http://aranylo.blogspot.com/

2018. augusztus 23., csütörtök

aranyló mindennapi hasznos érdekességeket információkat megjelenítő blog
Kissé rendhagyó módon most egy XX. századi magyar erődítési rendszert teszek közzé: Az Árpád-vonal a Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere volt a második világháború idején. Ez az erődítés légvonalban több mint 600km hosszú volt, a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-havasokig terjedt. 
A visszacsatolásokat követően a magyar hadvezetés úgy döntött, hogy a keleti határon egy erődített rendszert kell létrehozni. 
A kárpátaljai védelmi rendszert 1939-től kezdték építeni és folytatódott Észak-Erdélyben és Székelyföldön 1944 nyaráig. Nem egybefüggő falról van szó. Az Árpád-vonal a magas hegységek terepviszonyait messzemenően kihasználó, tábori erődrendszer volt, melyet vasbeton szerkezetű tüzelőállásokkal, védelmi létesítményekkel, figyelőkkel erősíttettek meg. 
A kiépített támpontok, megerődített körletek, völgyzárak valamennyi a hegyeken átvezető szorost, hágót, átjárót lezárták. 
A védelmi rendszer részét képezte az 1944-ben kiépített Hunyadi-és a Szent László-állás is. 
Az előbbi az északkeleti Kárpátok hágóit lezáró erődítések külső vonala volt a határtól keletre, 15-25 km-re. A cél az volt, hogy megakadályozza az ellenséget abban, hogy menetből azonnal fel tudjon zárkózni az Árpád-vonalra. 
A közbeeső védelmi sáv volt a Szent László-állás, közvetlenül az ezeréves határ vonalát követve épült ki részlegesen, szintén az északkeleti Kárpátokban. 
Fő feladata az ellenséget - az Árpád-vonal előtt közvetlenül ismételten szétbontakozásra - támadás szervezésére késztetni. 
A II. világháborúban ez volt az egyetlen egy erődrendszer, amit nem tudtak áttörni. 
A 4. Ukrán Front – Grecsko tábornok vezetésével- 1944 augusztusa és októbere között próbálkozott a védelem áttörésével. A szovjetek súlyos veszteségeket szenvedtek, minden kísérletük kudarcba fulladt. A támadók problémáját Románia szokásos stratégiája oldotta meg: a románok átálltak. A 3. és 4. Ukrán front teljesen szabad utat kapott, így sikerült megkerülni a Kárpátokat délről, és a védelmi rendszer hátába kerülni. 
Emiatt a védelmi rendszerben harcoló magyar és német katonákat ki kellett vonni, mielőtt teljesen körbezárják őket. Ki tudja meddig tartott volna áttörni, vagy sikerült volna valaha…

A MAGYAR HÁZAK MÁGIKUS EREJE


Képtalálat a következÅ‘re: „magyar Å‘si tüzhely kép”Miközben a keleti térrendezés – a kínai feng shui és az indiai vasati – divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta.
Van egy álmom? Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyekből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. 


Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni. Nekünk, magyaroknak olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz. – írja A magyar ház mágikus titka című könyv ajánlójában Színia, a szerző. Ez a könyv jó két évvel ezelőtt került a könyvesboltok polcaira, s szinte észrevétlenül simult a sok-sok feng shuit és egyéb keleti térrendezést dicsőítő, tanító kiadványok közé. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amely a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek.
Képtalálat a következőre: „magyar ősi tüzhely kép” 
Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, s nem véletlenek a különböző díszítések, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható.

Képtalálat a következőre: „magyar ősi tüzhely kép”Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat. A gondolat nagyon finom erőforma, és megváltoztatni is csak gondolati úton lehet. Ezt az erőt még nem nagyon lehet mérni, a hatását viszont igen. 
A pozitív illetve negatív gondolatok megváltoztatják az izmok erejét, a bőr állapotát, amit a műszerek kimutatnak (lásd hazugságvizsgáló). A ház tehát egyéni gondolatok, illetve nagyon erős kollektív gondolatok együttes eredménye. A nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat a HAGYOMÁNY. Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül “bevált” a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.
Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló. 
A feng shuit hirdető kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelöli, a ló pedig a dél állata. Amennyiben tehát egy magyar térben a fehér színt a nyugati oldal erejének megerősítésére akarja használni valaki, azzal káoszt okoz, mert nálunk évezredek óta a fehér keleti erőt jelöl. Nem beszélve a sárkányról, mely negatív alakja a magyar népmeséknek.
Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van. 
A magyar elnevezések sok mindent elárulnak:
KELET – az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. 
Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL – az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT – a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK – az éjszakával, a sötétséggel, mozdulatlansággal kapcsolatos.
A legtöbb régi kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt,amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak.
A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták.
(A Boldogasszony a magyar hitvilágban az Istenanya, kit a népmesék Tündér Ilonaként őriztek meg, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában mestergerenda osztja, amelynek faragása a Tejutat jelképezi. A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja vagy Hadak útja, Lelkek útja, a végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő.
Ha a ház szerkezetét lefordítjuk a csillagok nyelvére, akkor a mestergerenda jelképezi a Tejutat, a Mestergerenda végénél lévő Boldogasszonyfája pedig nem más, mint a Tündérfő csillag, vagy az Istenanya lakhelye (ez a Szíriusz, amely évente egyszer, július 23-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor “Napba öltözik”.) Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették a házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték a ruháikra, abroszaikra, ágyneműjükre.
A tető
A parasztházak teteje nagyon hosszú ideig kizárólag sátortető volt, amit kontyos tetőnek vagy süvegnek hívtak.
 Képtalálat a következÅ‘re: „magyar ösi kapubejárat képek”
Ezt később sokfelé felváltotta a nyeregetető, mert a ház alapterülete hosszában megnyúlt. Nemcsak azért ilyen a formája, mert a hó és a víz könnyen lecsúszik ezekről a tetőkről. A tetőt a ház hosszában minden esetben a mestergerenda tartja. 
Hogy mitől mester ez a gerenda? Mert fontos szerepe van a házban.
 Képtalálat a következőre: „mestergerenda kép”
Ha egy gyermek megszületett, arccal kelet felé, a mestergerenda alá fektették a bölcsőjébe. Ha valaki meghalt, ugyancsak a mestergerenda alatt ravatalozták fel, és éppen fordítva, arccal nyugatnak. A mestergerenda mutatta az utat a léleknek, hová érkezzen és merre távozzon. A “Mester” segítette az érkezőt és a távozót. A Mestergerendára csillagot, tejutat, szárnyas napot, illetve teremtés-szimbólumokat faragtak. Régen pontosan tudták azt is, hogy a gerenda melyik részére kell faragni azt a csillagot, vagyis pontosan ismerték a szimbólum jelentését.
Az apajogú nagycsaládok általában arccal kelet felé állnak be a világba, erre fordul a sátruk ajtaja is. Fő égitestük a Nap. Még az anyajogú társadalmat képviselőknél is a Hold tiszteletének nyomait találjuk. (László Gyula.)
A csúcsjel
A tetőszerkezet tetején a legtöbb régi házon megtalálható valamilyen csúcsjel. Általában tulipánt, csillagot, keresztet, X-jelet, gömböket, kettős keresztet faragtak egymás fölé. (hogy miért épp ezeket a jeleket?
 Kapcsolódó kép Képtalálat a következÅ‘re: „ház csúcsjel kép” Képtalálat a következőre: „ház csúcsjel kép”
Mert az ősi rovásírás első betűi egyben isteni jelképek. Az A betű az Anyaisten (4), a B betű az Atyaisten (X), a D betű pedig a testet öltött Atyaisten, vagyis a Fiúisten (+) és főnökük a Teremtő, vagy ahogy az ősi magyar hitvilág nevezte: “öregisten” – az ő jele az “Us+ (mint Ős).
A homlokzat
Hasonló szimbólumokat faragtak rá, mint a csúcsdíszekre, a szerepük is azonos.
Nagyon gyakori a homlokzaton a Nap!
A bejárat
Magyarországon nagy hagyománya volt (és egyre inkább ismét van) a faragott vagy festett kapubejáratoknak. Ezek a kapuk nagyon sok olyan ősi szimbólumot “felvonultattak”, amelyek a ház lakóinak spirituális védelmét szolgálták. A kapuk boltíve természetesen itt is az égboltot jelképezte: a kapu fölötti galambdúc a portát védő szellemek, az ősök lakhelyeként készült.
Annak idején a kapura festett, illetve faragott jelek pontosan úgy olvashatóak voltak, mint ma bármelyik betűvel írt szöveg.
Képtalálat a következÅ‘re: „magyar ösi kapubejárat képek” Képtalálat a következÅ‘re: „székelykapu képek”
Régen létezett a magyar kapukon egy “lélektükörnek” nevezett domború, fényes Nap-forma. Aki belépett, először mindenképpen szembetalálkozott saját képmásával, így megvizsgálhatta a lelkiismeretét, vajon jó szándékkal jött-e. A kapura feliratok is kerültek, amelyeknek természetesen szintén védő, áldó szerepük volt. Mint például: “A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség.” Vagy: “Jószívű jóbarát kapumon béjöhetsz.”
A sok kapun ma is látható körbefutó hullámvonal-faragás eredetileg olyan kétfejű kígyó volt, amely védte-őrizte a portát. Ez a kétfejű kígyó egy csillagkép az ég északi sarkkörén.
Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait! (Láma Ngawang, tibeti tanító)
A ház bejárata
Képtalálat a következőre: „magyar ősi tüzhely kép”A régi házak ajtaja köztudottan nagyon alacsony volt, aki belépett rajta, mindenképpen fejet hajtott és levette a kalapját. A ház másik neve egyébként a “hajlék”, amelyben egyértelműen megmaradt a meghajlásra, tiszteletadásra való utalás.
A Tűzhely
A ház lelke. Ezért is került mindig a ház közepére. Őseink a tűznek különös jelentőséget tulajdonítottak, Bármilyen nagy ünnep volt, a családból valaki mindig otthon maradt, hogy vigyázzon a tűzre. Ugyanis a tűznek folyamatosan égnie kellett, az év egyetlen napját kivéve, amikor megszentelték és újragyújtották.
Képtalálat
A tüzet tilos volt piszkálni, nem volt szabad szemetet beledobni, nehogy megsértsék az Ős szellemét. A családi tűzhely azonos volt a családi múlttal, jövővel, jelennel, összetartozással, ezért óriási illetlenségnek számított, ha valaki például a szomszédba ment parazsat kérni, mert a saját tüze kialudt. (Még ma is él a mondás: háztűznézőbe mennek a lányok a fiús házhoz – ez is abból ered, hogy a tűzben a ház szelleme lakik, így a “háztűz” az egész családot, nemzetséget, vérvonalat jelképezte).
A magyar térrendezés a tűzhelytől indul. A tűzhely mögül kelet felé nézve látható a ház legértékesebb része. Ez után következik a jobb kéz felé eső rész, majd a bal kéz felé eső, és végül, a legkevésbé értékes az, ami a hátunk mögé kerül.
Ablakok
Ha a ház az ember testét, a kemence a lelkét szimbolizálja, akkor az ablak nem más, mint a ház szeme (azt is mondjuk: ablakszem)
Nem található automatikus leírás.
Erőterek a magyar házban
Amikor a két alaperő – a férfi és a női erő – éppen megfelelő arányban van, akkor harmónia uralkodik, kiegyensúlyozott a ház.
1. A szellem erejének gyűjtőpontja a házban a keletre, délkeletre és délre nyíló ajtók, ablakok, illetve a padlás. Erőformája a megtisztító, növekedést beindító, kelet típusú fa-energia és a déli feltöltő tűz-erő. Az ötletek, az ihlet, a tervek, az álmok mind a szellemi erő következményei. A teremtés első fázisa, a gondolatok keletkezése. A házban a szellemi erőt “katalizáló” helyek a keleti és a déli oldalak, illetve a tetőtér. Ezekre a részekre érdemes azokat a helyiségeket építeni, ahol alkotunk, szellemi munkát végzünk: dolgozószobát, műtermet, gyerekszobát.
2. A lélek erejének központi helye: a tetőgerendák által alkotott térbeli kereszt metszéspontja, ezen kívül a tűz helye, a délnyugatra és északkeletre néző ajtók-ablakok, valamint a ház közepe. Erőformája kiegyensúlyozott, stabil földerő. Ide érdemes tenni a konyhát, étkezőt, nappalit, minden olyan helyiséget, ahol a társasági élet zajlik.
3. A teremtő-megtermékenyítő erő: a házban nyugati, illetve az északnyugati és északi oldal – a pihenés, érlelődés, a befelé fordulás helye. A hálószobák, fürdőszoba és éléskamra legjobb helye.

2018. augusztus 22., szerda

Így vált szokássá ...

Képtalálat a következÅ‘re: „középkori menyasszonyi csokor”Higiénia a középkorban (hogy miket tud meg az ember!)

1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.
Képtalálat a következőre: „középkori menyasszonyi csokor”
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett
tűnni benne. Innen ered a mondás is: "Don't throw the baby out with the bath" – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
 Képtalálat a következőre: „középkori menyasszonyi csokor”
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: "It's raining cats and dogs"- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
Képtalálat a következőre: „baldachinos ágy”
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold)
Képtalálat a következőre: „ház ajtó küszöb kép”
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki "could bring home the bacon" ("sonkát tudott hazahozni"). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten "chewed the fat" rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
Képtalálat a következőre: „disznó füstölt egész sonka kép”
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét ("upper crust").
Képtalálat a következőre: „kemence kenyér kép”
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e.... Így vált szokássá a virrasztás ("to wake up" - felébredni)!
47
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték ("bone-house"), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat "graveyard shift" – ami ma az éjszakai műszakot jelöli - és a csengő hangja életet mentett ("saved by the bell").
Képtalálat a következőre: „éjszakai műszak képek”
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával
(kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai
"fuck" angol szó.
Kapcsolódó kép
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba "végzett" dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga. Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet - nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik.
A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt 14.században.
Mára pedig - mint említettük - egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.


2018. augusztus 9., csütörtök

Amit a szem nem láthat

pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) vizsgálat 
a mikroszkóp fotózás lehetővé teszi számunkra, 
amelyeket az emberi szem soha nem tud látni,
itt megnézhetjük a részleteket

Az emberi bőr keresztmetszete.



Agysejtek
 


Vérképző őssejtek. Az őssejtek bármely más sejttípusba differenciálhatók.


Staphylococcus baktériumok. A leggyakoribb az 1 trillió baktérium, amely a bőrünkön él. A baktériumok csak néhány törzse káros, staph fertőzést vagy toxikus sokk szindrómát okozhatnak. A legtöbb ártalmatlan.


 mikroszkóp alatt emlőrákos sejt a csendes gyilkos. 


 Az emberi szem belsejéből nézve mutatja az íriszet, a ciliáris testet és a pupilla szélét.


A kutatók betekintést nyertek abban, hogy a hallókészülék sejtjei szerveződnek különböző frekvenciák meghallgatására.
Inner fülszőrsejteket. Szenzoros szőrsejtek színes pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) a belső fülből. Ezeket a sejteket egy endolymph nevű folyadék veszi körül. Ahogy a hang belép a fülbe, az endolymphában hullámok képződnek, ami viszont a szőrzet mozgását eredményezi. A mozgás elektromos jelekké alakul át, amelyet az agyba továbbítanak. Minden egyes félhold alakú szőrszálak egyetlen cella tetején helyezkednek el.


 Ez egy pásztázó elektronmikroszkóp kép a normál keringő emberi vérből.



 A makrofág felszívja a baktériumokat az immunrendszer fertőzésre adott válaszának részeként. SEM X900


 Szívizom, mikrophotográfia


Emberi ujjlenyomat. Az epidermális gerinceken lévő kisebb körök a verejtékmirigy-csatornák. Két ujjlenyomat, még az azonos ikrektől sem, pontosan ugyanolyan. SEM X35
Human fingerprint. The smaller circles within the epidermal ridges are sweat gland ducts.   No two fingerprints, even from identical twins, are said to be exactly alike. SEM X35  | Richard Kessel photo, visuals unlimited

Egy háromnapos emberi embrió a tű hegyén.


8 hetes emberi embrió

Ezek a nyirokcsomók szövetei lehetővé teszik a bélburok immunológiai megfigyelése
Scanning electron micrograph (SEM) of Peyer’s patches in the ilium. These nodules of lymphoid tissue allow for immune surveillance of the intestinal lining as it is exposed to a barrage of microoganisms on a daily basis. Pathogens come into contact with immune cells at these sites and instigate an immune response.    (Source: Wikipedia)



Virág pollenek
An amaz­ing micro­scopic image of the “Seeds of Wild Flow­ers” by Yan­ping Wang from the Bei­jing Planetarium.
Magnified pollen grains


2018. augusztus 8., szerda

2018. augusztus 4., szombat

Az igazi gazdagság:

Képtalálat a következőre: „igazi gazdagság képek”Aranyosi Ervin

Mi is a gazdagság? Nagy vagyon, sok ékszer?
Fel lehet-e fogni földhöz ragadt ésszel?
Mi az élet célja? Kincseket szerezni?
Eldugni más elől, hogy ne lássa senki?
Úgy hiszem, világunk sokkal szebb hely volna,
ha az ember léte nem a pénzről szólna,
nem gebedne bele senki a munkába,
s nem az “élne csak jól”, kinek lóg a lába.

A gazdagok szerint csak az a sikeres,
aki éjjel nappal milliókat keres.
S lám, ami a furcsa, a szegény is hiszi,
hogy majd sok munkával biztos sokra viszi.
Még a gyermeknek is folyton azt tanítja,
hogy a szép életnek tanulás a nyitja.
Ám aki dús gazdag, inkább mást tanácsol,
nem a tudós gazdag, – az, aki harácsol.

Nem kell megszakadni, sem a szánkat tépni,
mások hátán egyre magasabbra lépni!
Mikor magasan vagy, lezuhanni könnyebb,
mindent elveszítve hullhat majd a könnyed.
Hát mi a gazdagság? Nézzük józan szemmel!
Mikor felszabadult, és boldog az ember.
Az öröm forrása a szívünkből fakad,
sok-sok szeretettel tedd gazdaggá magad!

Tégy az emberekért, alkoss szebb világot,
műveld meg a földed, nevelj szép virágot!
Engedd, hogy mindenki úgy tegye a dolgát,
hogy megmutathassa jóember mivoltát!
Használja fel bátran fénylő tehetségét,
ne szorongva várja a munkaidő végét.
Mutassa mindenki, hogy mire is képes,
mihez van tudása, mihez kedvet érez.

Nem is tanítanék haszontalan dolgot,
elvont tudománytól egy gyerek sem boldog.
Olyat tanítanék, mihez kedvet érez,
ami közel állhat alkotó szívéhez.
A monoton munkát végezzék a gépek!
Robot robotoljon, ne rabszolga népek!
Az ember alkosson, szívét beleadva,
s lelje csak örömét a szép feladatban.

S aki alkotni tud, az tanítson mást is,
s olyan adja tovább eztán a tudást is,
mert csak egy módon tud fejlődni az ember,
ha megnyitja lelkét, s így él, szeretettel.
Hát, mi a gazdagság? Nehogy elfelejtsem,
a szép gondolatot sötét kútba ejtsem!
Bizony a gazdagság ma is azt jelenti,
ha egymásért élünk és nem ural senki.

Gazdagság az idő, s nem mérhető pénzben,
mikor a munkámban örömömet érzem,
látom kezem alatt új életre kelni,
s hagynak teremteni, szépen remekelni.
Azt, amit teremtek, szívből adom másnak,
jövőnek alkotok, nem az elmúlásnak.
Adok is, kapok is, s közösen használjuk,
egymásért teremtve angyalokká váljunk!

Az igaz gazdagság ott van a családban,
a közös percekben, békés boldogságban,
szeretet vízében merítkező szívben,
lélek-szivárványként oltalmazó ívben.
Megnő gazdagságunk mikor kiterjesztjük,
mikor nemzetünket magunk köré vesszük,
így alkotva népet, egy nagyobb családot,
gazdagítva ezzel ezt a szép világot.

2018. augusztus 2., csütörtök

Okostelefon és az agy kapcsolata

Ti is telefonnal fekszetek és keltek? 
Este lefekvés előtt még ránéztek, mi történt a világban,
és reggel is ez az egyik első dolgotok? 
Pedig nagyon nem tesz jót


Honor 10 4GB/64GB Dual SIM kártyafüggetlen okostelefon, Grey (Android)


Miközben az emberi agy legfeljebb napi hat újságnyi információt képes feldolgozni, egy átlagos fiatal ma 200 napilapnyival kell boldoguljon – legalábbis 2011-ben ez volt a helyzet, azóta valószínűleg még több infóval bombáznak a közösségi oldalakon.

Nagyon úgy tűnik, hogy a technológiai fejlődést nem követi az emberi test megfelelő tempóban: például az okostelefon álmatlanságot okozhatnak, ha az ágyban nyomkodják, a közösségi média pedig önzésre ösztönöz – ezek is bizonyított tények.

A McGill University egyik kutatója szerint minden Facebook-üzenet, minden egyes tweet versenyez az agyban egy másik problémával, így akár fontosabb dolgok elől is elvonhatja a kapacitást. 
Ezért érdemes mindennek megszabni a maga idejét. Szerinte érdemes mindent 30-50 perces periódusokban csinálni, de akkor csak arra szabad koncentrálni. 
A feladatok között pedig érdemes sétálni, vagy szunyókálni pár percet, az segít az agynak átállni.

Az agyunkat nem arra tervezték, hogy folyamatosan be legyen kapcsolva, és információkkal stimulálják – ezt állítja a University of London egyik kutatója, aki szerint az agyunk még nem tudta követni a netezési szokásainkat – idézi az ATTN.

Az agyunkat tehát extrém terhelés éri, ami azt eredményezi, hogy a fontos dolgokra nehezebb koncentrálunk. Ez pedig végső soron a gondolkodásra és a kreativitásra való képességet veszélyezteti. A megoldás egyszerű, vagy legalábbis annak tűnik: kapcsolj ki!
A lényeg, hogy semmiképp se használjátok a közösségi médiát párhuzamosan a tanulás vagy a munka, de a pihenés alatt se. Mindennek legyen meg a saját ideje, a multitasking nem működik!