http://aranylo.blogspot.com/

2016. január 22., péntek

Második rész: Írott, hímzett régi faliterítők, faliképek, ILLIK tudni mert magyar vagyok



kézzel hímzett falvédők












Himnusz :Január 22. - A magyar kultúra napja




A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját, és 1993-tól már a pedagógusokat is ekkor tüntetik ki (de a pedagógusnap június első vasárnapjára esik).

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. Először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben került sor pályázat keretében, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg a zsűri ítélete szerint. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először. A 191 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, hivatalosan azonban csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
Őseink Hagyatékai, Örökségünk A halál szinonimái: vég, elmúlás, megsemmisülés, pusztulás, enyészet, kinyiffanás, kinyúvadás, exitálás, kipurcanás, végzet. A "meghalás" szinonimái: kileheli a lelkét, elhalálozik, jobblétre szenderül, életét veszti, örök nyugovóra tér, elhuny, kipurcan, elpatkol, elhull, fűbe harap, feldobja a talpát, elpusztul, beadja a kulcsot, kimúl, elenyészik, megmurdel, megboldogul, kinyiffan, örök álomra szenderül, az örök vadászmezőkre távozik, eltávozik, alulról szagolja az ibolyát, örök nyugalomra lel, távozik az élők sorából. A "pusztul" ősi szó, jelentése: meghal, kiirtatik, megsemmisül, enyészetté válik stb












2016. január 17., vasárnap

Piroska napja .Január 18.



JANUÁR 18. - Piroska napja

HONNAN ERED A PIROSKA NÉV?

pirfark.jpg A Piroska egyes források szerint a latin Prisca névből származik. Belőle  először Piriska, majd ebből Piroska lett. A Prisca jelentése: régi, ősi, tiszteletreméltó. Mások szerint a Piroska magyar eredetű női név. A magyar Piriska szó volt az elődje, majd ebből Piroska lett, jelentése: szintén  régi, ősi, tiszteletreméltó.  Abban mindkét " párt" egyet ért, hogy  a név hangalakjának változásában a régi magyar Piros név hatásának,  s a piros szónak is szerepe lehetett.

  KI VOLT SZENT PIROSKA? VAGY KIK VOLTAK?

pioker.jpgKét Piroskáról is szeretnék szót ejteni. Az egyik Piroskát az egyház ókeresztény vértanúnak tekinti.  Legendája szerint Claudius császár pogány áldozatra  akarta kényszeríteni a  keresztény Piroskát, de  a lány hű maradt a hitéhez. Ezért a császár a kor szokásainak megfelelően számos módon és eszközzel kínoztatta Piroskát, aki viszont  szakadatlanul csak imádkozott  és imádkozott a börtönben.
 A császár belátta, hogy Piroskát nem tudja megtörni, ezért halálra ítélte. A lányt ekkor először oroszlánok elé vetették ebédnek, aztán máglyára küldték de hiába,  nem esett bántódása.  Végül az Aventinus-hegy tövében fejezték le,  ott a tiszteletére templomot emeltek.

  A másik Árpád- házi Szent Piroska

pircsi.jpgSzent László király  leánya, akit az ortodox egyház avatott szentté. Piroskát magyar szentként tiszteljük. Miután édesapja meghalt, sokáig Könyves Kálmán udvarában élt. 25 éves korában eljegyezték a bizánci trónörökössel, Ioannés Komménosszal. A házasság megkötéséhez Piroskának át kellett térnie az ortodox hitre, amelyben az Eiréné  magyarul Irén nevet kapta. Szent László leánya jó császárnő és hűséges, segítő hitves lett. Férjével  közösen alapította a konstantinápolyi Pantokrator monostort. Gyakran fogadott szentföldi zarándokokat,  meg küldötteket  a hazájából, többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között.
Halála után az ortodox egyházban szentté avatták. Mozaik képét a Hagia Sophia a mai napig őrzi.piri.jpg

NÉPSZOKÁSOK:

  Régen úgy tisztelték meg Piroska napját, hogy  nem dolgoztatták se  a lovat, se marhát.


A házasodni vágyó lányok ezen a napon piros kendőt kötöttek a nyakukba, fejükre, ezzel jelezték, hogy még ebben az évben férjhez igyekeznek menni. Azt tartották ugyanis,  hogy az a lány, aki ezen a napon piros kendőt köt a nyakába, még abban az esztendőben férjhez megy.

E NAPHOZ  IDŐJÓSLÁS IS KAPCSOLÓDIK:

Ehhez a naphoz időjárási regula fűződik:
"Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy!"
 Tánczos Erzsébet
 Forrás:
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_piroska
http://folkradio.hu/hir/811
http://picibaba.hu/kisgyerekkel/napszokasok/januar-18-piroska-napja
http://barikad.hu/szent_piroska_eml%C3%A9ke-20120118
http://www.hungarotheka.hu/hiedelmek/tel/75-piroska-napja.html