Tényleg fejreált a Föld?
|
A Föld 24 óránként tesz meg egy teljes fordulatot saját tengelye körül, és kerülete az egyenlítő mentén 24.902,45 mérföld. Ebből következik tehát, hogy ha egy ember, aki mozdulatlanul áll az egyenlítőn valójában mozgásban van a bolygóval együtt forog több mint
1500 km/órás sebességgel.
Az űrből, az Északi-sark irányából nézve a forgás az óramutató járásával ellenkező irányú. Miközben a föld a saját tengelye körül forog, a nap körül is kering ( megint csak az óramutató járásával ellentétesen ) egy inkább ellipszisre, mint körre hasonlító pályán.
Az ábrán a Nap útja és a körülötte keringő bolygók/Föld is/útja az égbolton a Tejúttal együtt.
A Nap-Föld útja az égen ,felfelé nézve a Csillagképekkel.
Ezen a pályán valóban nyaktörő módon száguld, óránként 99.000,- km-es sebességgel. Hogy számításainkat egy kissé emberközelibb léptékre hozzuk, ez azt jelenti, hogy gyorsabban száguldunk az űrben, mint egy puskagolyó, vagyis kb. másodpercenként 27.75 km-es sebességgel! Miközben egy esztendő szükséges ahhoz, hogy egy teljes kört írjunk le, mindössze annyi jelét látjuk annak, ---hogy az űrben ilyen iszonyatos sebességgel száguldunk---, hogy az évszakok lassan váltogatják egymást. Keringési pályájának síkjához képest a föld forgási tengelye megdőlt kb: 23,5 fokkal a függőlegeshez képest. Ez a dőlés az, amely az évszakok kiváltója, ha az északi pólusra “mutat” az egész északi félteke hat hónapon keresztül távolabb van a naptól, míg a déli féltekén fordítva van ez. Az
évszakok annak következményeképpen jönnek létre, hogy a napsugarak milyen szögben érik el a föld felszínét.
Tényleg fejreált a Föld?
Elérkeztünk a precessziós elmélet megtárgyalásáig. Itt mindjárt egy kis magyarázat szükséges a föld forgásával kapcsolatosan, ami Giorgio De Santillana egyetemi tanár Hancock könyvéhez írott értekezéséből származik. A professzor a Massachusetts-i egyetem tanára! Ezt most változatlanul lemásolom ide: -
- “”A Föld 24 óránként tesz meg egy teljes fordulatot saját tengelye körül, és kerülete az egyenlítő mentén 24.902,45 mérföld. Ebből következik tehát, hogy ha egy ember, aki mozdulatlanul áll az egyenlítőn valójában mozgásban van a bolygóval együtt forog több mint 1500 km/órás sebességgel.
 Az űrből, az Északi-sark irányából nézve a forgás az óramutató járásával ellenkező irányú. Miközben a föld a saját tengelye körül forog, a nap körül is kering ( megint csak az óramutató járásával ellentétesen ) egy inkább ellipszisre, mint körre hasonlító pályán. Ezen a pályán valóban nyaktörő módon száguld, óránként 99.000,- km-es sebességgel. Hogy számításainkat egy kissé emberközelibb léptékre hozzuk, ez azt jelenti, hogy gyorsabban száguldunk az űrben, mint egy puskagolyó, vagyis kb. másodpercenként 27.75 km-es sebességgel! Miközben egy esztendő szükséges ahhoz, hogy egy teljes kört írjunk le, mindössze annyi jelét látjuk annak, ---hogy az űrben ilyen iszonyatos sebességgel száguldunk---, hogy az évszakok lassan váltogatják egymást.Keringési pályájának síkjához képest a föld forgási tengelye megdőlt kb: 23,5 fokkal a függőlegeshez képest. Ez a dőlés az, amely az évszakok kiváltója, ha az északi pólusra “mutat” az egész északi félteke hat hónapon keresztül távolabb van a naptól, míg a déli féltekén fordítva van ez. Az évszakok annak következményeképpen jönnek létre, hogy a napsugarak milyen szögben érik el a föld felszínét.
A tudományos művekben a föld dőlésére “tengelyferdeség” néven szokás utalni, forgásának síkját pedig, melyet ha kiterjesztünk, egy hatalmas kőrlapot metsz ki az éggömbből, “ekliptika” néven szokás emlegetni. A csillagászok ezen kívül “égi egyenlítőről” is beszélnek, amely a föld egyenlítőjének kiterjesztése az éggömbre. Az égi egyenlítő jelenleg 23,5 fokos szöget zár be az ekliptikához képest. Ez a szög melyet az ekliptika ferdeségének szokás nevezni, nem állandó, és változatlan az időben. Ez a “nem állandó” lehet 22,1 foktól 24,5 fokig a csillagászok szerint.
Nos egy teljes ciklushoz, --tehát amíg eljutunk a 24,5 foktól a 22,1 fokig majd vissza a 24,5 fokig kb-41.000,- év szükséges.””
 Tehát az ekliptika ferdesége 22,1 fok, és 24,5 fok között változik egy 41.000,- évig tartó ciklusban! Nos akkor ennek a magyarázatnak a birtokában foglaljuk, össze a föld jellemző számait, mert erre nagy szükségünk lesz, amikor a piramisok méreteit, illetve az Indiai épületek méreteit tárgyaljuk és akkor is, amikor majd összefüggésbe hozzuk a legendák és a vízözön, valamint a teremtésmítoszokat! Tehát: A föld az a bolygó :
- Amelynek forgástengelye kb. 23,5 fokos szöget zár be a függőlegeshez képest.
- Ez a szög kb. 1,5 fokot változhat mindkét irányban.
- Egy ilyen forgási ingadozási periódus kb. 41.000,- évig tart.
- Egy teljes precessziós kor 25.776- évig tart.
- A tavaszpont egy állatövi csillagképhez képest történő teljes elmozdulása 2160 év.
- 24 óránként egyszer megfordul a saját tengelye körül.
- Évenként egyszer megkerüli a napot ( pontosan: 365.2422 nap! )
Arra sem árt felhívni a figyelmet, hogy az évben négy évszak van, vagyis négy fontos csillagászati pillanat, függetlenül attól, hogy az adott hely látszólagos éghajlata szerint, ez hogyan érzékelhető. Ezek a kardinális pontok hatalmas jelentőséggel bírtak, különösen az ókorban, és az őskorban. A téli és nyári napfordulók, valamint a téli és nyári napéj-egyenlőségek mindig is fontos, és sokszor misztikus napok, vallásos vagy mitikus mondák, kialakítója volt. Az északi féltekén a téli napforduló a legrövidebb napra, december 21-re esik, a leghosszabb nap pedig június 21-re. A déli féltekén ez pedig fordítva van. Tehát a napéj-egyenlőségek azt a két időpontot jelentik az évben, amikor bolygónk minden részén egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. Vagyis ez az időpont is alkalmas arra, hogy egy ismeretlen számítási módszer tájékozódási pontja legyen. Tehát érdemes matematikai tulajdonságokat keresni ezen adatok alapján is. Nos most pedig nézzük meg, hogy a nap látszólagos mozgásából milyen illúziók származhatnak Hancock szerint: -
 - “”Minden nap, ahogy a bolygó nyugatról kelet felé fordul, úgy tűnik, mintha a nap (ami állandó) az égen “járna” keletről nyugat felé. Úgy tűnik, mintha nagyjából 30 naponként, miközben a forgó föld a nap körüli pályán halad előre, maga nap lassan “elhaladna” az állatöv csillagképein, sorban egymás után valamennyin, és ismét úgy tűnik, mintha kelet-nyugati irányba mozogna. Más szavakkal leírva : Az év egy adott napján nyilvánvalóan úgy tűnik egy földi megfigyelőnek, mintha a nap éppen a föld és a tizenkét állatövi csillagkép közül egy egyik közé esne! Ezen a napon a megfigyelő azt fogja látni, hogy azt a pontot, ahol a nap keleten felkelt egy adott csillagkép foglalja el.””
Nyilvánvaló, hogy az ókori népeknek ez a szabályos és látszólagosan állandó mozgás, azt jelentette, hogy vonatkozási helynek, időnek jelölhették ezt a rendszert. És majd látjuk, hogy jelölték is. Nagy jelentősége lehetett annak is, hogy a sarkalatos pontokhoz, melyik csillagkép tartozott, az adott időben. A meghatározó az a csillagkép lehetett, amelyik a tavaszpont, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség idején a nap felkelt. Bármennyire is furcsa ezt az időjelölési formát nem csak az őskorban, és az ókorban használták. Csak egy érdekes példa, hogy mennyire nem is vesszük figyelembe, hogy pontosan jelöljük korunkat, amikor olyan dalokat énekelünk, ami a kedves rockoperában a Hair-ben is előfordul: -
- “”This is the dawning of the Age of Aquarius.””
Vagyis, magyarul ez azt jelenti, hogy a vízöntő korának hajnalán vagyunk.
 Majd láthatjuk, hogy ha az időjelölés ezen módját használjuk, akkor mennyire egyszerűsödik a kép, amit a valamilyen vallási ponthoz kötött időszámítási módok összezavartak. Mivel a tavaszpont is precessziónál, felmerül a kérdés, hogy csak a mi korunkban tudunk-e erről ! Korántsem így van ez! Hipparchos a Rhódos-i tudós ie: 124-ben már régen ismerte a tavaszpont precesszióját, és amikor ezt leírta maga is egy 150 évvel előbbi munkát ellenőrzött, amit az Alexandriai Timokharis jelentetett meg: -- Hipparchos rájött arra, hogy az égi hosszúságok különböznek, és ez a különbség túl nagy ahhoz, hogy azt véletlennek lehetne tekinteni, vagy esetleg megfigyelési hibának. Így tehát feltételezte, hogy a precesszió felelős azért, hogy eltérések mutatkoznak, és 45 vagy 46 szögmásodpercet adott az évenkénti változásoknak. Ez az értek nagyon közel áll a ma ismert 50,274 ívmásodperces értékhez.  Tehát ha egy kicsit számolunk: Az évenkénti 50,274 ívmásodperces változás, az egy fok hatvanad részénél, valamivel kisebb távolságot jelent, tehát durván 72 évre van szükség ahhoz, hogy a napéj-egyenlőségi nap egyetlen fokot odébb mozduljon az ekliptika mentén. Nagyon jegyezzük meg emlékezetünkben ezt a 72 évet, mert láthatjuk majd, hogy különös módon ennek szorzatait igen sokszor és sok féle módon használták az őskori mondákban, időpontjelölés céljából! Mivel van arra bőven adat, hogy a precessziót sokan és sokszor kutatták és használták számolásra, időpontjelölésre az ókorban, feltételezhetjük azt, hogy ezt nem véletlenül, és önös célból tettek! Hiszen az ókorban ilyen precíz megfigyeléseket csak úgy lehetett elvégezni, ha azt évezredeken keresztül folytatták. De hogy folytatták az biztos, mert utalások erre vannak bőven. Arra pedig majd bőven találunk utalásokat, hogy a mítoszokba ezek a megfigyelések és adatok be vannak építve, és viszonyítási pontnak vannak használva. Nos az egy kicsit “kemény és száraz” csillagászati és matematikai kiérő lehet, hogy kellemetlen volt, de ez szükséges ahhoz, nehogy az a vád érjen a következőekben, hogy a levegőből vettük elő a 72 éves osztó-számot.
II A vízözön és a piramisok II A vízözön és az a túlélők tanítása II Egy különös víz alatti tanító. II
II Még mindig vízözön, és annak okai. II Hogyan tudták másutt az emberek? II Mit szól ehhez a Biblia? II II Lehetett a jégkorszak is? II Tényleg fejreált a Föld? II Vissza a mondákhoz. II Egy kis számolás. II II Az ok és okozat! II Az első idő kronológiája. II
II Vissza Mondák főoldalára II
Copyright Kálló Róbert
|
