http://aranylo.blogspot.com/

2012. február 15., szerda

Csodák vannak, lenyűgöző látvány, hihetetlen és igaz....

Minden kedves olvasóm,látogatóm
kívánom
 Legyen számodra a 2013-as év szebb, jobb, boldogabb és sikeresebb mint bármelyik eddigi!!
 
 A "csodák" velünk élnek, de nem tudjuk kellően megmagyarázni .
Ádám hídja
NASA által az űrből készített felvételek néhány éve az érdeklődés középpontjába állították az India és Srí Lanka - korábbi nevén Ceylon - között látható különös építményt, Ádám hídját
A képeken egy csaknem 30 kilométeres híd rajzolódik ki, melyet a hindu közösség meggyőződése szerint Visnu, az egyik legfontosabb hindu istenség földi reinkarnációja épített. A geológusok szerint azonban a misztikus híd csupán a természet mesteri tréfája a spiritualitás felett, a tudományos világ képviselői ugyanis úgy vélik, a híd nem más, mint kisebb korallzátonyok és homokpadok természetes láncolata. Bizonyítéka egyik félnek sincs.Sokak szerint továbbá görbülete és szerkezete olyan intelligenciát feltételez, mely az emberénél jóval magasabb, sőt, az  idegenek közreműködését támasztják alá a híd feltételezett korával is - a legtöbben 7-18 ezer évesre becsülik, de vannak, akik szerint 1,7 millió évvel ezelőtt építhették a titokzatos kezek.
 Maja kultúra
   
A maja kultúrában rengeteg olyan, szokatlan elem található, mely máig megmagyarázhatatlannak számít, így sorra születnek a különféle, furcsábbnál furcsább elméletek arról, vajon mi is volt e különös nép titka. A mexikói Palenque romvárosa is a legnagyobb rejtélyek közé tartozik, nem véletlenül emlegetik úgy a települést, mint a földönkívüliek városát.
Azt feltételezték, hogy a dél-amerikai piramisok kizárólag vallási szerepet töltöttek be, azonban ebben az esetben az általános elv felülíratott. A lépcsősor végében egy kriptát rejtő ajtó nyílt, melynek falait beborították a féldombormű díszítések és a feliratok.
A történetnek azonban ezzel még nincs vége. A kripta közepén állt ugyanis egy szarkofág - mint a későbbiekben kiderült, Pacal király maradványaival. Ő, aki naggyá tette Palenque-t, egy gyönyörű zöld jádemaszkkal feküdt a sírban. Az igazi meglepetést azonban a sírkövet díszítő féldombormű okozta: félig fekvő férfit ábrázolt, amint egy füstöt vagy tüzet kibocsátó tárgyat vezetett.


“Mózesi csoda”

Évente két alkalommal a Jindo sziget lakói tanúi a mózesi csodának. Majdnem egy óra hosszat szigetük összekapcsolódik a 2,8 kilométerre levő Modo szigettel egy hihetetlen jelenség által.
A víz gyakorlatilag 40 méter széles sávban szétnyílik, és szabadon hagy egy átjárót, ami összeköti a két szigetet.
Ilyen alkalmakkor tíz-, de lehet, százezrek vesznek részt a “Mózes csodája” fesztiválon.


Nincsenek megjegyzések: