Megtalálták Ötzi, a gleccsermúmia élő rokonait!

Ötzi, az 5300 éves gleccsermúmia 19 távoli rokonát azonosították ma is élő tiroli férfiak személyében osztrák kutatók.

Az Innsbrucki Egyetem igazságügyi orvos szakértői DNS-elemzés segítségével találtak rá a tizenkilenc, ma is élő tiroli lakosra, akik rokonságban állnak Ötzivel, vagyis az Ötz-völgyi-Alpokban gleccserbe fagyva talált, körülbelül 5300 éve meghalt férfival. A tiroli jégember holtteste a világ legrégibb épségben fennmaradt emberi maradványa.

Walther Parson, az Innsbrucki Igazságügyi Orvostani Intézet kutatója elmondta, hogy a 19 tiroli férfi és Ötzi közös őstől származik. Ez az ős a friss adatok szerint legkorábban 10-12 ezer évvel ezelőtt élhetett, és feltehetően a Közel-Keletről vándorolt Európába. A tiroli férfiak azonban mit sem tudnak híres rokonságukról, a kutatók nem tájékoztatták őket.

A vizsgálat eredetileg Tirol lakosságát kívánta kutatni, és véletlenül bukkantak a meglepő összefüggésre. Körülbelül 3700 tiroli férfi véradó DNS-ét elemezték. Megadták születési helyüket és közeli férfi rokonaik származási helyét is.

Parson elmondta: vannak az ember DNS-ének olyan részei, amelyek általában változatlanul öröklődnek, a férfinél ezek az Y-kromoszómában, a nőnél a sejt mitokondrium nevű részében helyezkednek el. Változás csak mutáció útján jöhet létre, attól kezdve ez a mutáció öröklődik tovább. Az azonos mutációkat öröklő emberek csoportját ezért tudják a szakértők az úgynevezett haplocsoportokba összegyűjteni.

A haplocsoportok segítségével ismerheti meg a kutató a modern ember elterjedését és a történelem vándorútjait. A G haplocsoport például ma leginkább a Közel-Keleten fordul elő, Európában igen ritka, kivéve Tirolban.

Ötzi is a G, egész pontosan a G-L91 haplocsoportba tartozik. Parson és kutatócsoportja a genetikai elemzések segítségével még 19 olyan tirolit találtak, akik pontosan ehhez az alcsoporthoz tartoznak, tehát közös az ősük Ötzivel, a jégemberrel.

A kutatók feltételezik, hogy a svájci Engedinban és az észak-olaszországi Vinschgauban szintén élhetnek a G haplocsoportba tartozó emberek, ezért már felvették a kapcsolatot svájci és olasz tudósokkal, hogy a kutatást ott folytathassák.

Ötzi, a gleccsermúmia alapos jellemzése

Szeptember 19.-én történt: 29 éve 1991. 09. 19.

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott férfit.

Ötzi similauni férfi volt, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol határvonalán találták. Jelenleg a Bolzano-i Városi Múzeumban őrzik.

A hauslabjochi ember vagy közismertebb nevén Ötzi, a jégember egy kb. 5300 éves gleccsermúmia a kora rézkor idejéből, amit 1991. szeptember 19-én Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi-Alpokban, a Hauslabjoch[1] közelében, 3210 méter magasan találtak meg. Ötzi vadászott, és nagy valószínűséggel nem volt pásztor.

Ötzi, a gleccsermúmia genetikai anyagának elemzésekor új felfedezéseket tettek a kutatók: a jégbe fagyott ember hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban és ízületi kopásban szenvedett, és tejcukorérzékeny is volt.

Ötzié a világ legrégibb, teljes épségben megmaradt emberi holtteste. A maradványokat az Innsbrucki Egyetem kórbonctani intézete emelte ki Rainer Henn professzor vezetésével 1991. szeptember 23-án,[2] nem régészeti módszerekkel (sűrített levegős kézifúróval, jégcsákánnyal és síbottal)

Mivel a tetemet Ausztria és Olaszország határán találták meg, mindkét állam igényt tartott rá. Az 1919-ben megállapított határvonal ugyanis egyenesen halad a határkövek között, így előfordulhat, hogy a vízválasztótól délre lévő területek még Ausztriához, illetve tőle északra fekvő részek Olaszországhoz tartoznak. Ebben az esetben a lelőhely a vízválasztótól északra, de az Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban van. Ausztria és Olaszország 2006-ban életbe lépett új államszerződése szerint a vízválasztó a határ, de úgy, hogy a Tisenjoch kivétel, és ezért a lelőhely továbbra is olasz területen van, 92 méterre a határtól.[4]

Maga a lelőhely egy, a gleccseren keresztben húzódó vízlevezető árok, amit 5300 évig fedett a jég. Ezzel magyarázható, hogy a rézkori vadász teteme szinte károsodás nélkül került később a felszínre, amikor a gleccser visszahúzódott.

A holttestet hat évig az Innsbrucki Egyetem Anatómiai Intézetében a gleccseréhez hasonló körülmények között tárolták, eközben alaposan megvizsgálták és konzerválták. Hatvannégy, a világ legkülönfélébb tájairól érkezett kutatócsoport dolgozott a jégemberen. 1998 januárjában a similauni múmiát a bolzanói (Dél-Tirol) régészeti múzeumba szállították, és ott egy egészen új hűtőtechnikával felszerelt mélyhűtő üvegvitrinjében állították ki -6 °C hőmérsékleten, 100% relatív páratartalmú levegőben.

A felfedezés vontatott, szakaszos jellege miatt nem volt egyértelmű, kit is illet a felfedezőknek járó jutalom, amit végül a bolzanói tartományi törvényszék 2003 novemberében a Simon házaspárnak ítélt. A döntés ellen a dél-tiroli tartományi bíróság fellebbezési eljárást indított, mivel más személyek – a szlovén Magdalena Mohar és a svájci Sandra Nemeth – is állították, hogy ők találtak rá a jégbe fagyott holttestre.[5] Az olasz törvények értelmében a régészeti leletek megtalálóit a lelet értékének 25%-a illeti meg. Emiatt a Simon házaspár nem fogadta el a dél-tiroli tartomány által először felkínált szimbolikus 5000 eurós jutalmat, majd hosszabb pereskedés után 2008-ban az illetékes bíróság kötelezte Dél-Tirolt egy „tisztességes” mértékű jutalom kifizetésére, ami végül 150 000 eurót tett ki.

A kb. 45 éves, 158 centiméter magas férfi holtteste szinte teljesen érintetlenül megmaradt. Feltételezik, hogy eredetileg magasabb lehetett, mert a test a fagy hatására összezsugorodik. A vadász 50 kilogrammos testsúlya a maga korában átlagosnak számított.

A múmián 15 kékesfekete, szénporral készült tetováláscsoportot találtak: negyvenhét, csoportonként párhuzamos vonalat valószínűleg gyógyító szándékkal rajzolták a lágyéktájon és a jobb bokája körül. Van még egy kereszt alakú rajzolat a jobb térdhajlatában, és több pont a klasszikus akupunktúra pontokon. Ezt a fajta „égetést”, ami közben tűvel gyógynövényeket juttattak a bőr alá, más népek is alkalmazták.

Az egyik tetoválás az ízületi kopás akupunktúrás pontjánál található.

A holttest mellett ruházatának maradványain kívül számos, a korra jellemző eszközt is találtak. Ötzi hosszában csíkos kabátja barna és fehér kecskeszőrből készült. Nadrágja az észak-amerikai indiánok viseletéhez hasonlító lábszárvédő volt, amit borjúbőrszíj rögzített. Ágyékkötője térdmagasságig ért. Cipőjének talpa barna medve bőréből, felső része szarvasbőrből készült. A cipőbe tömött szalmaréteg hőszigetelésre és párnázásra szolgált. Medveszőr sapkát viselt. A mellette talált, száraz fűből font, kb. 25 cm²-es anyagdarab valószínűleg egy köpeny része lehetett, mely esőkabátként működött akkoriban.

Épségben megmaradt Ötzi rézbaltája (szekerce). A balta feje 99%-ban tiszta rézből készült; az elemzések szerint az ércet Salzburg tartományban fejthették. Több, az i. e. 4. évezredből származó baltafejet találtak már, de ez az egyetlen olyan, aminek a nyele is megmaradt. Ötzi tekintélyes ember lehetett, ugyanis akkoriban a réz nagyon ritka, ezért értékes volt. A fejszével fát is tudott vágni, de ezzel készíthette el 180 centiméter hosszú tiszafa íját is. A nyílvesszők ostorménfából (Viburnum lantana) készültek, a nyílhegyek pedig tűzkőből, és ezeket faszén és nyírfakátrány keverékével ragasztották össze.[10] Egy ilyen íj utánzatával végzett kísérlet szerint a halálos fegyver lőtávolsága 30–50 méter volt.

Ötzi felszereléséhez tartozott még egy kőrisfanyelű és tűzkőhegyű tőr, a hátizsák egy ősi formája (Kraxe), aminek hevedere egy fából készült vázat tartott és egy nyírfakéregből készült edény, amiben valószínűleg a parazsat tarthatta. Kis bőrtáskájában egy csontár mellett tűzkőpengéket, azok élesítésére való köveket és gyújtótaplót találtak. A nála talált nyírfatapló vagy tűzgyújtási, vagy gyógyítási célokat szolgált, egy lapos, lyukas kődarab pedig amulett lehetett, de ez nem bizonyított.

A kutatók eleinte úgy gondolták, hogy hosszú barangolás után az éhség vagy a hideg végzett vele, csak később derült ki, hogy külső beavatkozás következtében hunyt el.

2007 júniusában egy olasz-svájci kutatócsoport arról adott hírt,[11] hogy kiderítették Ötzi halálának okát. A többszeletes komputertomográfia (Multislice Computer tomography)[12] és többdimenziós képet adó röntgen segítségével kapott felvételek elemzése kiderítette, hogy az Ötzi bal vállába fúródott nyílhegy – amiről már korábban is tudtak – szétroncsolta a vállhoz közeli artériát: a felvételeken Ötzi artériáján egy 13 milliméteres repedés látszik. Ez valószínűleg súlyos belső vérzést okozott és minden bizonnyal gyors halálhoz vezetett.

Egy bozeni patológus csoport Eduard Egarter-Vigl vezetésével már 2006-ban hasonló következtetésekre jutott,[13] a végleges bizonyítékot a Zürichi Egyetem kutatói adták.

Egy új elmélet alapján, amelyet 2007. augusztus 28-án egy olasz-osztrák kutatócsoport[14] mutatott be, Ötzi nem a nyílvessző okozta sérülésébe halt bele, hanem egy, a fejére irányzott ütés végzett vele.[15] Feltételezéseik szerint a nyílvessző okozta sérülés védtelenné tette ugyan Ötzit, de a seb nem volt halálos. Az új elmélet szerint szemből fejbe ütötték, amitől hanyatt esett, a fejét egy kőbe ütötte, és így koponyaagyi traumában hunyt el. Természetellenes testtartása és a seb körül talált alvadt vér arra enged következtetni, hogy támadója megfordította és megpróbálta kihúzni vagy letörni a nyílvesszőt.[16]

Az Ötz völgyi híres csákánylelet kb. ie. 3000-ből

Azt, hogy Ötzit nem sokkal halála előtt megtámadták, a bal karján és a kezein talált vágások, illetve ruházatán és tőrén található, más emberektől származó vérnyomok bizonyítják.

A szénizotópos kormeghatározás alapján Ötzi i. e. 3252-ben (±102 év) halt meg.

Az Innsbrucki Egyetem botanikusai Klaus Oeggl vezetésével megvizsgálták Ötzi gyomrában, illetve belében talált ételmaradékokat is.[17] Az eredmények alapján rekonstruálni tudták a halála előtti órákat. Halála előtt Ötzi nagy biztonságban érezhette magát, nagy pihenőt tartott, és kiadósan evett. Az elfogyasztott ennivalóban talált virágpor azt bizonyította, hogy Ötzi különböző vegetációs zónákban tartózkodott: először a fahatár körül tartózkodott[18] – akkoriban ez körülbelül 2400 méter magasan volt (ma 1800–2100 méter) – majd leereszkedett a Schnals vagy az Etsch völgyébe, és halála előtt kb. 6 órával onnan indult ismét felfelé, Tisenjoch felé. Bizonyosnak látszik, hogy konfliktusba keveredett, és akik szerint nem a harcban esett el, úgy vélik, hogy egyre magasabbra menekülve egy sziklamélyedésbe húzódott, ahol hirtelen hóvihar lepte meg, majd a szikla fölötti gleccserfolyam évezredekre betemette.

Több kutatócsoport is vizsgálta Ötzi mitokondriális DNS-ének összetételét, és eltérő eredményeket kaptak. Először, amikor Ötzit még az innsbrucki Törvényszéki Orvostani Intézetben fagyasztották, az Oxfordi Egyetem Bryan Sykes vezette kutatócsoportjának küldtek mintaanyagot kötő- és támasztószöveteiből (bőr, csont). Az angol kutatók a mitokondriális DNS kontrollszakaszát vizsgálva egyértelműen megállapították, hogy az európai típusú, és ezzel kizárták a piltdowni emberéhez hasonló lelethamisítás lehetőségét (ilyen korú és állagú múmiát csak Dél-Amerikából csempészhettek volna a helyszínre). A vizsgált szakasz pontosan egyezett egy Marie Moseley nevű, a kutatócsoport adatállományában már régóta szereplő bournemouthi ír vezetési tanácsadónőével, igazolva, hogy tisztán anyai ágon közös őstől származnak.

A tetem Bolzanóba szállítása után olasz kutatók is elvégezték a vizsgálatot.[19] Az ő eredményeik szerint a „jégember” az európai K1 haplocsoportba (azonos génmutációt hordozó embercsoport) tartozik, de DNS-e a három alcsoport egyikéhez sem hasonlít. Eszerint Ötzi népcsoportja az elmúlt ötezer évben (legalábbis leányágon) kihalt, már nem létezik.