http://aranylo.blogspot.com/

2014. június 25., szerda

Okos mobiltelefon router ami káros, alattomos....

Öt kilencedikes dán lány kísérlete kavarta fel a tudományos világot, miután bebizonyították, hogy még a fű sem nő a wifi routerek mellett. Eredményüket díjjal jutalmazták. kísérlet kiindulópontja az volt, hogy a lányok azt tapasztalták, ha a hálószobájukban, a fejük mellett marad az éjszaka folyamán a telefonjuk, másnap kevésbé tudnak koncentrálni az iskolában. Meg akarták vizsgálni a mobiltelefonok emberekre gyakorolt hatását, azonban a dán Hjallerup iskolának, ahová járnak, nem volt kellő felszerelése a tudományos kutatáshoz.
Ezért a lányok belevágtak egy olyan kísérletbe, amiben növények lettek a tesztalanyok. A gyerekek hat tálcába raktak Lepidium sativum-ot, vagyis egyszerű kerti zsázsát. Az első hat tálcát egy olyan szobába helyezték, ahol nincs sugárzás. A másik hat tálcát pedig egy olyan szobába vitték, ahol két router volt található. A lányok kalkulációi alapján ez a két router olyan mennyiségű sugárzást bocsátott ki, mint egy mobiltelefon.
A következő 12 napban a lányok folyamatosan vizsgálták, mérték és fotózták a növényeket. A 12 napos kísérlet végére elszomorító eredmények születtek: azok a zsázsák, amelyek a router mellett voltak, egyszerűen nem nőttek, sőt egy részük elhalt. Ezzel szemben a másik szobában lévő növények szépen növekedésnek indultak.
Ez a kísérlet meghozta a győzelmet a lányok számára egy regionális tudományos versenyen, és olyannyira felkeltette a tudósok érdeklődését is, hogy egy svéd idegsebész professzionális, kontrollált keretek között szeretné megismételni a kísérletet.
Te milyen messze tartod magadtól éjszaka a telefonod  routered?
forrás: – Lélekmozaikok


Az elektromágneses sugárzások
Az ionizáló sugárzások hasznosíthatósága azon a hatáson alapul, hogy az élő szervezetek, így például az élelmiszerekben előforduló káros mikroorganizmusok, paraziták sejtjeiben kiváltott ionizáció életfontosságú makromolekulák, elsősorban a DNS károsodásához vezet, miután a szervezet szaporodásra képtelenné válik vagy elpusztul.
Ólom-Kloroform-Kipufogógáz-Mobiltelefon.
 Tudod, mi a közös bennük?
Június elején a WHO - Egészségügyi Világszervezet mérföldkőnek számító kijelentést tett, miszerint a mobiltelefont a lehetséges rákkeltő kategóriába kell sorolni.
14 ország 31 tudósa elég bizonyítékot talált arra, hogy az eddig közöltekkel ellenében ezt a megállapítást tegyék, hiszen már 2010-ben is egy nemzetközi tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy azok között, akik mobiltelefont hosszú távon használtak (10 vagy annál több évig), megduplázódott az agydaganat előfordulása.

Gyerekeknél nem végeztek vizsgálatokat, de az tény, hogy az ő koponyacsontjuk vékonyabb, mint a felnőtteké, ezáltal a sugárzás mélyebben és erőteljesebben hatol az agyba.
A mobiltelefon sugárzása ún. nem-ionizáló sugárzás, mely hasonló a mikrohullámú sütő által kibocsátott sugárzáshoz, csak erősebb. E sugárzásnak kitettség okozhatja azt, hogy a sejtek elkezdenek
 'máshogy' viselkedni, és ezek a megzavart funkciójú sejtek tumorrá alakulhatnak.
 A legérintettebb részek a fül mögötti agyszelvények.

"A mobilsugárzás  gyenge, hőhatást nem okozó (nem termikus) mikrohullámú sugárzásról kimutatták, hogy súlyosan károsítja bizonyos élő sejtek DNS-ét. Elsőként Lai és Singh mutatták ki patkányok agysejtjeiben 1995-ben. Később számos kutató jutott hasonló eredményre.
Egy osztódó HL-60 sejt mikroszkópos mikrosejtmag-vizsgálat során észlelt mikrosejtmagokkal (micronucleus). Egy vagy több mikrosejtmag jelenléte azt bizonyítja, hogy mérgező hatás éri a sejtet.
 A legátfogóbb vizsgálat ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság által finanszírozott Reflex Projekt, melynek során több európai országban ugyanazokat a kísérleteket végezték el. A GSM mobilsugárzás egy- és kétszálú DNS töréseket okozott emberi és állati sejttenyészetekben. Nem minden sejttípusra hatott egyformán a sugárzás, és néhányra nem hatott egyáltalán (Reflex Report 2004). A károsodás mértéke a besugárzás időtartamától függött. Emberi kötőszöveti sejteknél 16 óra múlva érte el a maximumot. A megszakításos besugárzás (5 perc sugárzás, 10 perc szünet) sokkal károsabb volt, mint a folyamatos, ami azt igazolja, hogy a jelenséget nem felmelegedés okozta (Diem et al. 2005)...
Ha hasonló DNS fragmentáció történik az egész szervezetben, akkor a következőkre lehet számítani: spermakárosodás miatt csökken a férfi termékenység, megnő a rák kockázata, ami esetleg csak több év múlva válik nyilvánvalóvá – mint a dohányzás és az azbeszt esetében –, és genetikai mutációk jönnek létre, melyek a következő generációknál jelennek meg. Oktalanság lenne azt feltételezni, hogy biztonságos a 16 óránál kevesebb ideig tartó besugárzás. Abnormális sejtekhez vezető rejtett DNS-károsodás jóval hamarabb bekövetkezhet, mint ahogy az mikroszkóppal láthatóvá válik. A mobilipar szalmaszálba kapaszkodik, amikor azt állítja, hogy készülékeik biztonságosak, mivel nem minden sejtet károsítanak. Daganatképződéshez nagyon kevés genetikailag abnormális sejtre van szükség."

A mobiltelefon napjaink nélkülözhetetlen része. Az alábbi szabályok betartásával
 csökkentsd minimálisra a kockázatát!
amikor csak teheted, hívás helyett inkább írj sms-t
beszélgetés alatt ne nyomd közvetlenül a füledhez a telefont, tarts 2-3 cm távolságot, már ez is sokat számít!
használd a telefon kihangosító funkcióját, és pl. a kocsiban fülhallgatón keresztül beszélj
akkor használd a telefont, ha van elég térerő. Amikor ,,erőlködnie" kell (pl. lift, metróaluljáró),
 több sugárzást bocsát ki, mint normál üzemmódban
ne tartsd a telefonod közvetlenül a tested közelében, főleg ne a derék és térd közötti részen... Éjszaka kapcsold ki vagy használd a 'repülő üzemmódot', és soha ne tedd a fejed mellé, ne adj' Isten a párnád alá!
tartsd távol a gyerekektől (különösen 3 éves kor alatt, és nem a kis, lenyelhető részek miatt!);
 ha beszélnek rajta, használjátok a kihangosító funkciót

Nincsenek megjegyzések: