Őseink Hagyatékai, Örökségünk

Pár szó a népi gyógyításról

Még nagyanyáink idejében sem volt általánosan elérhető orvosi ellátás, hát még ük-ük anyáink idejében. ezért az akkor élők az őseiktől rájuk hagyományozott mágikus eljárásokkal próbálták elhárítani a bajt, betegséget.

A szentelmények - egyházi szentelés révén a népi gyakorlatban például a szentelt víz, a szentelt gyertya, a szentelt barka és annak hamuja vagy a szentelt étel megőrzi az egészséget, kiűzi a betegséget. a búcsújáró helyek felkeresésének egyik oka, hogy így legyőzzék a betegséget.

A hagyományos gyógyításban a tapasztalaton alapuló gyógymódok és a hiedelmek egyaránt fellelhetők. Ne feledjük, ez a hiedelemrendszer ésszerű volt a használók szemében.
A hit elválaszthatatlan a gyógyítástól. A mai orvoslás tudományos alapokon nyugszik, test és lélek, a gyógyító gyakorlat és hit szétválása a tizenkilencedik század második felére nyert teret. Ma az egyensúly megtalálása is feladat, hisz az ember test és lélek, testét és lelkét is gondozni kell.
Gyógyító szavak:
A szó varázslatos, gyógyító erejébe vetett hit teljesen alap volt. Az egész világon mind a mai napig hisznek a kimondott szó mágikus gyógyító erejében. Ráolvasáskor a szöveg, a kimondott szó a legfontosabb elem. Nagyon sokféle betegséghez használták ezt a gyógyítást. használt szemmel való rontás esetén, szemölcs, ijedés, szemen lévő árpa, kelés, torokfájás ellen
Az első magyar nyelvű ráolvasások a 15–16. századból valók. a ráolvasás titkos szöveg volt, csak a gyógyítók ismerték, e szövegek ismerete a titkolt tudás része volt. Úgy tartották, hogy a ráolvasás hatástalanná válik, ha kívülálló is megtudja. Csak a gyógyításkor mondhatták ki a szöveget, s annak elmondása maga volt a gyógyítás. A betegséget megfenyegették („…ha itt talállak, megpiszkítlak!”), vagy elküldték. A ráolvasást imádsággal vezették be - a keresztény elem erősítette , szentesítette a pogány szövegtöredékek „erejét”. A szövegmondáshoz kézrátevés, keresztvetés, körülkerítés járult , a gyógyításhoz meghatározott tárgyakra is szükség volt, s gyógynövényeket is használtak.
A mozdulatok, kísérő gesztusok is jelentőséggel bírtak. keresztvetéskor a testre rajzolt kereszt óvja, védi az embert a rontástól, betegségtől. Keresztet rajzoltak például a szenes vízre vagy a szemölcsre is.
A betegség eldobásával, elküldésével igyekeztek azt elhajítani jó messzire.
A fordított cselekvés a néphit szerint a rontást okozó természetfeletti erők birodalmában minden ellentétes az evilágival. A gonoszt igyekeztek becsapni - ez a magyarázata a visszafelé végzett mozdulatoknak, a visszájáról viselt ruhaneműnek.
A gyógyítás ideje és helye
Számított, hogy mikor és hol végezték a varázscselekvéseket. Ha a sérülést azonnal el kellett látni, akkor persze nem mérlegeltek, de minden más esetben körültekintően választották meg az időpontot és a helyszínt is.
Sokat nyomott a latba a szerencsétlen napok jegyzéke, ugyanis nem minden nap volt alkalmas a gyógyításra.
A népi gyógyítás a nap és a hold járásával hozta összefüggésbe az egészség–betegség dolgait.
A gyógyítás helye : házon belül a tűzhely és a küszöb a cselekvés jellegzetes helyszíne, ezek a kinti és a belső világ között vannak , így alkalmasnak ítélték a varázslatok színteréül. ilyen volt a házon kívül a keresztút és a temető. ilyen átmeneti területeken lehetett megszabadulni a betegségektől, másokra átadni, másokat megrontani
A gyógyulás fontos helyszínei a búcsújáróhelyek. a legtöbb búcsújáróhely mellett volt valamilyen „szent kút” vagy gyógyforrás, amelynek medencéjében megmossák fájós tagjaikat. Búcsújáróhelyeken szerezték a tárgyakat, amelyeknek aztán gyógyító erőt tulajdonítottak, elsősorban a szenteltvizet, amit otthonukban más szentelményekkel tároltak.
Ki lehetett gyógyító?
Bizonyos mesterségek képviselői , például a falusi bábák, a kovácsok, a pásztorok eleve gyógyítónak számítottak.
A tudó-gyógyító hiedelemkör jó néhány eleme megtalálható a táltos-pásztorokról szóló történetekben. a hirtelen rosszullétnek, alvásszerű betegségnek emlékét összefüggésbe hozzák a samanizmus nyomaival a magyar néphitben.
„ Demokratikus”, hogy a születési körülményektől függetlenül meg is lehet szerezni a tudást. ez ritkán, de tanulással is megszerezhető volt.: szent György-nap hajnalán gyógyító erőt lehet viszont szerezni, ha a „frissen” fogott kígyó hájával megkeni a kezét a tudásra szomjazó – szegény kígyó.
Minden vidéknek megvolt a maga nevezetes gyógyítója, akihez messziről is eljártak a betegek. sikereik alapja a bennük való feltétlen bizalom volt. De ma nem megyünk el akár az ország másik csücskébe a nevezetes csontkovácshoz, vagy specialistához, ha benne van minden reményünk? Ugye, hogy de?
A gyógyító technikák egyrészt fizikaiak, például hideg- vagy meleghatás, nyomás, ütés és hasonlók.
A tapasztalat például bizonyítja, hogy a masszírozás jó, és tényleg jó.
Amit kellett kivágtak, de mérges kígyó marása vagy veszett kutya harapása esetén egyszerűen kiszívták a sebből a mérget.Sok bajra gyógyír a fürdőzés is- változó gyakorisággal és rituáléval, de végülis minden ember fürdik. Mivel régebben a fürdés nem mindennapos tevékenység volt, gyógyerőt tulajdonítottak neki, s ha betegség ellen alkalmazták, akkor gyógyfüvekkel fokozták hatását.
A magyar népi gyógyítás gyakorlatában nagy jelentőségű a mágikus fürdés a gyógyfüves fürdőzés mellett. A mágikus fürdőket főleg kisgyermekeknek készítették. Kiszáradással járó betegség esetén kilencféle fűből készítettek fürdőt, de nem ám akármilyenből! kilenc sírról vett földből, kilenc házból származó szalmából, kilenc kútból vett vízből.
Rontás, igézés: a szemverést, igézést azaz a szemmel való rontást egyrészt a boszorkány rosszindulatú tevékenységnek tekintették, másrészt rossz szándék nélküli rontásnak. utóbbi akaratlan rácsodálkozással vagy az irigykedő pillantások eredménye lehet. a szem ártó hatását leginkább akaratlan rácsodálkozással vagy irigykedő pillantások révén fejti ki..
A szemverés eredményei ugyanazok lehettek, mint általában a rontásé
Akárhogyis jön létre a rontás, a néphit szerint különösen veszélyeztetettek a gyenge, védtelen élőlények: gyermekek, fiatal állatok.
Mivel féltek, hogy valaki megigézi a gyereket, ezért megpróbálták megelőzni a bajt és zajjal, füstöléssel elriasztani a rossz szellemeket a háztól kisbabákon megelőzésre használták igézetet elhárító amulett, a figyelmet elterelő piros szalagot. Az újszülöttet nem dicsérték, nehogy ezzel az ártó szellemek figyelme ráirányuljon, inkább azt kellett hangosan mondták, hogy csúnya, életképtelen.
Megelőzés céljából az újszülöttet nem is mutatták idegennek, a házból csak letakarva vitték ki. Ha valaki „rácsodálkozott” a babára, megdicsérte ( netán irigyen?) a gyerek felé kellett köpnie. Varázsigét kellett mondania: „meg ne igézzelek.” az anya is elháríthatta mégpedig trágár tartalmú varázsigével a bajt: „szemed a seggembe.”
Ha egy baba sokat sírt, akkor megigézték vagy szemmel verték – mondták a népek. A gyanú olyan személyre terelődött, akinek a szemöldöke összenőtt, esetleg kancsal volt, mert a hiedelem szerint ők képesek az ilyen tettre. ha ilyen-olyan praktikák eredményeképpen kiderült, hogy ki volt a tettes, akkor a házának ereszéből zsúpot, udvarából forgácsot vittek a szülők, azt megforralták és abba a vízbe megfürdették a gyereket. Kancsaloknak talán nem is volt forgács az udvarán…
A rontás az ártó célú mágia legáltalánosabb neve. Bevált ellenszere volt a szén. A beteg gyereket szenes vízben fürdették meg, aztán apja ingét úgy adták rá, hogy elejét hátulra. Ezt azért tették, hogy a gonosz vissza ne térhessen a gyerekbe. Olyan is volt, hogy a gyereket elvitték a keresztútra, ahol levették róla az inget, aztán az otthonában speciális összetételű fürdővízben fürdették meg. A mágikus fürdés legfontosabb része a fürdő elkészítése módja. A pontosan betartott rituálé a gyógyítás záloga. Minden ( titkos) hozzávalóból kilenc részt tettek bele. Volt abban kovász, sírról hozott föld, fejfáról faragott forgács, de szemétdombról hozott szemét is. A gyógyfüves fürdő a gyógynövények és a forró vízgyógyító erején alapult. A gyógyfüveknek mára méltán van reneszánsza, hasznukat megtapasztalhatjuk.
A jó palócok szenesvize:
A palócok egy tál vízbe négy széndarabot tettek, az egyik neve ember, a másiké asszony, a harmadiké gyerek, a negyediké lány volt. Amelyik széndarab előbb leszállt a víz aljára, az jelezte, hogy ki rontotta meg a gyereket. Aztán a vizet a szoba négy sarkába öntötték, hogy megvédje a gyermeket a további gonosz praktikák ellen.
A füstölést embernél és állatnál is gyakran alkalmazták a gyógyító, egészségkonzerváló céllal, de kultikus célokat is szolgált.
Gyógynövények mellett igen fura dolgokkal is füstölték egymást: gatyamadzaggal, a gyógyítandót édesanyja hajszálaival, szemfedő sarkával és szentelt tömjéndarabokkal. A szemmelvert kisgyermeket megfüstölték, mégpedig úgy, hogy kis darabokat vágtak annak az embernek a ruhájából vagy hajából, aki megverhette szemmel, majd ezeket a darabokat elégették.
Hirtelen emeléstől kapott derékfájás ellen a család hetedik gyermeke taposta meg a fájós hátat, derekat. esetleg a fájós hátú beteget lefektették és a talpához tett deszkadarabra baltával egy nagyot ütöttek, vagy pedig a köpülőt a dereka alá helyezték és azon gurították ide-oda.
Csonttörés és ficam gyógyítására az eltört karhoz fapálcákat kötöttek, magyarán sínbe tették. a kificamodott végtagokat a csontrakók tették helyre. Sok esetben e bajok gyógyításához „ csupán” a gyógyító kéz és akarat kellett.
Felhasznált anyagok - mindent felhasználtak, ami volt. Komolyan. Az emberi váladékoktól kezdve az állati eredetű és ásványi anyagokon keresztül a növényekig mindent, ami elérhető volt.
A gyógynövények jól ismert gyógyhatása miatt ezek voltak a legfontosabbak – érdekesség, hogy körülbelül háromszáz növényt használunk fel gyógyítás céljaira, s a ma használatos szintetikus gyógyszerek közel fele tartalmaz növényi eredetű hatóanyagot
Az emberi váladékok az egész embert jelentik, vagyis a rész áll az egész helyett. A rendelkezésre álló állati eredetű anyagokkal is gyógyítottak.
Rontás ellen, jelképesen megköpdösték a kisgyereket. a nyál gonosz távoltartó, gyógyító szerepe nyilvánult meg ebben a gesztusban.
Akinek a szemén árpa volt, azt szembeköpték, nyállal kenték a torokfájást, a kelést.
A vizelet is elterjedt gyógyítószer volt, hidegleléses emberrel megitatták, fájós fülbe csepegtették, a szemmel vert gyereket, vagy csak az arcát vizelettel mosták meg. kis állatoknál leggyakoribb szemmelverés megelőzésére a „húgyos seprűvel” kenegették az állatokat.
Gyakori baleset volt a forrázás és az égés. az így keletkezett sebekre állati eredetű anyagot: tejet, tejbe áztatott ruhát, vagy aludttejet tettek. a kelésekre, sebekre tejbe főtt lenmaglisztes pakolást tettek.
A számok szerepe:
A gyógyító gyakorlatban a néphitben általában kultikus számokként ismeretes
számok előfordulása jellemző. ilyen a 3-as, 7-es, 9-es. Háromszor vetettek keresztet a szemölcsre, háromszor mosogatták meg a szemmel vert gyerek arcát a szenes vízzel, a ráolvasó gyógyító szövegeket is háromszor ismételték el. Különös erőt tulajdonítottak a hetedik gyereknek.
Tánczos Erzsébet
netfolk.blog.hu