http://aranylo.blogspot.com/

2021. október 22., péntek

A vírus fertőzésből gyorsan meggyógyulni

Dr Dobos Vadim írása az elmúlt évben:
Szeptember közepétől látványosan nőtt a különböző fertőzéses tünetek miatt aggódva telefonáló betegek száma Dr. Dobos Vadim, Szada egyik háziorvosának tapasztalata szerint.
A szakember írásában foglalja össze a fertőző betegségek
esetén követendő 5-ös szabályt.
"Több éve dolgozom háziorvosként és biztosan állítom,
hogy hőemelkedéssel vagy lázzal, gyengeséggel vagy izom- és végtagfájdalmakkal,
orrfolyással vagy hasmenéssel, köhögéssel vagy hányingerrel,
stb. járó fertőző betegségek
az év minden hónapjában nagy számban előfordultak a COVID járvány előtt is.
Az idén sincs ez másképp.
A különbség csak annyi, hogy a COVID hisztéria előtt a lakosság a tünetek súlyosságának megfelelően tudta kezelni ezeket a fertőző betegségeket.
A valódi vírus helyzet és annak megoldása az idén is ugyanolyan,
mint tavaly vagy 10 évvel ezelőtt volt.

Ennek tisztázásában szeretnék segíteni a gondolkodni hajlandó lakosoknak.
A vírusfertőzések legyőzésének 5-ös szabálya
Alapigazságok
1. Az ember Isten képmására lett teremtve: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. (10)
2. Ennek megfelelően az emberi szervezet isteni tökéletességgel működik – amíg tönkre nem tesszük.
3. Az immunrendszerünk is tökéletesen működik - orvosi segítség nélkül is, megvédi a szervezetünket a több ezer különböző vírustörzs ellen.
4. A félelem, az aggódás, a szorongás, a stressz - amely minden nap ránk zúdul a médiából, gyengíti az immunrendszerünket és védtelenné tesz a fertőző betegségekkel szemben.
5. A légző- vagy emésztőrendszeri fertőző betegségek túlnyomó többségét (90-100%) vírusok okozzák.(1)
6. Számtalan vírus törzs létezik a Földön, amelyek képesek megbetegíteni az embert – hogy ne csak a koronavírust ismerjük: RS-, influenza-, parainfluenza-, adeno-, rhino-, enterovírusok stb., mindegyik családban számtalan törzs és altörzs. (2)
7. A vírus fertőzések kezelésére jelenleg nincs semmilyen gyógyszerünk – csak az immunrendszerünkben bízhatunk. Pld. a médiában diadalként beállított favipiravir 18 év alatt sem tudott felmutatni egyértelműen hatékonyságot igazoló klinikai vizsgálatot.
8. A háziorvosok mégis 80-90%-ban indokolatlanul antibiotikumot írnak fertőző betegségekre, részben mert nem vállalják a felelősséget, részben mert engednek a beteg követelésének. (3) Egyszerűbb és gyorsabb felírni az antibiotikumot és lázcsillapítót, mint negyedóráig kérdezgetni a beteget a tünetekről és meggyőzni őt a helyes kezelésről, annak magyarázatáról.
9. Az antibiotikumok viszont csak a baktériumok okozta fertőzésre hatnak, akkor sem minden esetben - a vírusos eredetűre egyáltalán nem.

A fentiekből logikusan következik:
· antibiotikum adása nem gyógyítja a fertőző betegségek 90-100%-át (4), sőt
· a garat és emésztőrendszer baktérium összetételének
megváltoztatásával gyengítik az immunrendszerünket,
ezáltal is nehezítve a mihamarabbi gyógyulásunkat.

Mit lehet mégis tenni, ha elkapott egy vírus?
· hallgatni, követni a testünk üzenetét ahelyett, hogy megpróbálnánk akaratunkat ráerőszakolni a testünkre,
· segíteni a testünket, segíteni az immunrendszerünket, hogy megvédjen minket a betegségtől, ahogy teszi ezt már több tízezer éve,
· követni az alábbi „5”-ös szabályt minden vírusfertőzésnél
(pld. COVID esetén is - volt alkalmam kipróbálni
több tucat COVID-os betegnél).

1. szabály – pihenés és alvás (szervezetünk tehermentesítése)
Fertőző betegségek esetén a betegek különböző súlyosságú gyengeségre panaszkodnak. Az emberek ennek ellenére munkába mennek, járnak bevásárolni, szórakozni, stb. és közben csodálkoznak, hogy miért nem gyógyulnak. Az általános gyengeség érzéssel a szervezetünk jelzi, hogy pihenésre, tehermentesítésre van szüksége a gyorsabb gyógyulás érdekében. Ilyenkor a lehető legkisebb szintre kell csökkenteni a mozgást – otthon kell maradni, feküdni, pihenni, olvasni, naponta többször is aludni, hogy a szervezetünk a rendelkezésére álló napi energiamennyiség legnagyobb részét a vírusok elpusztítására tudja felhasználni. Minél többet mozgunk, annál kevesebb szabad kapacitás marad a fertőzés legyőzésére.

2. szabály – böjtölés (szervezetünk tehermentesítése)
Fertőző betegségek esetén a betegek különböző mértékű étvágytalanságot tapasztalnak. Ilyenkor az aggódó anyuka vagy nagymama összeállít egy ötfogásos lakomát, azzal a címszóval, hogy most meg kell erősödni.
A valóság ezzel szemben pont a fordított.
Az emésztés nagyon energiaigényes feladat – a napi energiaszükségletünk 30%-a az emésztőrendszer működésére megy el,
ami kb. 600 kcal veszteséget jelent naponta (5).
Mennyi is 600 kcal? 600 kcal-át akkor égetünk el,
ha 1 óra alatt 12 kilométert futunk! (6) Ha nem eszünk semmit,
akkor ezt a 600 kcal-át megnyerjük,
amelyet a szervezetünk a fertőzés gyors leküzdésére fordít.
A beteg gyermek visszautasítja az ételt, és csak italt kíván. A beteg kutya meghúzza magát a kutyaházban, és napokig semmit sem eszik. A beteg élőlények ösztönösen helyesen viselkednek - böjtölnek. A beteg szervezet a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen energiát a test saját raktáraiból nyeri.
Az ókorban Hippokratész - a nyugati medicina atyja - fontos gyógyító eszköznek tekintette a böjtöt. Ugyanígy Paracelsus vagy az
Ajurvéda medicina a gyógyítás fontos elemének tekintette a böjtöt.
Évszázadok során a lakosság túlnyomó többsége követte a vallási előírásokat és betartotta a 40 napos nagyböjtött Húsvét előtt, ezáltal az emberek sokkal erősebbek és egészségesebbek voltak. A fertőzés leküzdésére nincs szükség 40 napra – már 2-3 napos böjtölés alatt a fertőző betegségek többsége biztosan meggyógyul.

3. szabály – lázcsillapítók kerülése
Amikor fertőzéses beteg jelentkezik a rendelésen, mindig megkérdezem, hogy volt-e láza vagy hőemelkedése. Általában azt a válaszolják, hogy ő nem lázas típus. Tovább kérdezem, hogy milyen gyógyszereket vett be. Azt válaszolják, hogy reggel egy Cataflam-mal kezdte, majd folytatta Paracetamol-okkal és Neo Citranok-kal, végül egy Coldrex-xel zárta a napot.
Hát ennyi gyógyszer mellett nincs az az immunrendszer, amely képes lenne akár egy ki hőemelkedést is elérni.
Ellenben a láz elősegíti a szervezet fertőzésekből való felépülését. A láz az evolúció során azért maradt fenn, mert túlélési előnyt biztosít az egyed számára. Az immunrendszerünket gyengítjük, amikor követjük a TV-ből ránkzúduló gyógyszer reklámokat, és a legkülönbözőbb láz- és fájdalomcsillapítókkal tömjük magunkat. Azután meg csodálkozunk, hogy miért vagyunk már egy hete betegek és nem tudunk meggyógyulni.

A láz gyógyító ereje:
· az immunválaszok felgyorsulnak a magasabb hőmérsékleten,
a fehérvérsejtek agyorsabbn szaporodnak, fürgébben mozognak és serényebben pusztítják a testünkbe jutott vírusokat és baktériumokat,
· már a 38-39 fokos láz önmagában megöli a vírusok zömét vagy legalább gátolja szaporodásukat,
· fokozza a kórokozók és méreganyagok kiválasztását.
A fentiek miatt ne vegyünk be semmilyen láz- vagy fájdalomcsillapítót – ne fogjuk vissza az immunrendszerünket - de rendszeresen ellenőrizzük a testünk hőmérsékletét lázmérővel.
Ha a lázunk megközelíti a 39 fokot, akkor már bevehetünk egy kisebb adag lázcsillapítót (pld. fél tabletta Algopyrin), de csak annyit, hogy a lázunk nem menjen 38 fok alá.
Inkább fél-egy napot lázasan feküdni és gyorsan meggyógyulni, mint lázcsillapítókkal begyógyszerelve magunkat hetekig lábadozni.

4. szabály – nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztás
A mi szervezetünk nem képes C-vitamin előállítására. Így azt táplálkozással és táplálékkiegészítőkkel kell a testünkbe juttatnunk.
Fertőzés esetén a testünk C-vitamin szűkségelete többszörösére emelkedik. Megfelelően magas mennyiségben a C-vitamin megelőzheti a vírusos megbetegedést, és nagyban meggyorsítja a felgyógyulást az akut vírusos fertőzésből.
A C-vitamin hatása a fertőzés legyőzésére:
· különleges vírusgátló hatással rendelkezik, melynek során hatástalanítja a vírusok RNS-ét vagy DNS-ét, vagy a vírusok összekapcsolódását (9),
· serkenti az interferon termelődését, mely segít annak megelőzésében,
hogy a sejteket vírus fertőzze meg,
· elősegíti az ellenanyagok termelődését és tevékenységét,
· a falósejtek működését serkenti, amelyek elpusztítják (felfalják) a vírusos részecskéket.
A nagyobb adagok bevételétől nem kell félnünk, hiszen a honfitársunk Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamin felfedezéséért Nobel díjat kapott, minden áldott nap 8.000 mg C-vitamint szedett - 93 éves korában halt meg (nem C-vitamin túladagolásban J). Jómagam több mint 6 éve 3.000-4.000 mg C-vitamint szedek, amelyet ritka betegségeim alatt 6.000-8.000 mg-ra emelek.

5. szabály – nagy mennyiségű D-vitamin fogyasztás
A D-vitamin fertőzésekkel szembeni védekező
immunválaszt több ponton is fokozza:
· szabályozza az immunrendszer működését,
· fokozza a monocyták aktivitását és faló (pusztító) kapacitását,
· fokozza a vírusok elölését,
· növeli a savas foszfatáz aktivitást,
· fokozza a kórokozó ellenes hatású peptidek, defensinek és cathelicidin termelését, (😎
· csökkenti a gyulladáskeltő és növeli a gyulladáscsökkentő citokinek szintjét - a citokin vihar ellen dolgozik. (7)
Egy idei spanyol vizsgálat során kiderült, hogy a kórházba került igazolt covidos betegek D-vitamin nélkül 50%-ban, míg 20.000 NE napi D-vitamin adagolás esetén csak 2%-ban igényelték az intenzív terápiás kezelést. Egyszóval 25x kisebb eséllyel kerűlünk intenzívre, ha szedjük a D-vitamint! (11)
Fertőzések esetén a szokásos napi fenntartó 10.000 NE
legalább dupláját kell bevenni – 20.000 NE naponta.
Az idén januárban én is elkaptam a rendelésen a sok lázas,
köhögő betegtől egy vírusos fertőzést,
amely nagyfokú gyengeséggel és 38,7 fokos lázzal járt.
Követve a saját útmutatásomat, 40.000 NE D-vitamint és
8.000 mg C-vitamint szedtem naponta
– a harmadik napon – 2 nap fekvés után - már
olyan erősnek éreztem magam, hogy ki mentem futni és
lefutottam a szokásos 8 kilométert.

Összegzésként arra kérek mindenkit,
hogy fertőző betegség esetén nyugodjon le, felejtse el a hivatalos média ijesztgetését és bízzon a saját testében:
1. minél kevesebbet mozogjon – pihenjen, feküdjön, aludjon és
2. böjtöljön 2-3 napot – csak vizet és teákat fogyasztva és
3. ne vegyen be semmilyen láz- és fájdalomcsillapitót 39 fok alatt és
4. szedjen legalább 4 x 1.000 mg C-vitamint naponta és
5. szedjen legalább 20.000 NE D-vitamint naponta.
A célunk közös – Szada legyen Magyarország legegészségesebb települése!
Hajrá szadaiak!
Irodalom:
1. Dr. Noszek László, Budapest, A felső légutak heveny fertőzéseinek kezelése, http://medicalonline.hu/
2. Tibor, Pál, Az orvosi mikrobiológia tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011.
4. Butler CC et all: Variation in antibiotic prescribing and its impact on recovery in patients with acute cough in primary care: prospective study in 13 countries. BMJ 2009;338:b2242.
5. Dr. Hellmut Lützner: Böjtölés, Holló és társa, 2006.
7. Szendi Gábor: A D-vitaminnal szó szerint megmentheti az életét a koronavírussal szembeni küzdelemben, 2020.
8. Chen S.: Modulatory effects of 1,25-dihydroxyvitamin D3 on human B cell differentiation. J Immunol. 2007;179:1634-47.
9. Harakeh S, Jariwalla RJ, Pauling L (1990) Suppression of human immunodeficiency virus replication by ascorbate in chronically and acutely infected cells. Proc Natl Acad Sci USA. 87:7245-7249.
10. Biblia, Mózes könyve 1:26-31.
11. Castillo M.E. et all: Effect of calcifediol treatment and best available therapy versus best available therapy on intensive care unit admission and mortality among patients hospitalized for COVID-19. jsbmb.2020;203;105751."

2021. október 10., vasárnap

Őseink nem hittek, hanem TUDTAK.

VIRRASZTÓK – NYÍLJON MEG A KŐKOPORSÓ!
Őseink nem hittek, hanem TUDTAK. Tudták, hogy a lélek halhatatlan. Ezt a tudást beavatás révén szerezték meg. Megtapasztalták, átélték, miközben „átlépték a halál kapuját.”
„Emlékezz a halálra!”
Ez a mágikus tudás Nimród révén került be az özönvíz utáni emberiség világörökségébe.
(A Pálosok őrizték a Pilisben őskirályunk tudását és romlatlan testét a barlangok mélyén odalent a mélyben.
Mielőtt egy SZENT KIRÁLY-t megkoronáztak volna a Szent Koronával, a Pálosok megmutatták neki "KINCSÜKET„, ami maga volt Nimród Király a föld első királyának romlatlan teste. Csak ezután válhattak szent királlyá a koronázási eljárás szerint.)
HÁROM NAP ÉS HÁROM ÉJJEL (72 óra):
PILIS – PÁLOSOK: „Őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel.”
„Nem volt szükségük alvásra, sőt képesek voltak még álmaikban is látni. (Itt szellemi látásra gondolok.) Vagyis számukra nem különült el élesen egymástól ez a világ és a másvilág, ők egyszerre voltak jelen mind a szellemi, mind az anyagi világban, s nem veszítették el a tudatosságuk fényét egyikben sem.

Mi több, a pálos beavatottak számra nem létezett a lineáris idő felosztása múltra, jelenre és jövőre, mivel ők képesek voltak kiemelkedni az időből és a térből, vagyis a világból.

Hogyan tettek szert a sötét középkorban erre a kiváltságos tudásra?
A válasz a magyar őshagyományban rejlik. A pálosok rejtélyes öreg tanítóiktól olyan beavató szertartásrendet kaptak, amely felkészítette őket a fokozatos lelki transzformációra, s végül a testi halálra is.
Igen, a pálosok szó szerint követve a krisztusi utat meghaltak,
majd feltámadtak.
Vagyis mesterüket követve legyőzték a halált.
A felkészülés évei után a lelkük annyira megedződött, hogy fokozatosan átvette testük felett az irányítást. Ehhez olyan égi energiákat és tanításokat használtak fel,
MELYEK KULCSAI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN ŐSIDŐK ÓTA MEGVOLTAK.
A pilisi remeték a szó leghagyományosabb értelmében megvilágosodtak.
A beavatás menetének csupán néhány lépése maradt fenn, így csak a körvonalait ismerjük. Eszerint a szerzetesjelölteknek egyenként kellett egy ravatal közepén felállított kőkoporsóba feküdniük. A helyszínről csak annyi tudható, hogy valamelyik föld alatti barlangszentély lehetett a mai Pilis-hegység területén.
A szarkofágban helyet foglaló neofita testét fehér halotti lepelbe burkolták, szinte teljesen befedték, csupán fejének teteje – pilise – és a szemek maradtak szabadon. A jelölt felett a szertartás vezetője különféle mágikus szavakat mondott, miközben a körülötte lévő atyák szent énekeket recitáltak. Ezután érkezett el a katartikus pillanat, amikor a ceremóniamester a szertartás tetőfokán rákiáltott a neofitára: „Testvérem, te meghaltál a világra nézve!”
Azzal lezárták a kőkoporsót.
Valószínűleg ugyanaz a misztérium játszódott le a pálos szerzetesekkel is, mint amit az egyiptomi vagy a keleti beavatásokból ismerünk. Gyakorlatilag 72 ÓRÁRA KŐSZARKOFÁGBA ZÁRTÁK a jelöltet, mialatt lelke kiszáll a testéből, felszáll az égbe, vagyis különféle világokban utazik, ahol tanul és találkozik lelki mesterével és megismerkedik segítőivel, feladatával és tennivalóival. Ezután a lélek visszatér a kőbe zárt, fizikai testébe. Ami a szellemi világokban több napnak vagy hétnek tűnik, az a mi világunkban lehet csupán néhány perc. De ez a beavatás a mi világunkban HÁROM TELJES NAPOT VETT IGÉNYBE.
Ennek a típusú beavatásnak a végén a lélek visszaköltözik a testbe, a beavatott pedig már nem ugyanaz az ember lesz, mint előtte volt. Így a beavatott újjászületik. A pálosok az égi szférákban kapták az életükre vonatkozó megbízatásukat. Így nyeri el valódi értelmét Gyöngyösi Gergely következő idézett mondata: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak.”
PÁRTUS BEAVATÁS:
„A pártus királyok magukat Mithrász Napisten [Igazság Harcosa] inkarnációjának és a Nap és Hold testvérének nevezték.
Koronázásuk előtt egy barlangba vonultak vissza, ahol szent életű Pártus és Méd Mágusok közreműködésével a Szkíta misztériumokba történő beavatásnak vetették magukat alá.
E megrázó és tisztító szertartást követően három mágus járult az újonnan beavatott trónvárományos elé, hogy értékes, királynak kijáró ajándékokkal, mint egy (lélekben) újszülött gyermeknek hódoljanak.”
(Kajafás: „Ha az ő emléke megmarad, az Ő NÉPE MAGÁRA TALÁL!”)
LÁZÁR „HALÁLA (János evangéliuma):
„Amikor azonban Jézusnak megmondták, hogy Lázár beteg, még két napig ugyanazon a helyen maradt. ”
„Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségét szolgálja.”
„Aki nappal jár, az nem botlik meg, mert világos van. De aki éjjel jár, az megbotlik, mert nincs, ami világítson neki.”
Azután JÉZUS ezt mondta: „A barátunk, Lázár elaludt, de én odamegyek és felébresztem.”
LÁZÁR akkor már „NEGYEDNAPOS” volt, tehát három napig volt halott = 72 óra! EGY BARLANGBAN
AKARATLAGOS HALÁL? BEAVATÁS? MISZTÉRIUM?
„Ezután hangosan felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!” Ekkor Lázár, aki eddig halott volt, kijött a sziklába vágott sírkamrából.”
A NAGY ÉGBŐL A NAGY FÖLD FELÉ…” / INNIN ALVILÁGJÁRÁSA:
„Házát elhagyta, az alvilágba szállt alá. A hét » erő «-t magára öltötte.
Az alvilági hét kapu zárjait reteszeld el! Az alvilági csarnok ajtait egyenként nyisd meg neki, midőn belép rajtuk, díszét, ékességét szedd le róla mind. „Hallgass, Innin, az alvilág törvénye érvényesült "
Az Anunnák, a hét bíró, a színe előtt ítélkeznek. A beteg nő holtra válik, tetemét karóra akasztják.
Három nap telt el, három éjszaka az alvilág» erő«-i után ő maga vágyott, ám az ottani »erő«-k nem elérhetők!
Enki atya az emberkének, az alakocskának így mondja a szót: „Rajta, induljatok! Lábatok az alvilág felé siessen, kapuja mellett legyekként repüljetek el, kapu tengelye mellett kígyókként csússzatok el.
Az ő fénylő testét ruha nem fedi »A karón lógó tetemet add nekünk!« - így mondjátok a szót. Egyőtök az élet füvét hintse rá, másótok az élet vizét hintse rá, s Innin talpra áll.„ „Vigyétek úrnőtöket!„
A FÉNYLŐ Innin, Enki jóvoltából, az alvilágból távozóban…”
BEAVATÁS:
A beavatás nem más, mint a hétköznapi ember halálába torkolló folyamat aktív véghezvitele.
A beavatás a meghalást, a halálon való keresztülmenést előidéző hatalom, s a célja a halálon túli önújratételezés.
„A beavatás akaratlagos halál”: Metamorphosis – TRANSZFIGURÁCIÓ – Átváltozás.
(Gyökeres változás a létezésben; egy élőlény, tárgy, dolog mássá, vagy más alakúvá, jellegűvé válásának folyamata, illetve ténye; a külső, vagy belső viszonyok, jellegzetes tulajdonságok lényegi, gyökeres átalakulása, átváltozása. A hernyó metamorfózisából lesz a lepke.)
(„Lunáris” ösvény - HOLD, „Szoláris” ösvény – NAP)
JÉZUS SZÍNEVÁLTOZÁSA:
„Felvitte őket egy magas hegyre, a hagyomány szerint a Tábor hegyére, és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a Nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a Fény.”
NIMRÓD (Zoroaszter):
„Mikor megszületik, a teste világít. A főpap keze leszárad, amikor meg akarja kardjával ölni a kisdedet.”
NOÉ (UTNAPISTIM):
„Amikor megszületett, olyan furcsa csecsemő volt, hogy Lámekh (777évet élt) gyanakodni kezdett. A teste fehér volt, mint a hó és vörös, mint a rózsabimbó, és a fején a haja fürtjei fehérek, mint a gyapjú és a szeme világos. Amikor kinyitotta a szemét, megvilágította a házat, mint a Nap, és az egész ház tündökölt. Azután felkelt a bába kezei között, kinyitotta a száját, és beszélt az Erényesség Urával. Különös fiat nemzettem, más mint az Emberek és nem hasonlatos hozzájuk, hanem Isten fiaihoz hasonlít a Mennyekben. A természete más, nem olyan, mint a miénk. Úgy tűnik, nem tőlem fogant, hanem az angyaloktól. Ezért Lámekh gyanította, hogy egy Figyelőtől fogant, az „Isten fiai” valamelyikétől.”
„AMIKOR MEGÉRETT A TANÍTVÁNY, AKKOR MEGJELENIK A MESTER.”
„A krízis legmélyebb pontján a lélek szembesül önnön árnyékával. Szembe kell néznie lelke minden sötét rémével, sárkányával, a Sátánnal magával. Ez az infernó. A pokol. A félelemtől való rettentő félelem.”
"Minden léleknek, aki elviselhetetlennek tartja, hogy szüntelenül asztrálkarmáját verklizze, és ki akar törni, meg kell tenni. Ez a metanoia. Az átvalósulás. A megvalósulás. Csak ha teljesen valódi vagyok, üdvözültem. Az első lépés a lélek sötét éjszakája.”
"... ÉS AKKOR CSAK HÁROM LEHETŐSÉGED MARAD: MEGVILÁGOSODSZ, MEGŐRÜLSZ, VAGY MEGHALSZ..." (Ez a három lehetőség az „Életfa modell” alapján: Eggyé válsz Istennel, a köztes létben ragadsz, vagy visszaszületsz a Földre…)
Az elmúlt száz évben „A LÉLEK SÖTÉT ÉJSZAKÁJÁBA” sokan belebuktak, MEGŐRÜLTEK:
HÖLDERLIN, SCHUMANN, BAUDLAIRE, NIETZSCHE, GOGOL, VAN GOGH…
„MÁRA A SÖTÉT ÉJSZAKA ÁTÉLÉSE MINDENKIRE KÖTELEZŐVÉ LETT."
„Nimród király maga az Istenember, s az ő igaz útja feltárja előttünk, mi az az ősi harc, amin a léleknek önmagában keresztül kell mennie ahhoz, hogy megnemesedjen. Ezt a lényegiséget és fénybe (tudásba, megértésbe) vezető utat tanítja Jézus a Pártus- Szkíta herceg is később.”
„ŐSEIK TITKÁT ŐRZIK, FEHÉREN, TISZTÁN, BÖLCSEN, KIVÁRVA, AMÍG FELNŐ EGY IGAZ HITŰ ÚJ NEMZEDÉK, A SOK MÉLYRE ÁSOTT IGAZSÁG TISZTA LELKŰ BEFOGADÁSÁRA.”
Lesznek majd olyan gondolkodók, kik össze merik rakni a kirakós egyes darabjait, akik mernek szabadon gondolkodni, és akik lesznek annyira bátrak, hogy ki merjék mondani a hihetetlent.
Hiszen meg is van írva:
„... nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.”
„Amikor a budaszentlőrinci pálos kolostor berendezéseit a török elől menekítették, akkor a kolostor alagsora tele volt nyitott kőkoporsókkal. Ezekben a nyitott kőkoporsókban a szent életű atyák romlatlan testtel várják a boldog feltámadást. Ezeket a testeket a fehér remeték minden bizonnyal elrejtették valahova a Pilis belsejébe, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A hagyomány szerint a mai napig várakoznak…”
NIMRÓD hollói, ha leszállnak, visszatér a hegy gyomrából NIMRÓD ŐSAPÁNK.
„EGY ELJÖVENDŐ SÖTÉT KORBAN A HEGY OLDALA MEG FOG NYÍLNI, S INNEN TÖR ELŐ MAJD NIMRÓD, CSUPA FÉNYTESTŰ HARCOSOKBÓL ÁLLÓ SEREGÉVEL.”
„Beszéltem, Testvéreim! Most a szívemben újra csend és béke honol!”
Legyenek Fényesek a nappalaitok és csendesek az éjszakáitok!
Szállj le holló…
Árva holló felhős égen,
Arany gyűrű a csőrében.
Leszállna, de nincsen hova,
Két világ közt az otthona.
Szállj le holló, lélekmadár,
A Pilisben gazdád már vár!
Nimród király, Égi Vadász,
Pilis mélyén reá találsz!
Palos, Napus Nimród vére,
Rejti őket barlang mélye.
Szállj le holló, szólj hozzájuk:
Hívja őket szent hazájuk!
Szállj le, szállj le, árva holló!
Nyíljon meg a kőkoporsó!
Törjön szét a rút varázslat!
Várjuk Nimród Ősapánkat!

2021. szeptember 23., csütörtök

Test, lélek rezgés szintjei .



~A betegségnek 5.5 hz rezgése van, 25.5 hz felett nem létezik komolyabban.
A magasabb rezgésű emberek számára semmi sem több, mint egy enyhe influenza.
Az alacsony rezgés okai lehetnek;
Fáradtság.
Félelem.
Idegesség, feszültség.
Düh.
Aggodalom.
Ezért kell magasan rezegni, és nem szabad folyamatosan nézni a rossz híreket, hogy ne csökkentsék a frekvenciánkat.
A Föld frekvencia ma 27,4 Hz, de vannak helyek, amelyek nagyon alacsonyan rezegnek, mint például:
Kórházak.
Jóléti központok.
Néhány bár.
Börtönök.
Földalatti, stb.
Itt esik vissza a rezgés 20 hz-re, vagy kevesebbre.
Fájdalom 0,1 és 2 Hz között
0,2-től 2,2 Hz-ig a félelem
0,9-től 6,8 Hz-ig az irritáció
0,6 és 2,2 Hz a zavaró környezet
Büszkeség 0,8 Hz

Elhagyás 1,5 Hz
Felsőbbrendűség érzés 1,9 Hz
Helyette:
Nagylelkűség 95 Hz
Hála 150 Hz
Könyörület 150 Hz vagy több.
Szeretet mások és minden élőlény iránt 150 Hz és még több.
Feltétel nélküli és univerzális szerelem 205 Hz-től vagy magasabb.
Naaaa akkor!?
Vibrálj magasan!!!
Szeretni. Mosolyogni. Hálát adni.
Játszani, festeni, énekelni, táncolni, élvezni az életet, sétálni a napon, tornázni, élvezni a természetet.
Az ima rezgése 120-től 350 Hz-ig terjed
Énekelni, nevetni, szeretni, élni kell... 🖖🏼
A természetről és a vele való tudatos közreműködésről nem beszélve.. Minden energia! Összhang

2021. augusztus 13., péntek

Emberi testrészek titkai

50 érdekes dolog az emberi testről, amit kevesen tudnak

Az emberi test legnagyobb csontja a combcsont.

Egy felnőtt ember csontjainak huszonöt százaléka a lábában van.

A gluteus maximus a test legnagyobb izma.

Az ember füle és orra élete végéig növekszik.

Ha az emberi DNS-t szétszednénk, akkor tíz milliárd mérföld hosszú lenne. 

Egy mérföld 1,61 kilométer.

A haláltól számítva a harmadik napon belül az enzimek elkezdik 

elpusztítani az emberi testet.

Egyetlen lépés megtételéhez kétszáz izmunkra van szükség.

Az emberi csontváz tíz évente teljesen megújul.

A csont ötször erősebb, mint az azonos szélességű acélrudak.

Az emberek óránként körülbelül hatszázezer bőrrészecskék hullatnak el.

Az ízlelőbimbóink ízsejtjei mindössze két hétig élnek. 

Az ízlelőbimbók szabad szemmel nem láthatóak, ugyanis a nyelven lévő 

kis dudorkák valójában papillák, 

amiknek tetején vannak az ízlelőbimbók.

Az emberi agy 85 milliárd idegsejtből áll, amit száz billió kapcsolat köt össze. 

Ez több, mint a Tejút csillagszáma.

Az ujjlenyomatokhoz hasonlóan minden 

emberi nyelvnek megvan a saját egyedi lenyomata.

Az ember gyomrának “bélése” 4-5 naponta cserélődik.

Az emberi lábban körülbelül ötszázezer verejtékmirigy van. 

Egy átlagos ember élete során annyi nyálat termel, 

ami elegendő lenne két úszómedence feltöltéséhez.

A körmök gyorsabban növekednek, mint amilyen sebességgel az ember ír. 

A hosszabb ujjakon a körmök is gyorsabban nőnek.

Az emberi test legerősebb izma az állkapocs izom.

A máj az egyetlen és a legnagyobb belső szerv, ami képes regenerálódni.

Az agy annyi energiát fogyaszt, mint egy tíz wattos izzó.

Az emberi agyban olyan sok idegsejt van, hogy háromezer évig tartana 

megszámolni azokat.

Egy felnőtt ember bőrének súlya 8-11 kilogramm.

Legrövidebb csontunk a fülünkben van.

Az emberi test leggyorsabb izmai azok, amikkel pislogunk. 

Egyetlen nap alatt az ember 11.500-szor pislog.

Az izom szó a musculus, vagyis kis egér szóból származik. 

A rómaiak szerint a hajlító izom úgy nézett ki, mint egy egér, 

ami a bőr alatt mozog.

A köldöktől való félelem az amfofóbia.

Az ember életében körülbelül öt évet tölt étkezéssel.

A “koprastasofóbia” a székrekedéstől való félelem.

Az emberi szív átlagos élettartama alatt több, mint három milliárdszor ver.

Egy felnőtt ember élete 33 százalékát átalussza.

Életünk során 35 tonna ételt fogyasztunk el.

Az emberi szem körülbelül tízmillió különféle színt képes megkülönböztetni.

Egy ember naponta körülbelül 23040-szer vesz levegőt, 

élete során pedig, 672 768 000-szor lélegzünk.

A legnagyobb méretű hajcsomó, amit emberből eltávolítottak 

tíz kilogrammot nyomott. 

Egy 18 éves nő gyomrából operálták ki 2007-ben, 

Illinois államban, Chicagoban.

A bőr a lábon a legvastagabb, a szemhéjon a legvékonyabb.

Egy felnőtt vékonybele körülbelül olyan hosszú, mint egy kisbusz.

A belső fül rendellenessége a test minden hangját megerősíti, 

beleértve a szemmozgásokat is. Léteznek emberek, 

akik hallják a saját szemgolyóik mozgását.

Egy átlagos fejbőr százezer hajszálat tartalmaz.

Az artériákban a vér élénkvörös, a vénákban a vér sötétvörös.

A “bromidrofóbia” a testszagoktól való félelem. 

Az “emetophobia” a hányástól való félelem.

Az emberi szemöldök körülbelül 250 szőrszálból áll, 

amiknek élettartalma körülbelül négy hónap.

Nem számít, hogy az ujjlenyomatok milyen mértékben sérülnek, 

mindig visszatérnek eredeti mintájukhoz.

forrás :https://erdekescikkek.otpercpiheno.com/23225-50-erdekes-dolog-az-emberi-testrol