A spiritualitás és a kvantummechanika összefüggései
- Mivel foglalkozik a kvantumfizika?
- Röviden fogalmazva a lehetőségek fizikája. Tele van ráutaló
kérdésekkel, hogy valójában hogyan is érzékeljük a világot, hogy van-e
különbség az érzékelt világ és a valós világ között és hogy valójában
hogy is van mindez. A modern materializmus tanításaival elég gyakran
kivonja az embereket a felelősségérzet alól, akárcsak a vallások. De ha
elég komolyan veszed a kvantummechanikát, az a te kezedbe adhatja a
döntést és egyáltalán nem ad egyszerű és kényelmes válaszokat. Azt
állítja csak, hogy: a világ nagyon nagy hely, és nagyon rejtélyes. A
mechanizmus nem maga a válasz, és nem is fogja megadni a választ, mert
elég idős vagy, hogy te magad döntsd el. Mindössze a lehetőségeidre
világít rá.
Az agy
Istenről
A gondolat
A fizikai valóság
Az elméleti valóság
Célunk ezen a világon
A szub-atomikus világ
- Mesélj az agyról!
- Az agy, amikor gondolsz egyet olyanná válik és pontosan olyan hatást
kelt, mint amilyet egy "működő" viharfelhő kelt önmaga és a Föld - mint
felvevő receptor - között. És biztos láttad már ezt a baljós kinézetű
felhőt fortyogni az égen! Keresztül-kasul cikáznak át rajta az
elektromos kisülések és azt is látod, ahogyan a földbe csapódnak. Az agy
amikor összefüggő gondolattal foglalkozik olyan, mint egy vihar. De
magát a gondolatot senki sem láthatja. Amit látnak az neurofizika, egy
dühöngő vihar az agy különböző területein. Azok a területek a test
térképei és térképek mindenről, amire a személyiségnek reagálnia kell.
Egy holografikus képre, dühöngésre, gyilkosságra, gyűlöletre,
könyörületre, szeretetre. Az agy nem tesz különbséget a környezet éppen
aktuális információi és az emlékek között, mert mindkét esetben
ugyanazokat a speciális idegpályákat használja.
Az agy kis
idegsejtekből, neuronokból áll. A neuronoknak nyúlványaik vannak, amivel
elérik a többi neuront és kapcsolódnak hozzájuk, hogy idegpályát
hozzanak létre. Minden hely, ahol kapcsolat jön létre, egy gondolatot
ébreszt. Az agy az összes információt az ún. asszociációs memóriában
tárolja. Például az ötletek, gondolatok, érzések az ideghálóban jönnek
létre és terjednek, és mindegyiknek lehet köze mindegyikhez. Például a
szeretet fogalma és érzése is ebben a hatalmas ideghálóban található, de
a szeretet fogalmát sok más gondolatból építjük fel. Pl. sok emberben a
szerelem a csalódáshoz kapcsolódik. Amikor szerelemre gondolnak,
felidézik a fájdalmas emlékeket, aggodalmat, haragot, esetleg a dühöt
is. A düh fájdalomra emlékeztethet, ami egy személyhez kapcsolódva
visszavezethet a szerelemhez.
Modelleket alkotunk arról, ahogyan a
világ működik körülöttünk. Minél több információt szerzünk, annál jobban
kifinomíthatjuk egyik-másik modellünket. És közben azt cselekedjük,
hogy folyamatosan egy történetet mesélünk saját magunknak arról, hogy
ilyen a külvilág. Minden információ amit feldolgozunk, ami a
környezetből érkezik hozzánk, mindig a tapasztalatok színében tűnik fel
és az érzelmi válasz is ettől függ. Ki a sofőr, amikor az érzelmi
válaszainkat irányítjuk vagy érzünk? Tudjuk, hogy fiziológiailag az
ideghálózat. Ha valamit nagyon begyakorolsz, akkor az idegsejtek - amik
ezért felelnek -, erős kötéssel és hosszútávra
kapcsolódnak. Ezért
ha minden nap méregbe gurulsz, ha minden nap feszült vagy, ha minden nap
szenvedsz, tartós - maradandó - kapcsolódásokat hozol létre. Ha az
életed okot ad arra, hogy áldozattá válj, a neuronhálózat naponta
újradrótozódik és benne hosszú távú kapcsolatok alakulnak ki a többi
sejttel. Ezt azonosulásnak nevezzük. De azt is tudjuk, hogy az
idegsejtek, amik nem ingerlik egymást, szétválnak egymástól s elveszítik
hosszú távú kapcsolataikat, mert ahányszor csak inger érkezik az agyba
azonnal kémiai válasz keletkezik. Ahogyan ez megszakad, az egymáshoz
kapcsolódó idegsejtek elkezdenek elválni egymástól. Amikor megszakítjuk a
megfigyelést nincs az ingerlésre automatikus válasz. A hatásokat
vizsgáljuk, s már nem vagyunk többé az a test-lélek egységben tudati
személyiség, ami automatikusan válaszol a környezetére.
Az érzelmek
önmagukban sohasem jók vagy rosszak! Az érzelmek meg vannak tervezve, s
kémiailag erősítik a hosszú távú emlékeket. Ezért vannak! Minden érzelem
holografikus értelemmel ellátott kémiai anyag. Az univerzum
legösszetettebb gyógyszergyártója van itt. Az agy egyik része, a
hipotalamusz az, ami egy kis gyárra hasonlít. Itt kapcsolódnak össze
azok a különböző kémiai anyagok, amik az eddig már megtapasztalt
érzéseket gerjesztik. Ezek a kémiai anyagok a peptidek. Rövid láncú
aminosav sorozatok. Ezek alapjában véve olyan szénláncok, amik 20
különböző aminosavból állnak és összekapcsolódva alkotják szerkezetüket.
A szervezet egy proteinkészítő gép. A hipotalamuszban rövidláncú
proteineket kapunk, amiket peptideknek hívunk és összekapcsoljuk
bizonyos neuropeptidekkel vagy neurohormonokkal, amik a mindennapi
tapasztalatainkkal állnak kapcsolatban. Van egy anyag a mérgességhez,
egy a szomorúsághoz és van egy az áldozattá váláshoz. De vannak anyagok a
vágyhoz, van egy, ami azt határozza meg, hogy milyen érzelmi állapotban
vagyunk. Amikor abba az érzelmi állapotba kerülünk a szervezet vagy az
agy miatt, a hipotalamusz azonnal peptideket készít és egy nyíláson át a
véráramba juttatja. Ahogy a véráramba jut, megkeresi a test azon
központjait, amire hatnia kell. A test minden sejtjén vannak érzékelők
(receptorok). Egy sejt ezernyi receptorral rendelkezhet, amivel nyitott
marad a külvilágra. És amikor egy peptidet érzékel egy receptor ez
olyan, mint amikor egy kulcs beleillik a zárba; hozzákapcsolódik a
receptorhoz, majd aktiválja azt.
Akivel valamilyen rendellenesség
történt az életében, az rossz érzelmi válaszokat ad, vagy a múltban él.
Az érzelmi válasz lehet kevésbé aktív, illetve túlságosan is aktív, mert
a múltban élnek. Ezért a személyiség nem úgy működik, mint egy egységes
egész. A sejten kívül milliárdnyi receptor van, ami felfogja a beérkező
információkat. A receptor ami érzékeli a megfelelő peptidet,
sokféleképpen megváltoztathatja a sejt működését. Egy csomó biokémiai
esemény történik, melyek néha a sejtmagban is változást idéznek elő.
Minden sejt külön élőlény és minden sejtnek van tudata. Ha úgy akarjuk
meghatározni a tudatot, mint ahogyan a megfigyelő a nézőpontját,
kiindulásként mindig ott van a sejt nézőpontja. A sejt valójában a
legkisebb tudati egység a testben. Pl. egyik lehetséges megnyilvánulása:
"Éhes vagyok!" De lehetséges túlzott megnyilvánulás is, amit már
szenvedélynek nevezünk. Az én meghatározásom szerint a szenvedély olyan
valami, aminek nem tudsz ellenállni. A szenvedély "gyakorlásakor" olyan
helyzetekbe sodorjuk magunkat, ami kielégíti a sejtjeink vágyait, olyan
helyzeteket alkotunk, ami képes létrehozni azt a kémiai anyagot, amire a
sejtnek szüksége van. De a szenvedély egyre többet követel aszerint,
hogy kémiailag mire van szükségünk. Az én meghatározásomban az, hogy ha
már nem tudod irányítani az érzelmi állapotodat, akkor az már függőséggé
vált.
Szóval az agy milliónyi különböző dologra képes. Az
embereknek végre meg kéne tanulniuk, hogy valójában milyen hihetetlenül
csodálatosak ők maguk és a tudatuk és azt is, hogy mennyi sok jót
tehetnének egymásért. Ez segíthet mindannyiunknak megtanulni a
változtatást, és jobbá tenni minket, mint amilyenek igazából vagyunk, és
valójában segíthet abban is, hogy felülmúljuk önmagunkat. Minden
esetben van valamilyen mód arra, hogy létezésünk egy olyan magasabb
szintjére jussunk, ahol a világ mélyebb értelmét is felfoghatjuk, ahol
megérthetjük a tárgyakkal, emberekkel való kapcsolataink valódi értelmét
és így végül is sokkal érthetőbbé tehetjük a világot a magunk számára.
Megmutathatjuk, hogy agyunknak létezik egy olyan szellemi része, amihez
korlátlan hozzáférésünk van, és ezt a lehetőséget mindannyian ki is
használhatjuk. Csak meg kell fogalmazni és tudatossá tenni, hogy mit
akarunk, majd úgy összpontosítani és úgy koncentrálni rá, hogy
elveszítsük saját nyomunkat, hogy elveszítsük az idő nyomát, hogy ez
által elveszítsük identitásunkat. És abban a pillanatban, ahogyan
elmélyedünk ebben az élményben, hogy elveszítjük önmagunkat és
elveszítjük az időt, az lesz az az egyetlen kép, amely valós.
Vissza
- Hogyan gondolkodsz a valóságról?
- Amit eleinte valótlannak hittem, számomra most már valóságosabbnak
látszik, mint amit eleinte valóságosnak gondoltam. Amit eleinte
valóságosnak hittem, az most már valótlannak látszik. Ezt valójában nem
is lehet megmagyarázni és bárki, aki túl sokáig próbálkozik, bárki, aki
túl sok időt tölt a magyarázat megtalálásával, örökre elveszhet a
misztérium csavaros útvesztőiben. Minél többet foglalkozok a
kvantumfizikával - és ez által a pozitív gondolkodás lehetőségeivel -
annál rejtélyesebb és csodálatosabb lesz az egész.
Az embereknél a
pozitív gondolkodás általában csak annyit jelent, hogy egy ici-picit
gondolkodnak pozitívan, ezért ez épp csak elfedi az alattuk lévő negatív
gondolatokat. Szóval ez a pozitív gondolkodásmód csak felszínesen
pozitív gondolkodás. Csak eltakarja a meglévő és egyben uralkodó negatív
gondolkodást. Amikor kizárólag csak megtapasztalható és megfogható
dolgokra gondolunk, azok még valóságosabbá tehetik számunkra a világot
és ezért ragadunk bele a valóság változatlanságába. Azért nem tudom
megváltoztatni, mert a valóság biztosnak tűnik, illetve nyilvánvalónak
látszik, én pedig ehhez képest jelentéktelen vagyok. De ha tudom azt,
hogy a valóság az én lehetőségem - maga a tudat lehetősége -, rögtön
megfogalmazhatja a kérdést: hogyan tudom megváltoztatni? Hogy tehetem
jobbá? Hogy tehetem boldogabbá? Látod ahogy kiterjesztjük magunkból a
képzeletet? A régi gondolkodás szerint nem tudok megváltoztatni semmit,
mert a szerint nincs szerepem a valóságban. Tárgyak mozognak a saját
útjukon a meghatározott törvények szerint és a matematika megmondja,
hogy mit fognak tenni egy adott szituációban. Én, mint megfigyelő nem
befolyásolhatom e folyamatot. Az új nézet szerint IGEN! A matematika
adhat nekünk valamit. Megmondja a lehetőségeket, hogy mi történhet. De
azt nem mondja meg, hogy a tudatommal mit fogok tapasztalni. Én
választom ki a lehetőséget és így szó szerint én hozom létre a
valóságot. Ez elég szörnyen hangzik, de valójában ez következik a
kvantumfizikából.
Felébredek reggel és tudatosan létrehozom a
napomat, ahogyan akarom, hogy megtörténjen. Mostanában, néha - mivel a
tudatom megvizsgálja az összes dolgot, amit el kell intéznem - ez egy
kis időt vesz igénybe. De ott van egy érdekes dolog. Amikor létrehozom a
napom a semmiből, ún. meg nem tervezett kis dolgok is történnek, amik
annyira megmagyarázhatatlanok. Tudom, hogy azok is az elmém művei. Minél
többször végzem e tervezést, annál jobban kiépül az idegháló az
agyamban, hogy elfogadjam: ez lehetséges. És erőt ad ahhoz, hogy holnap
is ezt tegyem. Ráadásul van egy csodálatos, végső képességünk, hogy:
megfejtsük a különbséget a saját személyünk rejtélyessége, és a
személyünk mindennapi ügyei hogyan bontakoznak ki, hogyan valósulnak meg
a testünkön keresztül érzékelt háromdimenziós világban.
-Mondj valamit a gondolatokról!
- Azt hiszem vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a kultúra
nem figyel eléggé a gondolatok hatalmára. Minden korban minden
generációnak vannak eredendő feltételezései, hogy a Föld lapos, vagy
kerek, stb. Sok száz eredendő következtetés van a dolgok mögött, amit
biztosnak veszünk, de vagy igazak, vagy nem. Természetesen az esetek
döntő többségében a történelem során ezek NEM IGAZAK. Ha tehát a
történelmet vesszük alapul sok minden, amit szentül igaznak hiszünk a
világról, egyszerűen nem igaz. De mi ragaszkodunk ezekhez a dogmákhoz,
még ha nem is tudjuk sokszor az igazságot.
A gondolatok hatalmát
igazolhatja az, a világ gyilkos-fővárosának tartott Washington-i
kísérlet is, amit 1993 nyarán több mint 4000 önként jelentkezővel
tartottak, kik 400 országból azzal a céllal érkeztek, hogy együtt
meditáljanak hosszú ideig ezen a napon. Úgy gondolták, hogy ekkora
méretű csoport kb. 25% -al csökkentheti a bűntényeket. A rendőrfőnök a
tévében azt mondta, hogy: “Kétméternyi hó kellene ahhoz, hogy ezen a
nyáron 25%-al csökkenjenek a bűntények". Végül is a rendőrség
együttműködött, és levezényelte a kísérletet, melynek hatására 25%-os
esés mutatkozott az erőszakos bűntények terén Washingtonban.
Következésképp: minden egyes ember tetteivel és gondolatával képes hatni
a valóságra!
De hallgassuk csak Mr. Masaru Emoto-t, kit nagyon
érdekelt a víz molekuláris szerkezete és azok a nem fizikai behatások,
amelyek hatással lehetnek rá. Mint tudjuk, a négy őselem közül a víz a
legérthetetlenebb és egyben a legalkalmazkodóbb. A víz "viselkedése" sok
szempontból ellentmond a fizika általunk ismert törvényeinek. Pl.:
molekulasúlya szerint -70C°-on kellene forrnia, de +100C°-on forr. A
periódusos rendszer szabályai szerint -120C°-on kellene megfagynia, de Ő
ezt nulla C°-on teszi. Fagyáskor kitágul, így fajsúlya kisebb lesz
ahelyett, hogy összehúzódna és nehezebbé válna. Viszont pont e "furcsa"
tulajdonságainak köszönhetjük létünket. Mivel +4C°-on a legsűrűbb,
biztosítja a túlélési esélyt télen a vizek lakói számára.
Mr. Emoto
azt gondolta, hogy a víz nem csak fizikai eseményekre reagál. Ezért
tanulmányokat végzett mentális behatásokkal. A behatásokat követően
lefagyasztotta, majd mikroszkópon keresztül lefényképezte a mintákat. A
minták között volt olyan, amelyet egy zen buddhista szerzetes áldott
meg. Volt olyan, amelynek azt mondták, hogy: "Köszönöm!". De volt olyan
is, melyet erőszakos mondatokkal illettek, illetve emberi veszekedések
tanújává tették. Az eredmény megdöbbentő volt: Minden egyes pozitív
töltetű megnyilvánulás szabályos - minden esetben hatszögletű -
kristályokat, még a negatív töltetű megnyilvánulások mindegyike korcs
torzszülöttet eredményezett. Mr. Emoto arról beszél, hogy a gondolat
vagy az akarat alakította ki a víznek e szerkezeteit. Hogy hogyan
történik ez a hatás, az a tudomány előtt még ismeretlen, de Mr. Emoto
kísérletei alapján bizonyítottnak látszik, hogy a vízre nem csak a
fizikai behatások vannak hatással.
Ha a gondolatok ezt teszik a
vízzel, képzeld el, mit tehetnek velünk emberekkel, kiknek teste
70-80%-ban víz? A legtöbb ember élete során nem befolyásolja a valóságot
következetesen anyagi módon, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Ha ezt
néha valamilyen külső ráhatásra meg is teszi, annak időátlagban nagyon
kevés hatása van. És azért nincs komoly hatása, mert nem tudja
fenntartani ezt az állapotot, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Pedig ha
megváltozik gondolkodásmódom, megváltoznak lehetőségeim is! Ha
megváltoznak lehetőségeim, megváltozik életem! Ha ez bekövetkezik,
újradrótozódik az agy, hogy új fogalma(ka)t hozzon létre, és belülről
kifelé teljesen megváltoztat engem.
Láttad már valaha magadat valaki
más szemével, akivé válhatnál? Megálltál már valaha egy percre, hogy
magadba nézz a végső megfigyelő szemeivel? Kijelentetted már valaha,
hogy: "Én sokkal több vagyok, mint amit hiszek magamról! Sokkal több
lehetek, mint ami most vagyok! Befolyásolni tudom a környezetemet, az
embereket! Befolyásolni tudom magát a teret! Befolyásolni tudom a jövőt!
Én vagyok a felelős mindezekért a dolgokért! És a környezetem nem
független tőlem! Egyek velem! Mindennel és mindenkivel kapcsolatban
vagyok! Nem vagyok egyedül!"
Ezeken a kérdéseken mélyebben
elgondolkodva egy újfajta életstílus nyílik meg előtted. Egy
szippantásnyi friss levegőben érkezik. Örömtelibbé teszi az életet. Az
élet értelme nem a tudásban, hanem a rejtélyben van. Miért építjük fel
újra és újra ugyanazt a valóságot? Miért törekszünk ugyanolyan
kapcsolatokra? Miért akarjuk ugyanazokat az állásokat újra és újra? A
végtelen lehetőségek tengerében miért választjuk ugyanazokat a
lehetőségeket? Érdekes, hogy vannak más valós lehetőségeink is, és mégis
figyelmen kívül hagyjuk őket. Lehetséges, hogy annyira hozzászoktunk
mindennapi életünkhöz, hozzászoktunk ahhoz ahogyan a világot felépítjük,
hogy azt hisszük: nem tudjuk irányítani? Hozzá vagyunk szokva - hisz
mindenhonnan ezt halljuk -, hogy a külső világ valóságosabb, mint a
belső. Ez az új tudományos modell épp az ellenkezőjét állítja, hogy ami
bennünk történik, az határozza meg, hogy körülöttünk mi történjen.
Vissza
- Van egy fizikai valóság, ami teljesen biztos és létező? S egyáltalán; létezik olyan, mint: valóság?
- Ha így gondolsz a világra, az akkor válik létezővé, amikor a fizikai
valóság egy másik darabjával ütközik. A másik darab lehetünk akár mi
magunk is. De ez lehet akár egy véletlen szikla is, ami erre gurul és
beleavatkozik ebbe az egész zavaros dologba és biztos, hogy bizonyos
szintű létezésre kényszeríti. A múlt filozófusai azt mondták: "Ha
belerúgok egy sziklába és jól megfájdul a lábam, az valóság. Érzem.
Valóságnak tűnik." Ez tuti. "És ez azt jelenti, hogy ez a valóság." De
szerintem ez még mindig csak egy tapasztalat, és csak egy személy
nézőpontja a valóságról. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogyha
veszünk egy személyt és az agytevékenységét P.E.T. szkennerrel vagy
számítógép-technológiával vizsgálva megkérjük, hogy nézzen egy bizonyos
tárgyra, és amikor ezt megteszi, akkor az agy bizonyos területei
aktiválódnak. Ekkor megkérjük, hogy csukja be a szemét és képzelje el
ugyanazt a tárgyat. Amikor ezt megteszi, ugyanazok az agyterületek
aktiválódnak mintha éppen nézné a tárgyat. Következésképp a tudósoknak
fel kellett készülnie a következő kérdésre: Ki az, aki lát? Az agy lát,
vagy a szemek? Mi a valóság? Amit az agyunkkal látunk, vagy amit a
szemünkkel? Az igazság az, hogy az agy nem különbözteti meg a tapasztalt
dolgokat az emlékektől, mert mindkét esetben ugyanaz az idegpálya lesz
aktív.
Rengeteg információ érkezik hozzánk testünk érzékszervein
keresztül melyeket feldolgozunk, újra és újra átszűrünk, ezért minden
egyes lépésnél információt vesztünk el. Végül kiderül, hogy a tudatunk
az, ami önkiszolgáló. Az agy másodpercenként 400 milliárd bitnyi
információt dolgoz fel, de mi csak 2000-re figyelünk. De ez a 2000
bitnyi információ csak a környezetről, a testünkről és az időről
árulkodik. Egy olyan világban élünk, ahol minden csak a jéghegy csúcsa,
hagyományos megvalósulása egy hatalmas kvantummechanikai jéghegynek. Ha
az agy 400 milliárd bitnyi információt dolgoz fel és ebből mi csak
2000-re figyelünk azt jelenti, hogy a valóság mindig csak az agyban
történik. Az fogadja az információkat, és még nem vette őket figyelembe.
A szemek olyanok, mint a lencsék. De ami valójában lát, az az agy
hátulsó része, olyan mint a magnószalag. A neve látókéreg. Ott van
hátul. A kettő együtt olyan, mint egy kamera és egy magnószalag. Tudtad,
hogy az agy meghatározza, hogy mi az, amit észlelni tudsz? Ez fontos.
Például: a kamera sokkal többet lát körülöttem, mint amit én észlelek,
mert nem szorítkozik tapasztalataira, nem kötik szabályok, nem
ellenkezik, nem mérlegel, és főként nem ítélkezik.
Ahogy az agyunk
fel van építve, csak azt láthatjuk amiről elhisszük-, tudjuk, hogy
lehetséges. Olyan mintákat keresünk, amik már léteznek bennünk korábbi
tapasztalatokból. Van egy csodálatos történet, amit sokan igaznak
hisznek: Amikor az Indiánok, Amerika őslakói megláthatták volna
Kolombusz hajóit közeledni a Karibi szigeteknél, egyáltalán nem voltak
képesek látni őket. Mert ez annyira különbözött mindentől, amit addig
láttak, hogy egyszerűen nem látták. Amikor Kolombusz serege kikötött a
Karib szigeteken, egyik indián se volt képes látni a hajókat, mégha ott
is voltak a látóhatáron belül. Azért nem látták a hajókat, mert nem
rendelkeztek ismeretekkel, tudással, ami hajók létére utalna. A sámán
észreveszi a víz fodrozódását az óceánban a hajók körül, Ő sem lát
hajót, de elkezd gondolkodni, hogy miért fodrozódik a víz. Szóval minden
nap kimegy és néz, és néz, és néz. Egy idő után képes lesz látni a
hajót. És ahogy meglátta, elmondja mindenkinek, hogy léteznek hajók a
világon. Mivel mindenki bízik és hisz a sámánban, egy idő után ők is
képesek lesznek látni.
Tehát Mi magunk hozzuk létre a valóságot.
Valóság-csináló gépek vagyunk. De Mi hozzuk létre a valóság hatásait is.
Mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat akár egy nagy hologramban
élünk, akár nem. Ez egy olyan kérdés, amire nincs jó válasz. Ez egy
nagy filozófiai probléma, amivel szembe kell néznünk. Amit a tudomány
mond a világról, az akkor igaz csupán, hogy ha mindig ugyan azok a
megfigyelők. Szóval minden, ami az emberi agyba érkezik az kényszerít
minket arra, hogy észleljük és láthassuk a dolgokat. Szóval
elképzelhető, hogy az egész világ egy nagy illúzió, amin nem tudunk
kívülre kerülni, hogy lássuk a teljes igazságot. Az agy nem tesz
különbséget a valóság - külső világ - és a gondolatok - belső világ -
közt. Nincs olyan külső világ, ami független lenne a belsőtől. Vissza
- Mi a jelentése az ún. "szub-atomikus világ" kifejezésnek?
- Teljesen "őrült" fizikusok fantázia-szüleménye, akik ki akarták
találni, hogy mi történik, amikor kísérleteznek. A kísérletek során nagy
energiák mozognak kis térben rövid idő alatt. Kezd észbontó lenni,
amikor a szubatomikus részecskék világában a fizikusok találtak ki
mindent. Új tudományt kellett alkotni azon a szinten, az úgynevezett
kvantumfizikát. Ez utal a vitatható hipotézisek tömkelegére,
gondolatokra, érzésekre, megérzésekre, és arra, hogy valójában mi a fene
történik. De a probléma nem az, amit sokáig annak hittünk. A tudósok
számára mindig is az volt a probléma, hogy mi számít abszolútnak, mi az,
ami állandó, és mi jósolható meg. Az összes atomban és molekulában, és a
bennük lévő űrben a részecskék jelentéktelen térfogaton koncentrálódnak
az atomok és a molekulák jelentős méretéhez képest. A nagy részük
vákuum. Úgy néz ki, mintha a részecskék felváltva eltűnnének, majd
feltűnnének egész idő alatt. Szóval, hová kerülnek, amikor nincsenek
itt? Fogas kérdés. Feltehetően egy olyan párhuzamos univerzumba
kerülnek, amiben az ott élők ugyanezt a kérdést teszik fel: hogy hová
lesznek a részecskék, amikor a mi világunkban vannak. Heisenberg, a
kvantumfizika atyja mondta, hogy az atomok nem dolgok, hanem tendenciák.
Szóval ne dolgokként gondoljunk rájuk, hanem lehetőségekként. A tudat
lehetőségeiként. Számos laboratóriumban látható az USA-ban olyan tárgy
vagy tárgyak, amiket szabad szemmel is lehet látni és egyszerre két
helyen vannak. Le is fotózhatod. Ha mutatnál valakinek egy ilyen fotót,
azt mondaná: "Csodás, itt van ez a szép színes fényes massza, itt látok
egy pontot meg ott egy pontot. Bravó, lefényképeztél két pontot! Mire
megy ki ez az egész?" Azt mondhatod: "Nézz bele a kamrába, abba ott!"
Erre jön a válasz: "Két dolgot látok." Erre Te: "Nem, az nem két dolog!
Az egy dolog, csak két helyen van." Nem hinném, hogy ettől leesne az
álla bárkinek is, mert szerintem az emberek egyik része el sem hinné,
másik része fel sem fogná, és valószínűleg valami olyat mondanának,
hogy: "Aha, és ez mit jelent?"
De nagy rejtélynek számít az idő
iránya is. A fizika általános törvényei úgy látszik nem különbözteti meg
a folyamatok irányát; vagyis a múltat és a jövőt. Például nagy
probléma, hogy így a fizika általános törvényeit tekintve miért vagyunk
képesek emlékezni a múltra, és miért nem tudjuk megmondani a jövőt.
Ezeknek a törvényeknek a létezésétől fogva talány, hogy a jelen
eseményeivel befolyásolhatjuk a jövőt, de nem befolyásolhatjuk a múltat.
Az, hogy másképpen kezeljük a múltat, mint a jövőt, hogy a jelen
eseményei egész másképp hatnak a jövőre, mint a múltra, ezek annyira
nyilvánvalóak, ahogyan a világot tapasztaljuk. De most következzen az én
kérdésem! Mikor játszottál utoljára? Akarsz kosárra dobálni? Tessék
kapd el!
-?
- Gyerünk, nálad a labda! Dobj! De ne onnan!
Onnan nem lehet, most pályán kívül vagy. Ha azt szeretnéd, hogy érvényes
legyen, a pályán kell lenned. Amíg a pályán kívül maradsz, nem vehetsz
részt a játékban! Lépj be és dobj újra! Tessék!
- Hú! Ez fájt!
-
Hozzád sem ért! Na meg a labda nagy része üres is. De valójában az
egész univerzum üres. Általában úgy gondoljuk, hogy a tér üres, az anyag
pedig tömör. De valójában semmi nincs a világon, ami tömörnek
számítana. Minden csak képzeletbeli. Nézzünk meg egy atomot. Azt
hisszük, ez egy kemény golyó. És azt mondjuk: "Nos, mégsem. Ez a valóság
egy kis darabja összesűrítve középen körülvéve bolyhos valószínűségi
elektronfelhővel, ami létező és nem létező között ugrál." De kiderül,
hogy még ez sem igaz. Még a nukleonok, amiket olyan sűrűnek gondolunk
azok is ugyanúgy ugrálnak létezés és nemlétezés között, mint az
elektronok. A legbiztosabb dolog, amit állítani lehet erről a
problémáról, hogy inkább gondolatra hasonlít, olyan, mint egy tömör
információs BIT. A dolgok nem anyagként, hanem ötletekként,
fogalmakként, információként viselkednek. Ahogy mondtam, soha nem ér
hozzád. Az elektronoknak töltése van és taszítják a többi elektront
mielőtt érintkeznének velük. Szóval valójában, semmi nem ér hozzá
semmihez. Vissza
- Mi célunk van ezen a világon?
- Azt hiszem, az a célunk ezen a világon, hogy felfedezzük és
rendelkezünk a dolgok feletti BEFOLYÁSOLÁS képességével és megtanuljuk,
hogyan lehetünk tényleg alkotók. Azért vagyunk itt, hogy alkossunk.
Azért, hogy beépüljünk a térbe ötletekkel, gondolat-foszlányokkal. Azért
vagyunk itt, hogy valahogy megmagyarázzuk az életet. Hogy felismerjük a
kvantumot magát, hogy felismerjük a helyet, ahol van választásunk, hogy
felismerjük az akaratot amikor annak a szemléletmódnak adunk teret
amellyel azt mondjuk, hogy valaki megvilágosodott.
A
kvantummechanika figyelembe veszi azt a nem kézzelfogható szabad akarat
létezését, amely az emberi természet lényege. A kvantumfizika,
lényegében szólva a lehetőségek fizikája, amely nyitva hagyja azt az
alapvető kérdést, hogy KINEK a lehetősége és ki választ ezek közül a
lehetőségek közül, amelyben a jelent most épp érzékeljük. Az egyetlen
válasz, amely mind logikailag, mind értelmileg szóba jöhet, hogy az
öntudat, a tudatosság minden létezés alapja. Követnünk kell e
felismerést annak ellenére, hogy ebben szenvedélyeink folyton
megakadályoznak minket, és ha követni tudjuk, mi fogjuk megalkotni a
valóságot tudatosan, és a testünk érzékeli ezt egy új módon, egy új
összetételben, új hologramban de más gondolati síkban a legvadabb
álmainkat is felülmúlva. Egy nap mindannyian elérjük az avatárok
szintjét, ahogyan azt a történelmekben olvashattuk Buddhához és Jézushoz
hasonlóan. Üdvözlet a mennyei királyságban ítélkezés nélkül, gyűlölet
nélkül, tesztek nélkül, minden nélkül. Amikor csak egyszerűen azok
vagyunk, akikké ebben a valóságban lennünk rendeltetett a nem
kézzelfogható energiákból, hogy kiemeljen a tétlenségből, felrázzon,
zűrzavart keltsen, míg végül kézzelfoghatóvá teszi alakunkat, amit úgy
hívunk: anyag. Hogyan tudjuk mérni a hatását? Csak éljük az életünket,
amíg egyszer csak észre nem vesszük, hogy valahol valami megváltozott.
És ha megváltozott, mi válunk a saját életünk tudósává, ami végső soron
az egész oka ittlétünknek. Ezt ne csak elméletnek tartsd. Próbáld ki
magad, s meglátod, vajon igaz-e!
- Mondj valamit Istenről!
-
Amikor fiatalabb voltam, sokféleképpen képzeltem el Istent. És
rájöttem, hogy még most sem vagyok elég magas tudati szinten, hogy
igazából megértsem, mit jelent Isten. Egy vagyok a létező
világmindenséggel, ami létrehozott engem és idáig vezetett és létrehozta
a galaxist, univerzumot, stb. Úgy gondolom, hogy Isten MINDENKIBEN
benne van, ugyanakkor Isten egyfajta fenntartott név a világból érkező
olyan tapasztalatok számára, melyek túlmutatnak a világunkon, és túl
megfoghatatlanok, fennköltek. Fogalmam sincs, mi Isten. De már van
tapasztalatom róla. Isten jelenléte valós, de nem tudom leírni, hogy
Isten micsoda, vagy nem tudok úgy gondolni rá, mint egy dologra vagy
személyre. Azt sem hinném, hogy képes lennék rá, hogy embereket
kérdezzek arról, hogy mi az Isten. Ez pontosan olyan mintha egy halat
kérdeznél arról, hogy magyarázza meg, hogy mi a víz, amiben úszik.
Véleményem szerint Isten az összes lélek és dolog szuperpozíciója. Ezért
az emberek nagyon készségesek tudnak lenni, amikor megfenyegetik őket
az örök szenvedés kozmikus ígéretével. De Isten nem ilyen. Isten sokkal
nagyobb, mint a leghatalmasabb emberi gyengeség, sőt az összes emberi
tulajdonságnál is. Isten meghaladja a legtöbb csodálatos elképzelésünket
a természet sokszínűségéről is. Hogyan is fordulhatna egy földi halandó
egy ekkora hatalmú elme ellen? Hogy lehetne képes egy kis szénalapú
életforma a Földön, a világegyetem holtágában beleértve a Tejutat, a
dzsungeleket megtagadni a mindenható Istent? Nem! Ez lehetetlen!
Fényportál Magazin
A szexuális funkciózavarok, impotencia kezelése férfiaknak.
