http://aranylo.blogspot.com/

2014. július 10., csütörtök

Az AGY maga az élőlény. Testünk szerkezet ami biztosítja az AGY életben maradását.

A spiritualitás és a kvantummechanika összefüggései
- Mivel foglalkozik a kvantumfizika?
- Röviden fogalmazva a lehetőségek fizikája. Tele van ráutaló kérdésekkel, hogy valójában hogyan is érzékeljük a világot, hogy van-e különbség az érzékelt világ és a valós világ között és hogy valójában hogy is van mindez. A modern materializmus tanításaival elég gyakran kivonja az embereket a felelősségérzet alól, akárcsak a vallások. De ha elég komolyan veszed a kvantummechanikát, az a te kezedbe adhatja a döntést és egyáltalán nem ad egyszerű és kényelmes válaszokat. Azt állítja csak, hogy: a világ nagyon nagy hely, és nagyon rejtélyes. A mechanizmus nem maga a válasz, és nem is fogja megadni a választ, mert elég idős vagy, hogy te magad döntsd el. Mindössze a lehetőségeidre világít rá.
Az agy
Istenről
A gondolat
A fizikai valóság
Az elméleti valóság
Célunk ezen a világon
A szub-atomikus világ

- Mesélj az agyról!
- Az agy, amikor gondolsz egyet olyanná válik és pontosan olyan hatást kelt, mint amilyet egy "működő" viharfelhő kelt önmaga és a Föld - mint felvevő receptor - között. És biztos láttad már ezt a baljós kinézetű felhőt fortyogni az égen! Keresztül-kasul cikáznak át rajta az elektromos kisülések és azt is látod, ahogyan a földbe csapódnak. Az agy amikor összefüggő gondolattal foglalkozik olyan, mint egy vihar. De magát a gondolatot senki sem láthatja. Amit látnak az neurofizika, egy dühöngő vihar az agy különböző területein. Azok a területek a test térképei és térképek mindenről, amire a személyiségnek reagálnia kell. Egy holografikus képre, dühöngésre, gyilkosságra, gyűlöletre, könyörületre, szeretetre. Az agy nem tesz különbséget a környezet éppen aktuális információi és az emlékek között, mert mindkét esetben ugyanazokat a speciális idegpályákat használja.
Az agy kis idegsejtekből, neuronokból áll. A neuronoknak nyúlványaik vannak, amivel elérik a többi neuront és kapcsolódnak hozzájuk, hogy idegpályát hozzanak létre. Minden hely, ahol kapcsolat jön létre, egy gondolatot ébreszt. Az agy az összes információt az ún. asszociációs memóriában tárolja. Például az ötletek, gondolatok, érzések az ideghálóban jönnek létre és terjednek, és mindegyiknek lehet köze mindegyikhez. Például a szeretet fogalma és érzése is ebben a hatalmas ideghálóban található, de a szeretet fogalmát sok más gondolatból építjük fel. Pl. sok emberben a szerelem a csalódáshoz kapcsolódik. Amikor szerelemre gondolnak, felidézik a fájdalmas emlékeket, aggodalmat, haragot, esetleg a dühöt is. A düh fájdalomra emlékeztethet, ami egy személyhez kapcsolódva visszavezethet a szerelemhez.
Modelleket alkotunk arról, ahogyan a világ működik körülöttünk. Minél több információt szerzünk, annál jobban kifinomíthatjuk egyik-másik modellünket. És közben azt cselekedjük, hogy folyamatosan egy történetet mesélünk saját magunknak arról, hogy ilyen a külvilág. Minden információ amit feldolgozunk, ami a környezetből érkezik hozzánk, mindig a tapasztalatok színében tűnik fel és az érzelmi válasz is ettől függ. Ki a sofőr, amikor az érzelmi válaszainkat irányítjuk vagy érzünk? Tudjuk, hogy fiziológiailag az ideghálózat. Ha valamit nagyon begyakorolsz, akkor az idegsejtek - amik ezért felelnek -, erős kötéssel és hosszútávra
kapcsolódnak. Ezért ha minden nap méregbe gurulsz, ha minden nap feszült vagy, ha minden nap szenvedsz, tartós - maradandó - kapcsolódásokat hozol létre. Ha az életed okot ad arra, hogy áldozattá válj, a neuronhálózat naponta újradrótozódik és benne hosszú távú kapcsolatok alakulnak ki a többi sejttel. Ezt azonosulásnak nevezzük. De azt is tudjuk, hogy az idegsejtek, amik nem ingerlik egymást, szétválnak egymástól s elveszítik hosszú távú kapcsolataikat, mert ahányszor csak inger érkezik az agyba azonnal kémiai válasz keletkezik. Ahogyan ez megszakad, az egymáshoz kapcsolódó idegsejtek elkezdenek elválni egymástól. Amikor megszakítjuk a megfigyelést nincs az ingerlésre automatikus válasz. A hatásokat vizsgáljuk, s már nem vagyunk többé az a test-lélek egységben tudati személyiség, ami automatikusan válaszol a környezetére.
Az érzelmek önmagukban sohasem jók vagy rosszak! Az érzelmek meg vannak tervezve, s kémiailag erősítik a hosszú távú emlékeket. Ezért vannak! Minden érzelem holografikus értelemmel ellátott kémiai anyag. Az univerzum legösszetettebb gyógyszergyártója van itt. Az agy egyik része, a hipotalamusz az, ami egy kis gyárra hasonlít. Itt kapcsolódnak össze azok a különböző kémiai anyagok, amik az eddig már megtapasztalt érzéseket gerjesztik. Ezek a kémiai anyagok a peptidek. Rövid láncú aminosav sorozatok. Ezek alapjában véve olyan szénláncok, amik 20 különböző aminosavból állnak és összekapcsolódva alkotják szerkezetüket. A szervezet egy proteinkészítő gép. A hipotalamuszban rövidláncú proteineket kapunk, amiket peptideknek hívunk és összekapcsoljuk bizonyos neuropeptidekkel vagy neurohormonokkal, amik a mindennapi tapasztalatainkkal állnak kapcsolatban. Van egy anyag a mérgességhez, egy a szomorúsághoz és van egy az áldozattá váláshoz. De vannak anyagok a vágyhoz, van egy, ami azt határozza meg, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk. Amikor abba az érzelmi állapotba kerülünk a szervezet vagy az agy miatt, a hipotalamusz azonnal peptideket készít és egy nyíláson át a véráramba juttatja. Ahogy a véráramba jut, megkeresi a test azon központjait, amire hatnia kell. A test minden sejtjén vannak érzékelők (receptorok). Egy sejt ezernyi receptorral rendelkezhet, amivel nyitott marad a külvilágra. És amikor egy peptidet érzékel egy receptor ez olyan, mint amikor egy kulcs beleillik a zárba; hozzákapcsolódik a receptorhoz, majd aktiválja azt.
Akivel valamilyen rendellenesség történt az életében, az rossz érzelmi válaszokat ad, vagy a múltban él. Az érzelmi válasz lehet kevésbé aktív, illetve túlságosan is aktív, mert a múltban élnek. Ezért a személyiség nem úgy működik, mint egy egységes egész. A sejten kívül milliárdnyi receptor van, ami felfogja a beérkező információkat. A receptor ami érzékeli a megfelelő peptidet, sokféleképpen megváltoztathatja a sejt működését. Egy csomó biokémiai esemény történik, melyek néha a sejtmagban is változást idéznek elő. Minden sejt külön élőlény és minden sejtnek van tudata. Ha úgy akarjuk meghatározni a tudatot, mint ahogyan a megfigyelő a nézőpontját, kiindulásként mindig ott van a sejt nézőpontja. A sejt valójában a legkisebb tudati egység a testben. Pl. egyik lehetséges megnyilvánulása: "Éhes vagyok!" De lehetséges túlzott megnyilvánulás is, amit már szenvedélynek nevezünk. Az én meghatározásom szerint a szenvedély olyan valami, aminek nem tudsz ellenállni. A szenvedély "gyakorlásakor" olyan helyzetekbe sodorjuk magunkat, ami kielégíti a sejtjeink vágyait, olyan helyzeteket alkotunk, ami képes létrehozni azt a kémiai anyagot, amire a sejtnek szüksége van. De a szenvedély egyre többet követel aszerint, hogy kémiailag mire van szükségünk. Az én meghatározásomban az, hogy ha már nem tudod irányítani az érzelmi állapotodat, akkor az már függőséggé vált.
Szóval az agy milliónyi különböző dologra képes. Az embereknek végre meg kéne tanulniuk, hogy valójában milyen hihetetlenül csodálatosak ők maguk és a tudatuk és azt is, hogy mennyi sok jót tehetnének egymásért. Ez segíthet mindannyiunknak megtanulni a változtatást, és jobbá tenni minket, mint amilyenek igazából vagyunk, és valójában segíthet abban is, hogy felülmúljuk önmagunkat. Minden esetben van valamilyen mód arra, hogy létezésünk egy olyan magasabb szintjére jussunk, ahol a világ mélyebb értelmét is felfoghatjuk, ahol megérthetjük a tárgyakkal, emberekkel való kapcsolataink valódi értelmét és így végül is sokkal érthetőbbé tehetjük a világot a magunk számára. Megmutathatjuk, hogy agyunknak létezik egy olyan szellemi része, amihez korlátlan hozzáférésünk van, és ezt a lehetőséget mindannyian ki is használhatjuk. Csak meg kell fogalmazni és tudatossá tenni, hogy mit akarunk, majd úgy összpontosítani és úgy koncentrálni rá, hogy elveszítsük saját nyomunkat, hogy elveszítsük az idő nyomát, hogy ez által elveszítsük identitásunkat. És abban a pillanatban, ahogyan elmélyedünk ebben az élményben, hogy elveszítjük önmagunkat és elveszítjük az időt, az lesz az az egyetlen kép, amely valós.
Vissza


- Hogyan gondolkodsz a valóságról?
- Amit eleinte valótlannak hittem, számomra most már valóságosabbnak látszik, mint amit eleinte valóságosnak gondoltam. Amit eleinte valóságosnak hittem, az most már valótlannak látszik. Ezt valójában nem is lehet megmagyarázni és bárki, aki túl sokáig próbálkozik, bárki, aki túl sok időt tölt a magyarázat megtalálásával, örökre elveszhet a misztérium csavaros útvesztőiben. Minél többet foglalkozok a kvantumfizikával - és ez által a pozitív gondolkodás lehetőségeivel - annál rejtélyesebb és csodálatosabb lesz az egész.
Az embereknél a pozitív gondolkodás általában csak annyit jelent, hogy egy ici-picit gondolkodnak pozitívan, ezért ez épp csak elfedi az alattuk lévő negatív gondolatokat. Szóval ez a pozitív gondolkodásmód csak felszínesen pozitív gondolkodás. Csak eltakarja a meglévő és egyben uralkodó negatív gondolkodást. Amikor kizárólag csak megtapasztalható és megfogható dolgokra gondolunk, azok még valóságosabbá tehetik számunkra a világot és ezért ragadunk bele a valóság változatlanságába. Azért nem tudom megváltoztatni, mert a valóság biztosnak tűnik, illetve nyilvánvalónak látszik, én pedig ehhez képest jelentéktelen vagyok. De ha tudom azt, hogy a valóság az én lehetőségem - maga a tudat lehetősége -, rögtön megfogalmazhatja a kérdést: hogyan tudom megváltoztatni? Hogy tehetem jobbá? Hogy tehetem boldogabbá? Látod ahogy kiterjesztjük magunkból a képzeletet? A régi gondolkodás szerint nem tudok megváltoztatni semmit, mert a szerint nincs szerepem a valóságban. Tárgyak mozognak a saját útjukon a meghatározott törvények szerint és a matematika megmondja, hogy mit fognak tenni egy adott szituációban. Én, mint megfigyelő nem befolyásolhatom e folyamatot. Az új nézet szerint IGEN! A matematika adhat nekünk valamit. Megmondja a lehetőségeket, hogy mi történhet. De azt nem mondja meg, hogy a tudatommal mit fogok tapasztalni. Én választom ki a lehetőséget és így szó szerint én hozom létre a valóságot. Ez elég szörnyen hangzik, de valójában ez következik a kvantumfizikából.
Felébredek reggel és tudatosan létrehozom a napomat, ahogyan akarom, hogy megtörténjen. Mostanában, néha - mivel a tudatom megvizsgálja az összes dolgot, amit el kell intéznem - ez egy kis időt vesz igénybe. De ott van egy érdekes dolog. Amikor létrehozom a napom a semmiből, ún. meg nem tervezett kis dolgok is történnek, amik annyira megmagyarázhatatlanok. Tudom, hogy azok is az elmém művei. Minél többször végzem e tervezést, annál jobban kiépül az idegháló az agyamban, hogy elfogadjam: ez lehetséges. És erőt ad ahhoz, hogy holnap is ezt tegyem. Ráadásul van egy csodálatos, végső képességünk, hogy: megfejtsük a különbséget a saját személyünk rejtélyessége, és a személyünk mindennapi ügyei hogyan bontakoznak ki, hogyan valósulnak meg a testünkön keresztül érzékelt háromdimenziós világban.
-Mondj valamit a gondolatokról!
- Azt hiszem vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a kultúra nem figyel eléggé a gondolatok hatalmára. Minden korban minden generációnak vannak eredendő feltételezései, hogy a Föld lapos, vagy kerek, stb. Sok száz eredendő következtetés van a dolgok mögött, amit biztosnak veszünk, de vagy igazak, vagy nem. Természetesen az esetek döntő többségében a történelem során ezek NEM IGAZAK. Ha tehát a történelmet vesszük alapul sok minden, amit szentül igaznak hiszünk a világról, egyszerűen nem igaz. De mi ragaszkodunk ezekhez a dogmákhoz, még ha nem is tudjuk sokszor az igazságot.
A gondolatok hatalmát igazolhatja az, a világ gyilkos-fővárosának tartott Washington-i kísérlet is, amit 1993 nyarán több mint 4000 önként jelentkezővel tartottak, kik 400 országból azzal a céllal érkeztek, hogy együtt meditáljanak hosszú ideig ezen a napon. Úgy gondolták, hogy ekkora méretű csoport kb. 25% -al csökkentheti a bűntényeket. A rendőrfőnök a tévében azt mondta, hogy: “Kétméternyi hó kellene ahhoz, hogy ezen a nyáron 25%-al csökkenjenek a bűntények". Végül is a rendőrség együttműködött, és levezényelte a kísérletet, melynek hatására 25%-os esés mutatkozott az erőszakos bűntények terén Washingtonban. Következésképp: minden egyes ember tetteivel és gondolatával képes hatni a valóságra!
De hallgassuk csak Mr. Masaru Emoto-t, kit nagyon érdekelt a víz molekuláris szerkezete és azok a nem fizikai behatások, amelyek hatással lehetnek rá. Mint tudjuk, a négy őselem közül a víz a legérthetetlenebb és egyben a legalkalmazkodóbb. A víz "viselkedése" sok szempontból ellentmond a fizika általunk ismert törvényeinek. Pl.: molekulasúlya szerint -70C°-on kellene forrnia, de +100C°-on forr. A periódusos rendszer szabályai szerint -120C°-on kellene megfagynia, de Ő ezt nulla C°-on teszi. Fagyáskor kitágul, így fajsúlya kisebb lesz ahelyett, hogy összehúzódna és nehezebbé válna. Viszont pont e "furcsa" tulajdonságainak köszönhetjük létünket. Mivel +4C°-on a legsűrűbb, biztosítja a túlélési esélyt télen a vizek lakói számára.
Mr. Emoto azt gondolta, hogy a víz nem csak fizikai eseményekre reagál. Ezért tanulmányokat végzett mentális behatásokkal. A behatásokat követően lefagyasztotta, majd mikroszkópon keresztül lefényképezte a mintákat. A minták között volt olyan, amelyet egy zen buddhista szerzetes áldott meg. Volt olyan, amelynek azt mondták, hogy: "Köszönöm!". De volt olyan is, melyet erőszakos mondatokkal illettek, illetve emberi veszekedések tanújává tették. Az eredmény megdöbbentő volt: Minden egyes pozitív töltetű megnyilvánulás szabályos - minden esetben hatszögletű - kristályokat, még a negatív töltetű megnyilvánulások mindegyike korcs torzszülöttet eredményezett. Mr. Emoto arról beszél, hogy a gondolat vagy az akarat alakította ki a víznek e szerkezeteit. Hogy hogyan történik ez a hatás, az a tudomány előtt még ismeretlen, de Mr. Emoto kísérletei alapján bizonyítottnak látszik, hogy a vízre nem csak a fizikai behatások vannak hatással.
Ha a gondolatok ezt teszik a vízzel, képzeld el, mit tehetnek velünk emberekkel, kiknek teste 70-80%-ban víz? A legtöbb ember élete során nem befolyásolja a valóságot következetesen anyagi módon, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Ha ezt néha valamilyen külső ráhatásra meg is teszi, annak időátlagban nagyon kevés hatása van. És azért nincs komoly hatása, mert nem tudja fenntartani ezt az állapotot, mert nem hiszi el, hogy képes rá. Pedig ha megváltozik gondolkodásmódom, megváltoznak lehetőségeim is! Ha megváltoznak lehetőségeim, megváltozik életem! Ha ez bekövetkezik, újradrótozódik az agy, hogy új fogalma(ka)t hozzon létre, és belülről kifelé teljesen megváltoztat engem.
Láttad már valaha magadat valaki más szemével, akivé válhatnál? Megálltál már valaha egy percre, hogy magadba nézz a végső megfigyelő szemeivel? Kijelentetted már valaha, hogy: "Én sokkal több vagyok, mint amit hiszek magamról! Sokkal több lehetek, mint ami most vagyok! Befolyásolni tudom a környezetemet, az embereket! Befolyásolni tudom magát a teret! Befolyásolni tudom a jövőt! Én vagyok a felelős mindezekért a dolgokért! És a környezetem nem független tőlem! Egyek velem! Mindennel és mindenkivel kapcsolatban vagyok! Nem vagyok egyedül!"
Ezeken a kérdéseken mélyebben elgondolkodva egy újfajta életstílus nyílik meg előtted. Egy szippantásnyi friss levegőben érkezik. Örömtelibbé teszi az életet. Az élet értelme nem a tudásban, hanem a rejtélyben van. Miért építjük fel újra és újra ugyanazt a valóságot? Miért törekszünk ugyanolyan kapcsolatokra? Miért akarjuk ugyanazokat az állásokat újra és újra? A
végtelen lehetőségek tengerében miért választjuk ugyanazokat a lehetőségeket? Érdekes, hogy vannak más valós lehetőségeink is, és mégis figyelmen kívül hagyjuk őket. Lehetséges, hogy annyira hozzászoktunk mindennapi életünkhöz, hozzászoktunk ahhoz ahogyan a világot felépítjük, hogy azt hisszük: nem tudjuk irányítani? Hozzá vagyunk szokva - hisz mindenhonnan ezt halljuk -, hogy a külső világ valóságosabb, mint a belső. Ez az új tudományos modell épp az ellenkezőjét állítja, hogy ami bennünk történik, az határozza meg, hogy körülöttünk mi történjen. Vissza


- Van egy fizikai valóság, ami teljesen biztos és létező? S egyáltalán; létezik olyan, mint: valóság?
- Ha így gondolsz a világra, az akkor válik létezővé, amikor a fizikai valóság egy másik darabjával ütközik. A másik darab lehetünk akár mi magunk is. De ez lehet akár egy véletlen szikla is, ami erre gurul és beleavatkozik ebbe az egész zavaros dologba és biztos, hogy bizonyos szintű létezésre kényszeríti. A múlt filozófusai azt mondták: "Ha belerúgok egy sziklába és jól megfájdul a lábam, az valóság. Érzem. Valóságnak tűnik." Ez tuti. "És ez azt jelenti, hogy ez a valóság." De szerintem ez még mindig csak egy tapasztalat, és csak egy személy nézőpontja a valóságról. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogyha veszünk egy személyt és az agytevékenységét P.E.T. szkennerrel vagy számítógép-technológiával vizsgálva megkérjük, hogy nézzen egy bizonyos tárgyra, és amikor ezt megteszi, akkor az agy bizonyos területei aktiválódnak. Ekkor megkérjük, hogy csukja be a szemét és képzelje el ugyanazt a tárgyat. Amikor ezt megteszi, ugyanazok az agyterületek aktiválódnak mintha éppen nézné a tárgyat. Következésképp a tudósoknak fel kellett készülnie a következő kérdésre: Ki az, aki lát? Az agy lát, vagy a szemek? Mi a valóság? Amit az agyunkkal látunk, vagy amit a szemünkkel? Az igazság az, hogy az agy nem különbözteti meg a tapasztalt dolgokat az emlékektől, mert mindkét esetben ugyanaz az idegpálya lesz aktív.
Rengeteg információ érkezik hozzánk testünk érzékszervein keresztül melyeket feldolgozunk, újra és újra átszűrünk, ezért minden egyes lépésnél információt vesztünk el. Végül kiderül, hogy a tudatunk az, ami önkiszolgáló. Az agy másodpercenként 400 milliárd bitnyi információt dolgoz fel, de mi csak 2000-re figyelünk. De ez a 2000 bitnyi információ csak a környezetről, a testünkről és az időről árulkodik. Egy olyan világban élünk, ahol minden csak a jéghegy csúcsa, hagyományos megvalósulása egy hatalmas kvantummechanikai jéghegynek. Ha az agy 400 milliárd bitnyi információt dolgoz fel és ebből mi csak 2000-re figyelünk azt jelenti, hogy a valóság mindig csak az agyban történik. Az fogadja az információkat, és még nem vette őket figyelembe. A szemek olyanok, mint a lencsék. De ami valójában lát, az az agy hátulsó része, olyan mint a magnószalag. A neve látókéreg. Ott van hátul. A kettő együtt olyan, mint egy kamera és egy magnószalag. Tudtad, hogy az agy meghatározza, hogy mi az, amit észlelni tudsz? Ez fontos. Például: a kamera sokkal többet lát körülöttem, mint amit én észlelek, mert nem szorítkozik tapasztalataira, nem kötik szabályok, nem ellenkezik, nem mérlegel, és főként nem ítélkezik.
Ahogy az agyunk fel van építve, csak azt láthatjuk amiről elhisszük-, tudjuk, hogy lehetséges. Olyan mintákat keresünk, amik már léteznek bennünk korábbi tapasztalatokból. Van egy csodálatos történet, amit sokan igaznak hisznek: Amikor az Indiánok, Amerika őslakói megláthatták volna Kolombusz hajóit közeledni a Karibi szigeteknél, egyáltalán nem voltak képesek látni őket. Mert ez annyira különbözött mindentől, amit addig láttak, hogy egyszerűen nem látták. Amikor Kolombusz serege kikötött a Karib szigeteken, egyik indián se volt képes látni a hajókat, mégha ott is voltak a látóhatáron belül. Azért nem látták a hajókat, mert nem rendelkeztek ismeretekkel, tudással, ami hajók létére utalna. A sámán észreveszi a víz fodrozódását az óceánban a hajók körül, Ő sem lát hajót, de elkezd gondolkodni, hogy miért fodrozódik a víz. Szóval minden nap kimegy és néz, és néz, és néz. Egy idő után képes lesz látni a hajót. És ahogy meglátta, elmondja mindenkinek, hogy léteznek hajók a világon. Mivel mindenki bízik és hisz a sámánban, egy idő után ők is képesek lesznek látni.
Tehát Mi magunk hozzuk létre a valóságot. Valóság-csináló gépek vagyunk. De Mi hozzuk létre a valóság hatásait is. Mindig az emlékek tükrében észlelünk dolgokat akár egy nagy hologramban élünk, akár nem. Ez egy olyan kérdés, amire nincs jó válasz. Ez egy nagy filozófiai probléma, amivel szembe kell néznünk. Amit a tudomány mond a világról, az akkor igaz csupán, hogy ha mindig ugyan azok a megfigyelők. Szóval minden, ami az emberi agyba érkezik az kényszerít minket arra, hogy észleljük és láthassuk a dolgokat. Szóval elképzelhető, hogy az egész világ egy nagy illúzió, amin nem tudunk kívülre kerülni, hogy lássuk a teljes igazságot. Az agy nem tesz különbséget a valóság - külső világ - és a gondolatok - belső világ - közt. Nincs olyan külső világ, ami független lenne a belsőtől. Vissza


- Mi a jelentése az ún. "szub-atomikus világ" kifejezésnek?
- Teljesen "őrült" fizikusok fantázia-szüleménye, akik ki akarták találni, hogy mi történik, amikor kísérleteznek. A kísérletek során nagy energiák mozognak kis térben rövid idő alatt. Kezd észbontó lenni, amikor a szubatomikus részecskék világában a fizikusok találtak ki mindent. Új tudományt kellett alkotni azon a szinten, az úgynevezett kvantumfizikát. Ez utal a vitatható hipotézisek tömkelegére, gondolatokra, érzésekre, megérzésekre, és arra, hogy valójában mi a fene történik. De a probléma nem az, amit sokáig annak hittünk. A tudósok számára mindig is az volt a probléma, hogy mi számít abszolútnak, mi az, ami állandó, és mi jósolható meg. Az összes atomban és molekulában, és a bennük lévő űrben a részecskék jelentéktelen térfogaton koncentrálódnak az atomok és a molekulák jelentős méretéhez képest. A nagy részük vákuum. Úgy néz ki, mintha a részecskék felváltva eltűnnének, majd feltűnnének egész idő alatt. Szóval, hová kerülnek, amikor nincsenek itt? Fogas kérdés. Feltehetően egy olyan párhuzamos univerzumba kerülnek, amiben az ott élők ugyanezt a kérdést teszik fel: hogy hová lesznek a részecskék, amikor a mi világunkban vannak. Heisenberg, a kvantumfizika atyja mondta, hogy az atomok nem dolgok, hanem tendenciák. Szóval ne dolgokként gondoljunk rájuk, hanem lehetőségekként. A tudat lehetőségeiként. Számos laboratóriumban látható az USA-ban olyan tárgy vagy tárgyak, amiket szabad szemmel is lehet látni és egyszerre két helyen vannak. Le is fotózhatod. Ha mutatnál valakinek egy ilyen fotót, azt mondaná: "Csodás, itt van ez a szép színes fényes massza, itt látok egy pontot meg ott egy pontot. Bravó, lefényképeztél két pontot! Mire megy ki ez az egész?" Azt mondhatod: "Nézz bele a kamrába, abba ott!" Erre jön a válasz: "Két dolgot látok." Erre Te: "Nem, az nem két dolog! Az egy dolog, csak két helyen van." Nem hinném, hogy ettől leesne az álla bárkinek is, mert szerintem az emberek egyik része el sem hinné, másik része fel sem fogná, és valószínűleg valami olyat mondanának, hogy: "Aha, és ez mit jelent?"
De nagy rejtélynek számít az idő iránya is. A fizika általános törvényei úgy látszik nem különbözteti meg a folyamatok irányát; vagyis a múltat és a jövőt. Például nagy probléma, hogy így a fizika általános törvényeit tekintve miért vagyunk képesek emlékezni a múltra, és miért nem tudjuk megmondani a jövőt. Ezeknek a törvényeknek a létezésétől fogva talány, hogy a jelen eseményeivel befolyásolhatjuk a jövőt, de nem befolyásolhatjuk a múltat. Az, hogy másképpen kezeljük a múltat, mint a jövőt, hogy a jelen eseményei egész másképp hatnak a jövőre, mint a múltra, ezek annyira nyilvánvalóak, ahogyan a világot tapasztaljuk. De most következzen az én kérdésem! Mikor játszottál utoljára? Akarsz kosárra dobálni? Tessék kapd el!
-?
- Gyerünk, nálad a labda! Dobj! De ne onnan! Onnan nem lehet, most pályán kívül vagy. Ha azt szeretnéd, hogy érvényes legyen, a pályán kell lenned. Amíg a pályán kívül maradsz, nem vehetsz részt a játékban! Lépj be és dobj újra! Tessék!
- Hú! Ez fájt!
- Hozzád sem ért! Na meg a labda nagy része üres is. De valójában az egész univerzum üres. Általában úgy gondoljuk, hogy a tér üres, az anyag pedig tömör. De valójában semmi nincs a világon, ami tömörnek számítana. Minden csak képzeletbeli. Nézzünk meg egy atomot. Azt hisszük, ez egy kemény golyó. És azt mondjuk: "Nos, mégsem. Ez a valóság egy kis darabja összesűrítve középen körülvéve bolyhos valószínűségi elektronfelhővel, ami létező és nem létező között ugrál." De kiderül, hogy még ez sem igaz. Még a nukleonok, amiket olyan sűrűnek gondolunk azok is ugyanúgy ugrálnak létezés és nemlétezés között, mint az elektronok. A legbiztosabb dolog, amit állítani lehet erről a problémáról, hogy inkább gondolatra hasonlít, olyan, mint egy tömör információs BIT. A dolgok nem anyagként, hanem ötletekként, fogalmakként, információként viselkednek. Ahogy mondtam, soha nem ér hozzád. Az elektronoknak töltése van és taszítják a többi elektront mielőtt érintkeznének velük. Szóval valójában, semmi nem ér hozzá semmihez. Vissza


- Mi célunk van ezen a világon?
- Azt hiszem, az a célunk ezen a világon, hogy felfedezzük és rendelkezünk a dolgok feletti BEFOLYÁSOLÁS képességével és megtanuljuk, hogyan lehetünk tényleg alkotók. Azért vagyunk itt, hogy alkossunk. Azért, hogy beépüljünk a térbe ötletekkel, gondolat-foszlányokkal. Azért vagyunk itt, hogy valahogy megmagyarázzuk az életet. Hogy felismerjük a kvantumot magát, hogy felismerjük a helyet, ahol van választásunk, hogy felismerjük az akaratot amikor annak a szemléletmódnak adunk teret amellyel azt mondjuk, hogy valaki megvilágosodott.
A kvantummechanika figyelembe veszi azt a nem kézzelfogható szabad akarat létezését, amely az emberi természet lényege. A kvantumfizika, lényegében szólva a lehetőségek fizikája, amely nyitva hagyja azt az alapvető kérdést, hogy KINEK a lehetősége és ki választ ezek közül a lehetőségek közül, amelyben a jelent most épp érzékeljük. Az egyetlen válasz, amely mind logikailag, mind értelmileg szóba jöhet, hogy az öntudat, a tudatosság minden létezés alapja. Követnünk kell e felismerést annak ellenére, hogy ebben szenvedélyeink folyton megakadályoznak minket, és ha követni tudjuk, mi fogjuk megalkotni a valóságot tudatosan, és a testünk érzékeli ezt egy új módon, egy új összetételben, új hologramban de más gondolati síkban a legvadabb álmainkat is felülmúlva. Egy nap mindannyian elérjük az avatárok szintjét, ahogyan azt a történelmekben olvashattuk Buddhához és Jézushoz hasonlóan. Üdvözlet a mennyei királyságban ítélkezés nélkül, gyűlölet nélkül, tesztek nélkül, minden nélkül. Amikor csak egyszerűen azok vagyunk, akikké ebben a valóságban lennünk rendeltetett a nem kézzelfogható energiákból, hogy kiemeljen a tétlenségből, felrázzon, zűrzavart keltsen, míg végül kézzelfoghatóvá teszi alakunkat, amit úgy hívunk: anyag. Hogyan tudjuk mérni a hatását? Csak éljük az életünket, amíg egyszer csak észre nem vesszük, hogy valahol valami megváltozott. És ha megváltozott, mi válunk a saját életünk tudósává, ami végső soron az egész oka ittlétünknek. Ezt ne csak elméletnek tartsd. Próbáld ki magad, s meglátod, vajon igaz-e!
- Mondj valamit Istenről!
- Amikor fiatalabb voltam, sokféleképpen képzeltem el Istent. És rájöttem, hogy még most sem vagyok elég magas tudati szinten, hogy igazából megértsem, mit jelent Isten. Egy vagyok a létező világmindenséggel, ami létrehozott engem és idáig vezetett és létrehozta a galaxist, univerzumot, stb. Úgy gondolom, hogy Isten MINDENKIBEN benne van, ugyanakkor Isten egyfajta fenntartott név a világból érkező olyan tapasztalatok számára, melyek túlmutatnak a világunkon, és túl megfoghatatlanok, fennköltek. Fogalmam sincs, mi Isten. De már van tapasztalatom róla. Isten jelenléte valós, de nem tudom leírni, hogy Isten micsoda, vagy nem tudok úgy gondolni rá, mint egy dologra vagy személyre. Azt sem hinném, hogy képes lennék rá, hogy embereket kérdezzek arról, hogy mi az Isten. Ez pontosan olyan mintha egy halat kérdeznél arról, hogy magyarázza meg, hogy mi a víz, amiben úszik. Véleményem szerint Isten az összes lélek és dolog szuperpozíciója. Ezért az emberek nagyon készségesek tudnak lenni, amikor megfenyegetik őket az örök szenvedés kozmikus ígéretével. De Isten nem ilyen. Isten sokkal nagyobb, mint a leghatalmasabb emberi gyengeség, sőt az összes emberi tulajdonságnál is. Isten meghaladja a legtöbb csodálatos elképzelésünket a természet sokszínűségéről is. Hogyan is fordulhatna egy földi halandó egy ekkora hatalmú elme ellen? Hogy lehetne képes egy kis szénalapú életforma a Földön, a világegyetem holtágában beleértve a Tejutat, a dzsungeleket megtagadni a mindenható Istent? Nem! Ez lehetetlen!
Fényportál Magazin

Nincsenek megjegyzések: