A Szkíta örökség egy mára elhomályosulni látszó emléke a hát-társ, ami a közeli múltig a magyar komaságban hagyományozódott tovább. A koma nem egyszerű barát, főleg nem cimbora.
A hát-társ olyan ember, akinek nem csak hogy hátat lehet fordítani, de feltétel nélküli bizalommal rá lehet bízni akár az életünket is mert tudja, fordítva is így van.
Hátukat egymásnak támasztva visszavernek minden támadást. Egyedül gyengék, de együtt a legveszedelmesebb megpróbáltatásokat is kiállják.
A háttárs nem addig társ, amíg egyik vagy másik meg nem gondolja, hanem élethosszig kitartó kapcsolat. Vérségi kötelék nélküli testvér(i)ség. Rokoni kapcsolat nélküli legerősebb kötés két ember, férfi, harcos között. Csatában és az élet viszontagságaiban is bizton lehet számítani a háttársra.
Justinus írásaira támaszkodva Bonfini, Hunyadi Mátyás király humanista történetírója a következőket írta a szkítákról: “A szkíták nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, nem ismeri a fösvénységet, a nagyravágyást, a legyőzöttektől semmit sem követelt a dicsőségen kívül. Tejjel és mézzel éltek. Az igazság náluk nem törvényekkel volt elfogadva, hanem jellemükbe volt oltva. Nem volt nagyobb gonosztett náluk a lopásnál. Ezüst-arany után – erkölcsüknél fogva – nem futottak. Egyébként igen mértékletesek és önmegtartoztatók és természettől fogva becsületesek voltak.”
Werbőczy István, a Hármas Könyv (Tripartitum) szerzője is úgy vélekedett, hogy a magyarság nem Róma jóvoltából lett keresztény, (szkíta-keresztény) hanem közvetlenül Istentől, azaz Jézustól. Az írásban rögzített törvényre (Toráh) olyan népnek van szüksége, mely nagy hajlandóságot mutat e törvények áthágására, ezért mindig újra és újra törvényfelolvasásokkal emlékezetébe kell idézni az írott törvényben foglaltakat, hogy le ne térjen az e törvények által kijelölt útról. A szkíták esetében a szívbe “írott”, a szívben hordozott erkölcsi törvények egy olyan eredendően belülről jövő, pozitív morális beállítottságot jelenítenek meg, melyek összessége csak az isteni őskinyilatkoztatás első kézből történt megkapásából, birtoklásából táplálkozhat, s melynek betartása az adott néplélek magátólértetődő sajátja, alapvető magatartásmodellje volt.
A Megváltó ezzel a szkíta lekiség hagyományainak továbbvivőjeként, betetőzőjeként nyilvánította ki magát, s ez egész tanításán vörös fonálként végighúzódik. Ez nem jelent egyébként kevesebbet, minthogy az Isteni Ige tartalmaiban visszhangzik az a szellemiség, mely a szkíta népek élő vallási életében az Isteni Őskinyilatkoztatásból táplálkozva ősidők óta megnyilatkozott és különösen a magyarság történelme folyamán oly gyakran a történések fő mozgatórugójává vált. Nem lehet a véletlen műve, hogy a zsidó származású egyházatya, Epiphanius Jézus tanítását „jézusi szkítizmusnak” nevezi.
Szkíták/Hunok közé tartozik az a rájuk jellemző vonás, hogy nem rendelkeztek a zsidóságra jellemzően írásban rögzített, szigorú törvényekkel, ezt elemi szabadságszeretetük sem tűrte volna, mert a szkíták az igazságot nem törvénykönyvből ismerték, hanem a természet oltotta beléjük, azaz a szívükben hordják az alapvető erkölcsi törvényeket, melyeket többségük szigorúan be is tart. Ha egy népnek a szívébe van írva az igazság, akkor az annak az igazsága, aki azt oda beírta, s nem emberi okoskodás terméke!
Lássuk csak, ezt Jézus hogyan fogalmazza meg: „Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn. 4./23-25.)
Ezzel minden valószínűség szerint az a XVII. századi orosz zsidó rabbi, Rabbi Isaac ben Abraham Tróki is tisztában volt, aki bennünket még e kései korban is Jézus népeként azonosított, és így fogalmazott rólunk: „A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”
A szkíta népek alaptermészete és jellemvonásai dióhéjban:
BÁTORSÁG - EGYENESSÉG - ÖNFELÁLDOZÁS - NYÍLTSÁG - JÓZAN SZERETET - AZ ADOTT SZÓ BETARTÁSA ÉS TISZTELETE - AZ ÁRMÁNYKODÁS, A KUFÁRSZELLEM ÉS A HÍZELGÉS MEGVETÉSE
Ez az aranyból készített szkíta királysírban talált kisplasztika két férfit ábrázol, akik egymással vérszerződés útján örök szövetséget kötnek. Sokatmondó az ötlet, ahogy a két fej profilja egyetlen szembenéző arccá olvad össze.
S hogy élő példával tegyem szemléletessé az elmondottakat, elmesélek egy valóban megtörtént esetet, két szkíta férfi, Dandamis és Amizok történetét:
„Elmondom Dandamis és Amizok történetét, de előbb esküt teszek a mi szokásaink szerint: Esküszöm a szélre és a kardra, hogy semmi hazugságot nem mondok a szkíta barátokról. . ... Ha a szélre és a kardra esküszünk, azt annyiban tesszük, amennyiben a szél (a levegő) az élet oka, a kard pedig halált eszközöl.” (Tehát életre és halálra esküdtek. LP)
„... Tehát negyedik napja volt Dandamis és Amizok barátságának. Ekkor ellenség tört a szkíták vidékére, s mivel azoknak a támadásról sejtelmük sem volt, mindnyájukat megfutamította vagy elfogta az ellenség, kivéve azokat, akik gyorsan a folyó túlpartjára úsztak. Akkor ugyanis a Tanais” (Don; LP) „folyó két partján táboroztak a szkíták. Az ellenség kirabolta sátraikat és feldúlta mindenüket. Ezért a szkíták nagyon szomorkodtak. Amizok foglyul esett. Kiáltozta barátja nevét és emlékeztette a serlegre és a vérre. Mikor Dandamis ezt hallotta, tüstént visszaúszott az ellenséghez s visszakérte barátját. Az ellenség azonban nagy váltságdíjat követelt érte. Dandamis akkor így szólt: ’Mindenemet, amim volt, elraboltátok, de ha képes vagyok szegénységemben valamit tenni, kész vagyok rá. Ha pedig akarjátok, tartsatok meg engem barátom helyett, s úgy bánjatok velem, ahogy nektek tetszik.’ Az ellenség erre szemeit kérte váltságul. Dandamis azonnal odatartotta, hogy szúrják ki. S mikor kiszúrták, átvette barátját és azzal együtt úszott vissza a folyón keresztül. Az ellenség megrémült e hősiesség láttán, mert meggondolta, hogy minő jellemű férfiak ellen kell majd a jövőben harcolnia.”
Az önfeláldozásnak ez a heroikus, a mai, velejéig egoista ember számára nevetség számba menő példája fogalmazódik meg Jézus azon igéjében is, mely így szól: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn. 15./13.)
Lajdi Péter - részlet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése