http://aranylo.blogspot.com/

2021. május 7., péntek

MAGAS VÉRNYOMÁS



A magas vérnyomásban szenvedő ember nagyon hasonló mechanizmust él meg, mint ahogyan egy főzőkukta működik.
Mivel gyakran túlérzékeny vagyok, és magamat rosszul irányítom, előfordulhat, hogy hosszú időszakok alatt olyan gondolatokat, érzelmeket halmozok fel, amelyeket nem juttatok kifejezésre.
A dühömet, bosszúságaimat lenyelem, így forrongok belülről. Szintén hajlamos lehetek a halogatásra, arra, hogy félelemből vagy önbizalomhiányból későbbre halasszak olyan dolgokat, amiket el kell mondanom vagy meg kell tennem.
Ennek következtében nagy belső feszültséget érzek, mivel ezek a feladatok már hegyként tornyosulnak előttem, s nem tudom, hogy képes leszek-e arra, hogy a terveimet megvalósítsam.
Az is lehet, hogy felnagyítom a problémákat, s a bűntudatom miatt csak növekszik bennem a nyomás, a feszültség. Mindennek az irányítására, és az életem helyzeteinek megoldására irányuló vágyaim csak növelik ezt a nyomást, amely akár tarthatatlanná is válhat.
Mivel nagyon mely félelmeket táplálok az esetleges elutasításommal kapcsolatosan, veszélyben érzem magam, és védekező pozícióban maradok.
A magas vérnyomásom lehet erőteljes halálfélelem következménye is, akkor is, ha ez tudatos, akkor is, ha ez esetleg csak tudat alatt működik bennem.
Esetleg tükrözheti azt is, hogy az életet maximálisan ki szeretném használni, a saját magamnak kitűzött céljaim megvalósítása érdekében.
Jobb, ha megtanulom egészen finoman, lassan kiengedni a gőzt magamból. Így elkerülhetem a felhalmozódást, amely esetlegesen robbanáshoz vezethet. Megtanulok bízni magamban.
Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona

Nincsenek megjegyzések: