely Himnusz komponistája.

Ha a fej meghal, utána vész a test is. Attila után széthullott roppant birodalma. A meghódított népek fellázadtak, a hun utódok egymás ellen fordították a fegyvert. Véres csatákban elhullottak Attila fiai. Csak egy maradt közülük életben, a legkisebb, legkedvesebb: Csaba vezér. Mikor a felszabadult rab népek megosztoztak Attila országán, Csaba vezér összegyűjtötte a megmaradt hunokat, és azt mondta nekik:
-Messze, messze, ahol a nap támad, Szittyaország földjén élnek a mi jó rokonaink, magyar testvéreink. Ha akarjátok, elvezetlek oda, s együtt jövünk vissza, újra elfoglalni Attila apánk országát.
Föl is kerekedett erre a hun sereg, mindössze néhány ezer vitéz asszonyostul, gyerekestül, de Erdély havas hegyeinél nem jutottak tovább. Ott a Réka-patak partján megállottak, és Csaba megfelezte a hun csapatokat.
-Egyik fele velem jön Szittyaországba, hírt vinni a testvéreknek, másik fele itt marad a magas bércek közt, és visszavár bennünket.
Azokat, akik ott maradtak, megtanította kőből, fából házat építeni a sátor helyett, s azt mondta nekik:
Meddig a tűz hideg nem lesz,
meddig a folyó le nem foly,
meddig télre tavasz derül,
meddig égből jön az áldás,
addig, jó népem, itt székelj!
És lett e nép neve székely. S hogy nagyobb kedvük legyen a sok ellenség közt itt maradni, megígérte nekik Csaba vezér, hogy hadával tüstént visszafordul segítségükre, ha azt üzenik, hogy bajban vannak.
 
- Üzenhettek tűzzel, vízzel, hírmondótok lehet a levegő vagy akár maga földanyánk is.
Alig lovagoltak el Csabáék egynapi járóföldre, rettentő szél zúgatta körülöttük az erdőt, hozta az üzenetet a levegő:

- Vissza, Csaba, vissza, bajban van a székely!

Rögtön visszafordultak a hunok, s mind levágták az ellenséget.

Aztán újra megindultak Szittyaország felé. El is mentek jó darabon: megáradt folyó állta útjukat. Víz hozta az üzenetet:

- Vissza, Csaba, vissza, bajban van a székely!

Harmadszorra már hetedhét országon túl jártak, mikor jeges förgeteg zúdult rájuk rettenetes égzengéssel, villámlással. Égi tűz hozott üzenetet.

Visszafordultak, megint megmentették a székely véreiket az ellenségtől. Azután már akadály nélkül elérkeztek Szittyaországba.

A magyarok nagy szeretettel fogadták a hun testvéreket. Megosztották velük sátraikat, kenyerüket, meghallgatták hírmondásukat Attila örökéről, és végre azt mondták nekik:

- Most még gyengék vagyunk arra, hogy átvegyünk akkora örökséget. Sokasodnunk kell még arra. Maradjatok nálunk addig, azután majd együtt induljunk!

Le is telepedtek Csabáék a magyarok közt. Szépen meg is öregedtek, szemüket is lehunyták örök álomra, s a magyarok eltemették őket szép zöld hantok alá, lovastul, kardostul.

Ott aludtak aztán száz meg száz esztendeig háborítatlanul. Akkor megint ellenség fogta körül a székelyeket Erdélyben. Még nagyobb, még hatalmasabb, mint azelőtt. Egy álló hétig harcolt a székely, de hiába! Sok volt az ellenség!

Sötét éjszakán utolsó csatájukat vívták. Reszketett, dobogott lábuk alatt a föld a nagy viaskodásban, s a székelyek öregjei sóhajtoztak:

- Hej, Csaba apánk, most már te sem segítsz meg bennünket!

Bizony, most is megsegítette.

Székely lábak dobogása végigszaladt hetedhét ország földjén, s megrezzentette a halott hunokat a zöld halmok alatt.

- Ébredj, Csaba, ébredj, bajban van a székely!

Abban a pillanatban Erdélyország fölött nagy csörgés-csattogás támadt az égboltozaton. Zabla csörgött, kard csattogott, Csaba vezér ragyogó lovasai tűntek föl az égen a csillagok között.

- Ne hagyd magad, székely! Itt vannak Csabáék! Égbeli halottak segítik az élőt!- Új erőre kaptak a székelyek.

Az ellenséget pedig megvette a rémület. Elhányta fegyverét, futott esze nélkül, ki merre látott. Egek országútján robogó lelkekkel ki tudna csatázni?

A székelyek megszabadultak. Csaba vitézei pedig visszatértek a zöld halom alá azon az úton, amelyiken jöttek. Az a fényes fehér út azonban, amit paripáik patkói tapostak, megmaradt az égen, s ma is ott világít. A Tejút az, amelyet a székely ember ma is Hadak útjának hív. Megláthatjátok az égen minden este, ha fölnéztek rá.

*******************

George Bernard Shaw (1856–1950) ír írófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában a következőket mondta:
„... egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal... Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül.”