http://aranylo.blogspot.com/

2012. december 9., vasárnap

A Tízparancsolat,kőtábla,Sínai-hegy valóság tartalma.

Tízparancsolat

Tízparancsolat két kőtáblája, melynek
 első fele az Istenre, míg a
 második az emberre vonatkozó isteni rendeléseket
 tartalmazza.
   A kőtáblák  lapis lazuli.  
 Lapis lazuli egy gyönyörű ég kék kő, amelynek megjelenése  megvan szórva arannyal
.Mélykék, mint egy szikrázóan tiszta téli éji égbolt, amin éppen felbukkannak
 az első aranyosan ragyogó pirit-csillagok.

 
A Tízparancsolatot Isten írta saját ujjával a kőtáblába.
  Ezt adta Isten Mózesnek a Sínai hegyen.
 
Mózes parancsot kapva hozta el az izráelitákat ehhez a hegyhez,
 hogy megkapják Isten törvényét.
 Ez a fénykép a Sínai-hegy hagyomány szerinti helyét mutatja.
A hegy egyik alap kőzete a Lapis Lazulit.,
  
A Sínai-hegyen Isten megjelenését természetfeletti jelek kísérték, a látvány összességében félelmetes volt. "Izrael fiai érzékszerveik által tapasztalták meg, hogy Isten elhagyta mennyei trónszékét, belépett a látható világba, és leszállt a Sínai-hegy tetejére.A teofániára azért is volt szükség, hogy az Istennel való szerződésre meghívást kapott nép megismerje a szövetséget adó valóságát, hatalmát, dicsőségét, hogy e megtapasztalás révén bizalmát, életét Istennek adja, és szövetségi formában elkötelezze magát mellette.
  Sínai-hegy kapta a legfontosabb szerepet. Ezt a hegyet nem emberek, hanem az élő Isten választotta ki magának. A Sínai meredek, égbe nyúló csúcsán meg nem ismételhető természetfeletti események történtek, melyek megváltoztatták egy nép, és rajta keresztül az
 egész emberiség történelmét.

A Biblia szerint a frigyláda a menny és a föld találkozási pontja volt, amelyen keresztül maga Isten szólt Izrael népéhez. Elkészítésére az egyiptomi kivonulást követően Mózes kapott megbízást a Sínai-hegyen, ahol tűz, mennydörgés és füstfelhő közepette átvette a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat Istentől. A frigyládával együtt ez a különleges erő is tovább kísérte a pusztában vándorló népet, amint arról Mózes kortársai hamarosan drámai módon meggyőződhettek.

 

 

 

A frigyláda a szent láda, melyet a szentírás elbeszélése szerint Mózes a pusztában készített. E leírás szerint akácfából készült, kívül és belül arannyal volt bevonva, fedelén, pedig két mennyei lény, kinyújtott szárnyú kerubot mintázó alak foglalt rajta helyet, amelyek mintegy beárnyékolták a ládát. Miután elkészült, a frigyláda elé egyedül Mózes állhatott, akihez Isten a Biblia szerint a két kerub szárnya között felragyogó fényből szólt Mózeshez. 
 A frigyláda a szent láda, melyet a szentírás elbeszélése szerint (Móz. II. 25, 10-22, 37, 1-9) Mózes a pusztában készített. E leírás szerint akácfából készült, kívül és belül arannyal volt bevonva, fedelén pedig, amely egészen aranyból való volt, két kerub nyugodott. Benne őrizték a két kőtáblát, amelyre a Tízparancsolat volt felírva, emlékeztetőül mannát és Áron kivirágzott vesszejét tették bele. Hol van a frigyláda? A Biblia egyik nagy rejtélye, hogy mi lett a frigyláda sorsa. Nem tudni, hogy merre van, ha megvan egyáltalán.  

 Jézus Krisztus arra vár,
 hogy megnyissad a Szíved ajtaját !

BIBLIA "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és
megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem." (Jel 3,20 ) ...
Figyelj most Reá! Most Jézus Krisztus kopogtat.
 Nem futó kedves látogatást akar tenni nálad.
 Ha megnyitod a szívedet, belép az életedbe.
Nálad akar maradni, veled akar lenni. 

 A betlehemi jászol eredetenetwork.hu
 A ferences rend megalapítója, Assisi Szent Ferenc 1222 karácsonyán Betlehembe járt. 
 A püspökre olyan nagy hatással volt a karácsonyi liturgia, hogy hazatérvén
 a pápához fordult engedélyért, hogy a következő esztendőben
 ő is hasonlóképpen ünnepelhesse meg a karácsonyt.
 Szent Ferenc egy barlangot béleltetett ki szalmával, ahová jászlat állított,
 élő állatokkal és ott tartotta prédikációját a híveknek.
 Az első igazi jászlat azonban Arnolfo di Cambio készítette 1283-ban
 Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikában.
Az ötlet aztán gyorsan terjedt az európai városokban.
 Sok jászol a főszereplőket kiegészítve hétköznapi jeleneteket,
 mesterségeket is bemutatott.
 A hagyományos betlehemben a Szent Családon kívül a pásztorok,
 a háromkirályok és az angyalok is jelen vannak.

Hazánkban is elterjedt szokás a betlehemezés, amelyet

 december 24-e délutánján játszanak.
 Ezen a napon felidézik Jézus születésének körülményeit
 a Bibliából ismertek szerint.
Eleinte felnőtt férfiak elevenítették meg a történetet, az elmúlt esztendőkben

 már kisfiúk játsszák. A játék végén jókívánságokkal búcsúznak el a háziaktól,
 akik köszönetképpen megajándékozzák őket.
4. Matyó betlehemes lányok (Borsod megye) 5. Pásztó (Heves m., 1947) 4. Bukovinai székelyek csobánolása (1970, Kéty, Tolna m.) 
 A karácsonyi esemény legbeszédesebb szimbóluma a jászol,
 melynek története hosszú évekre nyúlik vissza.


Amennyiben a következő imát hittel, szívből
 el tudjuk mondani, máris miénk a menny:

Úr Jézus, szükségem van Rád. Hálát adok azért, hogy meghaltál a bűneimért. Megnyitom az életemet előtted, és elfogadlak Téged Megváltómnak és Uramnak. Köszönöm, hogy megbocsátottad a bűneimet és örök életet adtál. Kérlek, végy uralmat az életem felett. Tégy engem olyanná, mint amilyennek elterveztél. Ámen.
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

  Sürgősségi és Katasztrófa

 Információs Szolgálat !

HOL? MI? történik a Föld országaiban naponta.
Érdemes megnézni .

2012. december 6., csütörtök

Városi kertészkedés ! Növények hatása az egészségünkért !

A VÁROSI KERTÉSZKEDÉS !

 Külföldön már jó ideje hódít a városi kertészkedés. Így ugyanis azok is friss zöldséghez, fűszernövényekhez juthatnak, akiknek se idejük, se kertjük nincs a hagyományos ültetéshez. A balkonládás konyhakert nem igényel túl nagy kézügyességet, kis ráfordítással bárkinek lehet buján zöldellő veteményese. 
 A kertészkedés kellemes elfoglaltság, amelyről azoknak sem érdemes lemondaniuk, akik nem rendelkeznek kerttel. Mindegy, hogy árnyékos belső udvarban vagy tizedik emeleti panellakásban, aprócska erkélyen vagy csak a konyhaablakban: minden helyszínre lehet találni ideális ültetnivalót.

 A növények kiválasztásánál figylembe kell venni a környezeti feltételeket, de aztán már csak a képzeletünk (és persze a hely) szabhat határt kiskertünknek. Sikerélményeket nem nehéz elérni, a legtöbb fűszer- és gyógynövény ugyanis nem kényes. Laza, humuszos talajt és több nedvességet igényel a bazsalikom és a kapor, de kevésbé fény- és vízigényes a borsikafű vagy a levendula. Ráadásul  nem kell mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki szeretné megismerni a konténeres kert szépségeit: néhány tartóedényre és magokra vagy palántákra van csupán szükség. 

Balkonládák, virágtartók, dézsák, faládák mind-mind alkalmasak ültetésre. Persze az erkélynek nem ugyanazok a Jogosan merül fel a kérdés: vajon a városban termesztett növények nem károsak-e egészségünkre? Tény, hogy az erős városi levegőszennyeződés savas esőt okoz, ez pedig a leveleken és gyökereken keresztül bejuthat a növényekbe. Négysávos, nagyforgalmú utak mellett persze nem célszerű kertészkedni, de nehézfémszennyezéstől nem kell tartani, jó ideje ugyanis már nincs forgalomban ólmozott üzemanyag. A porszennyezés ellen is védekezhetünk, a fogyasztásra szánt növényt jó alaposan mossuk le folyóvíz alatt.
A több oldalról zárt, szélvédett helyen más klíma alakul ki, a szobában pedig a fényviszonyokra kell ügyelni.
Hogyan fogjunk hozzá? Számtalan lehetőség kínálkozik, hogy mibe ültessük a magokat vagy a palántákat. Választhatunk balkonládát, kaspót, terrakotta cserepet vagy konzervdobozt, egy a lényeg, az alján mindig legyenek lyukak, így a felesleges víz eltávozhat. Ha a lyukakba kisebb köveket vagy cserépdarabokat teszünk, a talaj sem fog kimosódni. Ültetőközegnek megteszi a hagyományos virágföld is, a rendszeres öntözés miatt kimosódó tápanyagokat pedig humusz beforgatásával pótolhatjuk. Öntözésre legjobb az esővíz, mert gazdag ásványi anyagokban, tiszta és lágy. Bár sokan úgy gondolják, a városban szennyezettebb az esővíz is, ez elsősorban arra a csapadékra vonatkozik, amely már érintkezett a burkolattal.
b_200_200_16777215_00___images_originalphotos_1203_120330c1_eper_elm.jpgMit ültessünk?Számos növény nevelhető városi kiskertben is, így bőven tudunk miből választani. Jól eléldegél konténerben a paradicsom, a retek, a spenót, a földieper és a különféle salátafélék, a fűszernövények pedig kimondottan jól érzik magukat egy kisebb ládában is. Ha van elég helyünk, támrendszerrel bátran ültethetünk csüngő földiepret, koktélparadicsomot vagy akár futóbabot is. Már korán tavasszal vethető a spenót, ugyanis nem érzékeny a kisebb talaj menti fagyokra és a hidegre sem. A retek tenyészideje a veteményeskert növényei közül a legrövidebb, mindössze 55-60 nap, szintén vethető március közepétől. Hidegtűrő és egyben kis helyet foglaló növény a metélőhagyma (snidling), balkonládában is problémamentesen termeszthető.
Az sem mindegy, melyik növény mellé mi kerül: egyesek távol tartják növénykéinktől a gyökérkárosító rovarokat és fonálférgeket. Ilyen például a bársonyvirág (hétköznapi nevén

büdöske) és a körömvirág, ültessünk belőlük néhány tövet a konyhakertünkbe!
Forrás: nol



 
Szív-hez szóló növények ! Termessze erkélyen, szabad földben.



FŰSZERNÖVÉNYEK

Nyakunkon a tavasz, egy ponton tényleg azt hittem sose lesz ilyen, mégis kibekkeltük! Kicsit ugyan még fagyosak az éjszakák, de már érezni, hogy közeledik az élet napos oldala, és vele a gyönyörűséges, finom és illatos fűszernövény szezon! Imádom a fűszernövényeimet, fantasztikusan festenek mini erkélyemen és amúgy sincs annál csodásabb, mint amikor a frissen készült ételre rádobálok egy marékkal a „saját termésből”!
 Nos, mielőtt elkezdenél kifogásokat keresni, előre szólok, hogy ha van a lakásodban ablak, márpedig kicsi az esélye, hogy nincs, igenis TUDSZ fűszernövényeket nevelni te is! Hány embertől hallottam már, hogy ő bizony megpróbálta, kis cuki zöld növényei mégis hullottak, mint a legyek. Hát, én nem hiszek abban, hogy mindig a legjobbak mennek el legelőször így leírok néhány szabályt, és ha ezeket betartod, akkor szinte egész évben elfejtheted a szárított vagy fagyasztott fűszereket.
Mondjuk, azokat amúgy is elfelejthetnéd…
Hova ültessem az új családtagokat?Fűszereket tudsz nevelni a kertben. Ha az nincs, akkor az erkélyen. Ha rosszul állsz erkélyileg, akkor marad a balkonláda, de amennyi neked kelleni fog, annyi bőven megterem ott is. Az erkélyen általában kicsit melegebb van, mind a kertben, itt nincsenek májusi, talaj menti fagyok, így néhány héttel korábban kezdheted a nevelgetést.
Honnan szerezzem be a palántákat?Legjobb, ha kertészetben veszel palántákat, ezek tuti, hogy életerősek és egészségesek, de nincs baj azokkal a növényekkel sem, amiket a közértben szerzel be. A közértes változatot azonnal normális földbe kell ültetni, mert az az izé, amiben hazahozod a boltból nem jó semmire! A dolgod amúgy nem túl bonyolult, vedd ki a palántát a műanyagból és tedd egy mérettel nagyobb, termőfölddel teli cserépbe, vagy egyenesen a földbe. Nevelhetsz magról is, de az macerás, miért is tennéd?

Mit ültethetek össze mivel?A nagyjából hasonló növényeket bátran teheted egymás mellé, nem fogják egymást bántani. Ne feledd, hogy a palánták nőnek és bokrosodnak, így hagyj nekik elég helyet, akár 30 cm-t palántánként, a megfelelő kibontakozáshoz. Két növénnyel kell csak vigyáznod, de azokkal nagyon, a mentával és a citromfűvel! Mind a kettő agresszíven terjeszkedik, így előbb-utóbb kinyír mindent, ami a környezetében nő, és mindenhol kéretlenül felbukkan, ezért ha mojitoznál nyáron, vagy friss citromfű teára vágynál, ezeket a növényeket akkor se a földbe, hanem dézsába ültesd a többiektől gondosan elszeparálva. A rukkola is úgy fut, mint a gyomnövények, de az legalább nem gyilkolja meg a padtársait.
Fűszereim karbantartása- mit tehetek, hogy nagyra nőjenek?…Az a fránya bazsalikom
Igen, tudom! Ha nincs elég meleg az a baj, ha meg túl sok fény éri, az. A bazsalikommal tényleg csak a córesz van, mert nem a mi klímánkon érzi jól magát, sajnos ez a helyzet, de ha kicsit odafigyelsz rá, májustól szeptemberig egész jól bírja. Fő, hogy melegben legyen, sok fény érje, de ne nagyon közvetlenül. Nálam végig süti a nap az erkélyt, így július második felére már elég bánatosan szokott festeni a bokrom. Ilyenkor nem tökölök, fogom és kicserélem a palántákat újakra, azok pedig gyönyörűek szeptemberig. Utána sajnos marad a kis cserép a konyhaablakban amit néhány hetente cserélni kell, mert a bazsalikom utál benn lenni.
A többi növényt nyírd rendszeresen és tudj arról, hogy amikor elvirágoztak és felmagzottak, ízük nem lesz többé annyira intenzív. Én ennek úgy veszem elejét, hogy rendszeresen metszem őket.
Főzés és a zöldfűszerekA zöldfűszer finom jószág. Minél kevésbé fás, annál gyorsabban veszít az aromájából főzés közben. Kakukkfüvet, babért és rozmaringot simán belefőzhetsz az ételbe, ám a zsenge levelű bazsalikomot, oregánót, majoránnát és egyéb növényeket inkább akkor tedd hozzá, ha már befejezted a főzést és a lábast éppen csak lehúztad a tűzről. Ne feledd, hogy a zöldfűszer közel sem annyira intenzív ízű, mint szárított változata, így bátran és nagy marékkal porciózd, nem kell félned attól, hogy túlzásokba esel!
…És mi lesz télen???
A fűszernövények javarészt kibírják a magyar telet. Bár most még nem látszik csak néhány elszáradt ágacska, tudom, hogy hamarosan ismét burjánzani fog az oregánóm és a kakukkfüvem! A snidling már elkezdett hajtani a levendula és a rozmaring máris bokrosodik. Amikor nagyon nagy a hideg, rá szoktam húzni a cserepekre egy nejlont, így csinálva mini-üvegházat, a növénynek, de anélkül is ki szokták bírni. Ami pedig mégis kifagy, annak a helyére néhány száz forintért vehetsz új palántákat.
Van még valami?Nekem télálló, masszív, sötétkék, mázas cserepeim vannak. Azért vettem őket, mert tök jól néznek ki. A sötétkék, mázas cserepekhez van egy délnyugati fekvésű erkélyem… …És odasüt a nap… …Reggeltől estig… …És a verőfénytől szépen, módszeresen fő a növények gyökere a nyári hónapokban… …És augusztusra már mindegyik bánatos és megviselt…
Hagy adjak egy jótanácsot: vegyél világos színű kaspókat, ok?!
Végezetül annyit, hogy nem vagyok kertész, ezek csak a saját tapasztalataim. Azért írtam a posztot, hogy lásd, bárki nevelhet fűszereket, és úgy gondolom ideje, hogy mindenki lepattanjon a Kotányi szárított szörnyűségeiről.
Házisáfrány nyomán

 Várható fűszer- és gyógynövény hozamok a kiskertből
Szakkönyveimet böngészve egy érdekes, és talán mások számára is hasznos táblázatra bukkantam. A fűszer- és gyógynövények kiskerti termesztése az utóbbi években újra egyre nagyobb teret nyer, így talán az sem lehet teljesen mellékes, hogy adott területről mekkora hozamra számíthatunk. Bár a táblázat 1988-ból származik, aktualitását nem vesztette. A táblázatban található adatok 10 m2-re vonatkoztatva értendők.
Növény neveNyers, frisskgSzáraz, szárítottkg
Angelikagyökér6-10gyökér1-2
Ánizs--mag0,4-0,6
Bazsalikomhajtás4-6morzsolt levél1-1,5
Borsfűhajtás4-6morzsolt levél1-1,5
Borsosmentahajtás10-15morzsolt levél0,7-1,5
Citromfűhajtás10-15morzsolt levél1-1,5
Édeskömény--mag0,5-1
Izsóphajtás6-8morzsolt levél1-2
Kakukkfűhajtás8-10morzsolt levél1-1,5
Kamillavirág2-4virág0,4-0,8
Kaporhajtás5-8morzsolt levél0,5-1
mag0,5-0,7
Koriander--mag0,5-1
Lestyánlevél4-8morzsolt levél1-2
Majorannahajtás4-6morzsolt levél1-1,5
Orvosi zsályalevél4-6levél1-1,5
Sáfrányos szekliceszirom1-2szirom0,1-0,15
Tárkonyhajtás6-10
Mátyás Ciprián, 2010.03.14
 Gyógy-fűszernövények felhasznált szárított részeinek tárolása.
Jól lezárható "edényekben" ami nem engedi át a napfényt, ez kifakítja-lebontja a növényi színanyagot. Az üvegeket vonják be papírral, szövetanyaggal.









 5 életmentő, étel alapú gyógyszer
Néhány legerősebb gyógyszer
 a bolygón élelmiszerekként 
és fűszerekként  álcázódik.

 A természetben előforduló hatóanyagokat nem fogják több milliárd dolláros humán klinikai vizsgálatokban tesztelni, bár időt
len idők óta használják egyaránt betegségek megelőzésére és kezelésére. Annyira értékesek voltak ezek a növények a régi időkben, hogy aranyat adtak értük, egész civilizációk emelkedtek vagy tűntek el a velük való viszonytól függően.
Tény, hogy sokan használják ezeket a gyógynövényeket nap mint nap és nincsenek tudatában annak, hogy miért nem betegednek meg olyan gyakran, mint azok, akik nem foglalják bele őket étrendjükbe. Nézzünk néhány példát ….



1. Fokhagyma - a sokféle gyógyszerre rezisztens baktériumok elleni hatékony megoldásnak ígérkezik hiszen széles spektrumú fertőzés-harcos. Egy gyors példa a fokhagyma hihetetlen terápiás tulajdonságaira: megöli a multirezisztens tuberkulózist (MDR -TB), amit a média “fehér pestis”-nek nevez. Tavaly az egyik tudományos folyóirat leközölt egy cikket amely azt mutatja, hogy a fokhagyma képes gátolni számos több gyógyszernek ellenálló tuberkulózis törzset. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy: “A fokhagyma használata az MDR-TB esetében nagy jelentőséggel bír a közegészségügyben”. A fokhagyma antiinfektív tulajdonságai nem érnek véget az MDR-TB-vel való harccal. Amint azt már kimutatták, gátolja a következő kórokozók szaporodását is:

Amőba Entamoeba histolytica (parazita)
Kolera
Clostridium
Citomegalovírus
Bőrgombásodások (egyfajta helyi gombás fertőzés ellen)
Haemophilus influenzae
Helicobacter Pylori
1-es típusú Herpes simplex vírus
2. típusú Herpes simplex vírus
Klebsiella
A meticillin-rezisztens Staphylococcus A. (MRSA)
Parainfluenzavírus
Peridontális fertőzés
Pneumococcus fertőzések
Pseudomonas aeruginosa
Streptococcus Mutans
Streptococcus Fertőzések: A-csoport
Streptococcus Fertőzések: B-csoport
Streptococcus pyogenes
Szájpenész (orális gombás fertőzés ellen)
Ez a csodálatos lista is megerősíti, mennyire fontos az, hogy betegség esetén legyen fokhagyma a közelben


2. Méz - a méhek különböző gyógytermékek széles skáláját produkálják, például a propoliszt, méhpempőt, méhviaszt, stb. de ez az édes, ragadós méz a leginkább jól ismert, és a legbőségesebben fogyasztott termékük az összes közül! Valljuk be, nemhiába, hisz nagyon finom! De tudta, hogy ez az édes élvezet egyike a természet legerősebb gyógyító szereinek? Itt egy lista a méz tudományosan is hatékonynak bizonyított alkalmazásairól:

Aszpirin-indukált gyomor-bél toxicitás (a méz bevonja a gyomor falát és megakadályozza az aszpirin által indukált gyomorvérzés kialakulását)
Bakteriális fertőzések
Égések
Gombás fertőzés (annak ellenére, hogy a méz cukrot tartalmaz,gombaölő tulajdonságokkal rendelkezik.)
Kötőhártya-gyulladás (a közelmúltban készült tanulmány kimutatta, hogy a manuka méz életképes alternatívája lehet a szájvíznek, a fogakon lévő plakkok leoldásakor)
Bőrgyulladás
Diabéteszes fekély
Herpesszel kapcsolatos fekélyek
MRSA (különösen a manuka méz esetében )
Mondanom sem kell, szintetikus édesítőszerek, vagy glukóz-fruktóz szirupos üdítők helyett nagyszerű megelőző egészségvédő lépésként is számon lehet tartani.


3. Alma - “Minden nap egy alma az orvost távol tartja”,-mondja a mondás. A távol tartott orvos pedig legfőképp az onkológus lenne. Például, az egyik jól bevált egészségügyi előnye az alma fogyasztásának az, hogy a vastag- és végbélrák kockázati esélyeit csökkenti. Minél több almát fogyaszt, annál kevésbé valószínű, hogy valaha is ebben a potenciálisan halálos betegségben fog szenvedni.
Öregedés csökkentése
Allergiák
Allopecia (hajhullás)
Hasmenés
Inzulin rezisztencia
Májtumor
Sugárzás által kiváltott betegség
Staphylococcol fertőzés


4. A napfény- felhasználható, metabolizálható energia a test számára – és igen, nagyon is valós értelemben lehet a napfényt a bőrünk útján, a beépített melanin alapú “napelemek” segítségével felvett éltető erőnek is tekinteni. Megfelelő napfény expozíció eredményeként a testben megindul a D-vitamin termelődése. Ez egy olyan hormon-szerű anyag, amely szabályozza a több mint 2000 gén működését az emberi testben – és ennek következtében megakadályozza a több száz D-vitamin-hiányhoz kapcsolódó egészségügyi problémát. Azonban hozzáteszem, a napfény expozíció maga is egyedülálló egészségügyi előnyöket rejt és nem redukálható egyszerűen csak a D-vitamin termelésre. Az egyik legérdekesebb eredmény 100 ország adatait hasonlítja össze és állítja, hogy “erős inverz korrelációt figyelhetünk meg az UVB sugárzás és 15 fajta rák esetében. “ Íme a napfénynek való kitettség további előnyei:

Alzheimer-kór
Depresszió
Dopamin-hiány
Bőrgyulladás
Influenza
Sclerosis Multiplex
Pikkelysömör


5. Kurkuma - a világ talán legfontosabb gyógynövénye. Az ősi indiai gyógyító hagyomány “Kanchani”-nak, szó szerint “Aranyló Istennőnek” nevezi. A növény gyógyító tulajdonságait mélyen értékelik és évszázadok óta tisztelik. A kurkuma tudományosan dokumentáltan több mint 500 betegség megelőzésében és gyógyításában játszik fontos szerepet.

Itt a top 10 betegség ami ellen a zárójelben jelzett tanulmányok száma alapján a kurkuma hatásos remediának bizonyult:

Oxidatív stressz (160)
Gyulladás (51)
DNS károsodás (48)
Lipid peroxidáció (34)
Colorectalis rák (24)
Mellrák (60)
Vastagbélrák (52)
Kémiailag indukált májkárosodás (34)
Alzheimer-kór (34)
Tumorok (23)
Források:

[Ii] Pak J. Pharm. 2011 Jan, 24 (1) :81-5. PMID: 21190924

[Iii] Contemp Clin Dent. 2010 Oct; 1 (4) :214-7. PMID: 22114423

2012. november 28., szerda

Magyar városok anno és ma .


Képeslap- Nyíregyháza,1930-as évek
A Kossuth tér a XVIII. század óta Nyíregyháza központja, az I. világháborúig pedig a piaca is volt.
 Nyíregyháza vidéke már a "honfoglalás" idejében lakott  terület volt.

 Nyíregyházát 1209-ben említik először, ekkor még Nyír néven. 1236-ban már temploma is volt a településnek, innen kapta nevének második felét.
 A 15. század közepén körülbelül 400-an lakták. A török hódoltság idején a várost sokan elhagyták, helyükre az 1600-as évek első felében hajdúkat telepítettek be, hajdúvárosi rangot szerzett. Bocskai István 1605-ben foglalta el, halála után a várost 1620-ig Erdélyhez csatolták. 1750 táján csak 500 lakosa volt.
A Rákóczi-szabadságharc után a város népessége növekedésnek indult, elsősorban azt követően, hogy 1753-ban a település felének birtokosa, gróf Károlyi Ferenc jelentős kedvezményeket ígért az ide települőknek.
 Az újonnan letelepedők többsége Békés megyéből és a Felvidékről érkező szlovák evangélikus bevándorló volt.  Megalapították első gimnáziumot az akkori professzori iskolát, ez ma a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium.
 A növekedés még jobban megindult, mikor 1786-ban a város mezővárosi rangot kapott és négy vásárt tarthatott évente. Ekkor 7500 lakosával már a megye legnépesebb települése volt. 
A 19. században Nyíregyháza pénzen megváltotta magát földesuraitól, 1803-ban a Dessewffy-, 1824-ben pedig a Károlyi családtól, 1837-ben pedig különleges királyi kiváltságot kapott. A város egyre inkább virágzásnak indult, új városháza és kórház épült, iskolák alapultak, a közeli Sóstón fürdő és vendéglő üzemelt.
Nyíregyháza polgárai részt vettek az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban, amelynek bukása után több polgár börtönbe került, köztük a polgármester, Hatzel Márton is.
A 19. század második felében Nyíregyháza tovább urbanizálódott: 1858-ban az épülő vasútvonal elérte a várost, rengeteg új épület épült – színház, távírda, posta- és pénzügyi palota –, majd elindult a villamosközlekedés is. Nyíregyháza 1876-ban Szabolcs megye székhelye lett.
Az 1960-as évektől a város folyamatosan fejlődik. Napjainkban Nyíregyháza fontos kulturális és oktatási központ, és Debrecen után az Észak-Alföldi régió második legfontosabb városa.
 2012.Nyíregyháza

  Képeslap-Debrecen,1920 körül

A debreceni református nagytemplom Debrecen legjellegzetesebb épülete, 1500 m²-es alapterületével az ország legnagyobb református temploma. A Magyarországi Református Egyház jelképe, miatta nevezik Debrecent gyakran „kálvinista Rómának”. 1805 és 1824 között épült, klasszicista stílusban, a Kossuth tér és a Kálvin tér közt áll, a belvárosban.
A nagytemplom helyén már a középkorban is templom állt, de az leégett. Helyébe gótikus stílusú csarnoktemplom, az András-templom épült 1297 és 1311 között, alapterülete kb. 16×43 méter volt; négy főoltárával sejteti, hogy a Tiszántúl legnagyobb temploma lehetett. Ez a templom 1564-ben leégett.
A templom megfeketedett falai 62 éven át álltak pusztán, újjáépítésüket Bethlen Gábor vezetésével indította el a már protestáns város 1626-ban. Rákóczi György támogatásával az építkezés 1628-ban befejeződött. 1628. november 26-án a debreceniek az új András-templomban gyűltek össze. A templom arculatát alaposan megváltoztatták. Téglapillérekkel alátámasztott gerendás famennyezetet kapott, tornyát széles kőpárkány díszítette. A cserepes sisakkal fedett favázas tornya tetején Rákóczi György költségére készített aranyos gomb fénylett, ott mutatta az idő múlását a Rákóczi adományozta óramű is. A templomot körülvevő cinterem sarkában, 1642-ben építették fel a vakolatlan téglás Verestornyot, amelyben elhelyezték azt az 56 mázsás harangot, melyet időközben fejedelemmé választott I. Rákóczi György öntetett, a harmincéves háborúban zsákmányolt ágyúkból, a németprónai születésű Johan Regner gyulafehérvári harangöntő műhelyében 1636-ban, és Debrecennek ajándékozta.
1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc alatt a császári csapatok súlyosan megrongálták a templomot. 1802. június 11-én a város tűzvészeinek egyik legnagyobbika, mely a város egyharmadát elhamvasztotta, elérte a templomot is. A harang a tartóállványokon lesüllyedt a torony aljára. A hőségtől áttüzesedett harangot menteni akarták és vízzel locsolták, amitől megrepedt. 1873-ban újraöntötték, de kireszelték belőle Rákóczi jelmondatát – „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei.” (Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené), és elhelyezték a kollégium oratóriumában.
Az új templom építése 1803-ban kezdődött, majd folytatódott a munka 1805-ben. 1808-ban részben Péchy tervei alapján folyt az építkezés Rábl Károly vezetésével.
A bal oldali torony 1818-ra készült el, a jobb oldali (keleti) pedig 1821. augusztus 6-án. A tornyok 61 méter magasak. Mivel az eredeti tervekben szereplő kupola nem épült meg, a két torony közt esztétikai szempontból kedvezőtlen üres hely keletkezett. 1823-1824-ben a timpanon mögé díszes frontgalériát építettek Rábl Károly tervei alapján. 1819-től már használták a templomot, de csak 1823-ra fejezték be az építkezést. A képen Ex Madarász Kovacsevity Valéria
 2012.Debrecen

Képeslap-Miskolc, Széchenyi utca, 1900


Ma: A belváros teljes hosszán végighúzódó, a XIX. század hangulatát idéző Széchenyi István út a város „főutcája”, de a miskolciak leggyakrabban sétálóutcaként említik. Autó- és buszforgalma nincsen, csak villamos közlekedik rajta.

Széchenyi utca, az élő történelem


Itt található Miskolc egyik legrégebbi lakóháza, a Rákóczi-ház, ma a Miskolci Galéria működik benne. Továbbhaladva elérkezünk az évente megrendésre kerülő Miskolci Operafesztiválnakis otthont adó Miskolci Nemzeti Színház klasszicista épületéhez, mely 1857-ben épült.
A Széchenyi utca jellegzetes régi körfolyosós házai közül az egyik legkiemelkedőbb a Hajós Alfréd által tervezett Weidlich-palota szecesszió épülete.

A Villanyrendőr és a Szinva terasz
A Széchenyi út és a Kazinczy utca kereszteződését a miskolciak csak Villanyrendőr néven emlegetik, amely a főutca sétálóutcává alakítása előtt a legfontosabb kereszteződésként a város kereskedelmi életének központjának számított. Mai nevét arról kapta, hogy itt működött a város első közlekedési lámpája. Közvetlenül a Villanyrendőr mellett terül el a Széchenyi úttal párhuzamosan a Szinva terasz, mely a belváros üde színfoltja köztéri szobraival, a Szinvapatak mesterséges vízesésével.

A Széchenyi utca egyike annak a kilenc utcából álló együttesnek, mely 12 kilométeres hosszával egész Miskolcot, sőt Diósgyőrt is átszeli, ezért sokszor (és sajnos tévesen) emlegetik a Széchenyi utcát Európa leghosszabb sétálóutcájának. A valóság az, hogy maga a sétálóutca csak egy kilométeres szakaszt tesz ki a 12 kilométeres utcaegyüttesből.
 2012. Miskolc

 Képeslap- Tiszai Pályaudvar, Miskolc, 1900

 A Tiszai Pályaudvar története
A pályaudvar építésekor még több mint két kilométer távolságra volt Miskolctól, ma már a város egyik közlekedési csomópontja.
Már az 1832-es országgyűlésen szó esik egy Miskolc-Pest vasútvonal szükségességéről, de megépítése a megrendelő és a szolgáltató egyet nem értése miatt elhúzódik, majd a kirobbanó forradalom is hátrá
ltatja az építkezést.

Végül 1870-ben nyílik meg a Pesttel közvetlen összeköttetést biztosító hatvani-, majd az 1871-ben átadott gömöri vasútvonal (Gömöri pályaudvar), ami hatalmas ugrást jelentett közlekedési szempontból.
A pályaudvar épülete
A Tiszai pályaudvar eklektikus stílusú fogadóépülete 1901-ben épült Pfaff Ferenc tervei alapján. A műemléki védelem alatt álló épületet utoljára 2003-ban újították fel, megtartva eredeti kialakítását. A homlokzatán látható 3 évszám a pályaudvar életének legfontosabb állomásaira utal. 1859: az állomás létrejötte, 1901: az épület elkészülte, és 2003: az utolsó felújítás.
Az állomásépületben megtekinthető az épület makettje, valamint váróépülete időközönként fotókiállításoknak is otthont biztosít.

 2012 Miskolc Tiszai Pályaudvar
 Képeslap-Szeged,1930-as évek
 Fogadalmi templom
Nevét onnan kapta, hogy fogadalomból építették. Miután 1879-ben a város szinte teljesen elpusztult az árvízben, az egyházfenntartó kegyurak ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat 1880. november 28-án. ”Hogyha Szeged még egyszer felépül az árvizet követően, akkor méltó keresztény templom is építtessék.”

Építkezés:
1913-ban megkezdődik a templom építése, de az I. Világháború kitörése miatt 1914-ben félbe is szakad. Hogy meddig jutottak, azt ma is láthatjuk, fehér csík van a tornyokon, a Szózat szövegével: “Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért” 1914-1918. 1914-1924 között kérdéses a templom sorsa, egyesek szerint már nem is fog soha felépülni. Végül Móri Glattfelder Gyula (püspök) és Klébelsberg Kúnó (vallási- és közoktatási miniszter) összefogásával újraindul a templom építése. 1930. október 24-én szentelik a templomot.
A Fogadalmi Templom méretei:
Magasság: A torony 81 m, a kupola kívülről 53.6 m, belülről 33.4 m.
Hossza: 81 m kívül, 66 m belül.
Szélessége: 51 m kívül, 48 m belül.
Hajók: 15.5 m szélesek és 20.7 m magasak.
A tér: Árkádjaival a velencei Szent Márk teret idézi, mérete is pontosan akkora, 12000 m2
Harangok: 5 db, lélekharang (ez a legkisebb, 250kg), Szent Teréz harang, Magyarok Nagyasszonya harang, Szent Imre harang, Hősök Harangja (ez Magyarország legnagyobb harangja, 8537 kg-os, alul 2.3 m átmérőjű.
Orgona: 5 manuál, 9040 síp (1.5 cm-től 5 m-ig, Európa 3. legnagyobb orgonája)
Toronyóra: Az ország legnagyobb számlapja, 4.3 méter. A mutatók 2.7 és 2.3 méteresek.
A képen Ex Madarász Kovacsety Valéria
 2012.Szeged Fogadalmi templom, Dóm tér


  Képeslap-az Újpesti Víztorony,1913


Az Újpesti víztorony egy 2003 óta üzemen kívül álló víztorony, egyben Budapest IV. kerülete, azon belül is Újpest városrész egyik szimbóluma. Az épület 1911-1912-ben a korban modernnek számító vasbeton (vasrudakkal merevített beton) technikával készült főképp betonból és részben téglából.
Érdekesség: a képen a BURV "A" viszonylatán (Nyugati pályaudvar-Rákospalota) közlekedő villamoskocsi látható. A képen Horváth Ferencné Magdi.
  A XIX. század–XX. század fordulóján önálló Újpest város 1905-ben döntött a helyi vízvezeték-hálózat kiépítéséről.  A rendszernek, lévén Újpest területe sík, szüksége volt egy víztoronyra is, hogy biztosítani tudja az egyenletes vízellátást a nagyobb fogyasztású napokon is.
A Mihailich Győző és Dümmerling Ödön által tervezett épület helyén 1911. július 3-án kezdődtek meg a földmunkák. Az újpesti víztorony egy 1500 m³-es ún. Intze-rendszerű vasmedencét foglal magában, mely 15 méter átmérőjű. A víztorony alapozása 19 m átmérőjű 2,40 m vastag beton lemez. A torony alsó – fő teherhordó – része téglafal, 9,50 m belső átmérővel, 1,80 m kezdő falvastagsággal. A felépítmény 27 m magasságig mintegy 2 méternyit szűkül, a konzolok alsó alján a külső átmérő kb. 11,6 m. A víztorony építészeti kialakításánál ügyeltek arra, hogy az a város díszére legyen. Az építkezés 1912. július 8-án fejeződött be, ekkor adták át ünnepélyesen a torony kulcsát a vízvezetéket üzemeltető társaság vezetőjének.
1944-ben a nyilasok fel akarták robbantani, de az újpesti partizánok sikeres rajtaütésének köszönhetően megmenekült. E hősi cselekedet emlékét tábla őrzi a torony oldalán. 2003 februárjáig a környékbeli gyárak ipari vízellátását biztosította. A Fővárosi Vízművek szakembereinek tájékoztatása szerint azóta a műtárgyat használaton kívül helyezték.
2012 Újpest
https://www.facebook.com/amagyarnyelv után
 — Valéria Kovacsevity Ex Madarász a képei nyomán