ILLIK TUDNOM, MERT MAGYAR VAGYOK
MÁTYÁS SZABOLCS után
Tokaji aszú Egri bikavér Szódavíz (szikvíz)Fröccs Pálinka Unicum
Ásvány-, gyógy- és hévizein Rákóczi János
Kugler Henrik Gerbaud Emil Dobos C. József
Gundel Károly Túró Rudi Pemetefű cukorka
Rigójancsi Indiáner Szaloncukor Méz
Debreceni mézes Tordai pogácsa Grillázstorta
Halászlé (bajai, tiszai) Gulyás(leves) Palócleves
Zacskós levespor Hajdúsági torma Szilvalekvár
Makói hagyma Kibédi hagyma Őrölt fűszerpaprika
Kajszibarack Zentai sárgadinnye Hevesi (Csányi) dinnye
Szabolcsi alma Bogyiszlói paprika Vecsési káposzta
Szőlőfajtáink Nagydobosi sütőtök Milotai dió
Homoki szarvasgomba Tarhonya Kalács
Csigatészta Lebbencstészta Orosházi libamáj
Gyulai kolbász Csabai kolbász Pick téliszalámi
Herz téliszalámi Slambuc7
Méz
A méz használata a magyarságnál a korai időkre tekint vissza, mivel azt 
már honfoglaló őseink is használták édesítésre és gyógyításra egyaránt. Az ország természeti adottságainak köszönhetően, több olyan fajtaméz állítható elő hazánkban, amit joggal sorolhatunk a hungarikumok közé. Az egyik ilyen fajtamézünk a medvehagymaméz, amit itthon jóformán nem is ismernek,
már honfoglaló őseink is használták édesítésre és gyógyításra egyaránt. Az ország természeti adottságainak köszönhetően, több olyan fajtaméz állítható elő hazánkban, amit joggal sorolhatunk a hungarikumok közé. Az egyik ilyen fajtamézünk a medvehagymaméz, amit itthon jóformán nem is ismernek,
Németországban viszont igen keresett mézkülönlegességnek számít az enyhén
hagymaszagú, rendkívül kellemes ízű magyar mézfajta. Másik hungarikum
fajtamézünk a lassan kristályosodó selyemkóróméz (selyemfü-, selyemvirágméz), mely a mézek egyik legnemesebbike, mivel ennek van az egyik legkarakteresebb íze. Hazánkba a 20. század elején hozták be a 
selyemkórót (amit szőre miatt az ipar használt volna), azonban mára olyannyira
elszaporodott, hogy sok helyen gyomnövényként kezelik. Tömeges az elterjedése például a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ahol virágzása idején számos méhcsalád gyűjti a mézkülönlegességet, melyet az Európai Unió országaiban szinte még nem is ismernek. Kevesek előtt ismert, hogy az akácméz is hungarikumnak számít. Mint köztudott, az akác Észak-Amerikából került hazánkba, mely mára annyira elszaporodott, hogy egész erdőségeket alkot, nem úgy mint „szülőföldjén”, ahol szétszabdaltsága miatt nem is ismerik az akácmézet. A kárpát-medencei éghajlat és a talajviszonyok hatására az akác itt egy genetikai változáson ment keresztül (új tulajdonságokat szerzett), így az már különbözik az amerikaitól, ráadásul a magyar talajviszonyok között az akácméznek itt egy sajátos íze is van (a talaj ph-értéke kihatással van a mézek ízére). A Kárpát-medencében hazánkban vannak a legnagyobb összefüggő akácerdők, így régiónkban mi állítjuk elő a legtöbb akácmézet, mely méztermelésünk zömét adja. Nagy mennyiségben állít elő akácmézet Kína is, azonban ez minőségben és ízében jóval elmarad a magyar mögött.
selyemkórót (amit szőre miatt az ipar használt volna), azonban mára olyannyira elszaporodott, hogy sok helyen gyomnövényként kezelik. Tömeges az elterjedése például a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ahol virágzása idején számos méhcsalád gyűjti a mézkülönlegességet, melyet az Európai Unió országaiban szinte még nem is ismernek. Kevesek előtt ismert, hogy az akácméz is hungarikumnak számít. Mint köztudott, az akác Észak-Amerikából került hazánkba, mely mára annyira elszaporodott, hogy egész erdőségeket alkot, nem úgy mint „szülőföldjén”, ahol szétszabdaltsága miatt nem is ismerik az akácmézet. A kárpát-medencei éghajlat és a talajviszonyok hatására az akác itt egy genetikai változáson ment keresztül (új tulajdonságokat szerzett), így az már különbözik az amerikaitól, ráadásul a magyar talajviszonyok között az akácméznek itt egy sajátos íze is van (a talaj ph-értéke kihatással van a mézek ízére). A Kárpát-medencében hazánkban vannak a legnagyobb összefüggő akácerdők, így régiónkban mi állítjuk elő a legtöbb akácmézet, mely méztermelésünk zömét adja. Nagy mennyiségben állít elő akácmézet Kína is, azonban ez minőségben és ízében jóval elmarad a magyar mögött.
Debreceni mézes
A mézes készítésének eljárása már régóta ismert a világ számos 
országában, azonban a Debrecenben készült mézeskalács, illetve vert mézes, különbözik a máshol készítettektől. A „cívis városban” több évszázados hagyománya van a mézes készítésének, ahol az ezt a mesterséget űzőknek még önálló céhük is volt (1713-tól). A vert mézes a régebbi, a nagyobb hagyományokkal rendelkező, aminek a tésztáját ún. verőfába teszik; megvárják, amíg szilárdul egy kicsit, majd kiszedik belőle és kisütik. Az olykor több mint 
száz éves verőfákba művészi színvonalú díszítőelemek vannak faragva, amik természetesen a sütés után is jól láthatók a pozitív formán (a mézesen), ezért az így készült - különféle alakú - mézest már nem kell megfesteni. Ettől különbözik alapanyagában is a mézeskalács, melyek a szivárvány minden színében pompázó, virágmintákkal és kis tükörrel díszített sütemények, amelyek
országában, azonban a Debrecenben készült mézeskalács, illetve vert mézes, különbözik a máshol készítettektől. A „cívis városban” több évszázados hagyománya van a mézes készítésének, ahol az ezt a mesterséget űzőknek még önálló céhük is volt (1713-tól). A vert mézes a régebbi, a nagyobb hagyományokkal rendelkező, aminek a tésztáját ún. verőfába teszik; megvárják, amíg szilárdul egy kicsit, majd kiszedik belőle és kisütik. Az olykor több mint 
száz éves verőfákba művészi színvonalú díszítőelemek vannak faragva, amik természetesen a sütés után is jól láthatók a pozitív formán (a mézesen), ezért az így készült - különféle alakú - mézest már nem kell megfesteni. Ettől különbözik alapanyagában is a mézeskalács, melyek a szivárvány minden színében pompázó, virágmintákkal és kis tükörrel díszített sütemények, amelyek
szintén számos formát ölthetnek (huszár, szív stb.).
Tordai pogácsa A pogácsa olasz eredetű sütemény, mely a 14. század környékén jelent meg hazánkban. Aki járt már valaha Tordán, az bizony tudja, hogy miről híres
az erdélyi város. A település minden nevezetessége „P” betűvel kezdődik, 
ugyanis híres a városban a pogácsa, a pipa, a pecsenye és a (p)hasadék. Az itt készült pogácsa neve kissé megtévesztő, mivel az nem sós, hanem édes ízű, mert mézzel készül. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben címűkönyvben a következőt olvashatjuk Tordáról: „Helyi különlegesség aA híres rozslisztből készült, sokáig elálló tordai pogácsát még disznóhúsból sütött tordai pecsenye. Ennél is nevezetesebb a tordai pogácsa, mely igen jóízű mézes kalács-sütemény és a távolabbi vidékek piaczain is keresett czikk." egy Mátyás királyról szóló népmese is megemlíti, aki a város piacán álruhában járva megkóstolta a helyi nevezetességet, s úgy megszerette, hogy Budára Grillázstorta
Halászlé
A halból készített leves nem magyar sajátosság, mivel más országokban is 
vannak hasonló levesek (pl. Franciaország). Ami azonban mégis egyedülállóvá
vannak hasonló levesek (pl. Franciaország). Ami azonban mégis egyedülállóvá
teszi a magyar halászlevet, az részben a paprika, amitől szép piros lesz a színe és kellemesen csípős az íze. Két halászlevünk vált fogalommá az elmúlt évszázadok alatt (az 1800-as évek elején még kalászos lé-ként említik); az egyik a bajai halászlé, a másik pedig a tiszai halászlé. Számos különbség van közöttük, melyek a következők: Már a főzés megkezdése előtt is szembetűnő, hogy másféle bográcsot használnak: „befelé ívelő” (Duna mellett), illetve „kifelé hajló” szájút (Tisza mentén), amely a gurmanok szerint befolyásolja az étek ízét. A Duna mentén egy fázisban készítik el a levest (nem készítenek hozzá először
alaplevet) és gyufatésztát is tesznek a levesbe, míg a tiszai halászlébe nem kerül semmilyen tészta, és két részre bontják a főzést, mivel először „alaplevet főznek. passzíroznak, majd ebbe utólag főzik bele a halszeleteket.”
Gulyásleves
Puskás Öcsi mellett a másik olyan hungarikum a gulyásleves, amiről 
nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy valóban ismerik a világon. A kiejtés rendszerint nem felel meg az általunk használtnak, azonban megértjük a stb. szavakat is, melynek hallatára összefut az ember szájában gulasch, goulash a nyál, mégha a világ távoli szegletében is hallja e szót. A gulyást már 1804-ben megemlítették egy könyvben, amit „az utazó magyarok eledelének” írtak le, „mely a csordapásztoroktól ered” (1.). Dr. Ecsedi István - aki a debreceni Déri Múzeum igazgatója volt - könyvében a következőket írta az ételről:
Az biztos, hogy a ma is készített recept szerint legfeljebb az 1850-es évektől készíthetjük a gulyáslevest, mivel az Alföldön a krumpli csak akkortól terjedt el. Ma a gulyás szó egy levest takar (hajdanán egy pörköltféleséget
aratógulyás, babgulyás, hamisgulyás stb.
PALÓCLEVES
kötődik, akiről 1892-ben Gundel János tisztelete jeléül, egy szállodai szobát nevezett el az István Főherczeg Szállodában. A szoba felavatásakor egy kisebb ünnepséget rendeztek, mely alkalommal természetesen egy ünnepi menüsor is dukált a jeles naphoz. A levest, melyet Gundel alkotott meg, palóclevesnek nevezte el. Nem tudni miért, de néhány évre ezután eltűnt a leves az étterem étlapjáról, amit egyszer csak Gundel János fia, Károly készített el ismét, ami ekkor végleg elindult hódító útjára, s azóta sem hiányozhat egy magára valamit is adó étterem étlapjáról. Állítólag a nagy író a palóclevest friss foszlós 
kenyérrel szerette enni, ami után Vargabélest vagy buktát rendelt (Rádi Zsóka alapján). Az igazi palócleves titka a birkahús (ürühús), amit sokan sertéshússal próbálnak helyettesíteni, azonban az íze nem ugyanaz, ezért legalább egyszer
érdemes az eredeti recept alapján birkahúsból is elkészíteni.
Sipka László egyik írásában olvashatjuk, hogy a „zacskós levesport” is a 
magyaroknak köszönheti Európa. Bevallom őszintén, ez így ebben a formában sohasem fordult meg a fejemben, pedig az köztudott, hogy őseink bőr zacskókban szárított húsport (a megfőzött, sós húst tűzön kiszárították, majd porrá zúzták) is rendszeresen vittek magukkal, amikor otthonukat elhagyták (például hadjáratok idején). Kiszely István pedig több könyvében is leírta már, hogy hogyan készült ebből a húsporból a leves: a vízzel teli edénybe
magyaroknak köszönheti Európa. Bevallom őszintén, ez így ebben a formában sohasem fordult meg a fejemben, pedig az köztudott, hogy őseink bőr zacskókban szárított húsport (a megfőzött, sós húst tűzön kiszárították, majd porrá zúzták) is rendszeresen vittek magukkal, amikor otthonukat elhagyták (például hadjáratok idején). Kiszely István pedig több könyvében is leírta már, hogy hogyan készült ebből a húsporból a leves: a vízzel teli edénybe
felforrósított követ dobtak, melybe beletették a húsport. Ha az ember átgondolja e folyamatot, akkor semmi kétsége sincs afelől, hogy Sipka Lászlónak igaza van, és őseink valóban a „zacskós levespor” első használói voltak Európában.
Hajdúsági torma
A tormát már őseink is ismerték, azonban ők nem termesztéssel, hanem
gyűjtögetéssel szerezték meg a kívánt mennyiséget. A rendkívül kedvező
élettani hatású évelő növényt hazánkban elsősorban Debrecen környékén termelik (Több mint 90%-a innen kerül ki a hazai tormatermésnek, az európainak pedig 40-45%-a.) mintegy száz esztendeje. A jelenleg termesztett tormafajtát egy bagaméri illetőségű ember, Szilágyi Gábor vincellér hozatta Ausztriából a múlt század húszas éveiben, mely a korábbi fajtától ízletesebb volt. Az egy évezred során annyira hozzánőtt a magyar konyhához, hogy 
bizonyos ételeket jóformán el sem tudnánk képzelni a kellemesen csípős, ecetes,
bizonyos ételeket jóformán el sem tudnánk képzelni a kellemesen csípős, ecetes,
reszelt növény nélkül, melynek a gyökértörzsét (rizóma) fogyasztjuk. Általában
tavasszal (ritkábban ősszel) telepítik a tormát 30-40 cm magas ún. bakhátakba,
melyet októberben szednek fel. A sajátos bakhátas termelési módnak
köszönhetően, még külső jegyei alapján is megkülönböztethető a hajdúsági torma a máshol termesztettektől, amit kézzel ültetnek egy erre a célra kialakított ültetővassal. Az ültetést követően „gondosan ápolják”, s öntözik a növényeket, melyekből az éghajlati- és talajviszonyoknak köszönhetően egyedülállóan
ízletes reszelt torma készíthető.
Szilvalekvár
Szilvalekvár
Több évszázados múltra tekint vissza a szatmár-beregi tájegységen a szilvalekvár készítése, mely fontos külkereskedelmi terméke a vidéknek. Talán
leggyakrabban „szatmári szilvalekvár”-nak nevezik, azonban igen gyakran lehet találkozni a „beregi” vagy a „tarpai szilvalekvár” megnevezéssel is, attól
függően, hogy hol készítették. Valójában nincs köztük lényeges különbség, ugyanolyan finom és kedvező élettani hatású (magas vastartalmú, emésztést
segítő stb.) mindegyik. A különféle népi receptek háromféle szilvát említenek, melyekből jó lekvárt lehet készíteni. Az egyik a vadontermő, rendkívül édes és zamatos „nemtudom szilva” (melyet a kukacok valami ok folytán elkerülnek), a
másik a magvaváló besztercei (a középkor végén jelent meg a vidéken), a harmadik pedig a nem magvaváló penyigei szilva, melyből állítólag a legzamatosabb lekvárok készülnek. A vidék szilvalekvárjainak jellemzője, hogy csupán szilvát tartalmaznak, cukor, tartósítószer, aroma és mindenféle titkos, egyszerű földi halandó számára érthetetlen betűk és számok felhasználása nélkül. Joggal merül fel az emberben a kérdés, mi lehet annak az oka, hogy a
Makói hagyma
A makói hagyma kiválóságát a helyi emberek hozzáértésén és szorgalmán túl, a területen uralkodó száraz, hosszú nyárnak és a jó talajnak köszönheti. A hagyma szülőhazája Ázsiában (Irán, Afganisztán) található, ahonnan a törökök közvetítésével került a városba és környékére, amit a helyiek jó érzékkel kezdtek
túl, a területen uralkodó száraz, hosszú nyárnak és a jó talajnak köszönheti. A hagyma szülőhazája Ázsiában (Irán, Afganisztán) található, ahonnan a törökök közvetítésével került a városba és környékére, amit a helyiek jó érzékkel kezdtek
el termeszteni. Számos körülmény segítette a hagymatermesztés meghonosodását, melyek közül a legjelentősebbek a következők: az 1821-es árvíz alkalmával több millió szőlőtőkét kellett kivágni, így újabb területeket
lehetett a hagymatermesztésbe bevonni. Említésre méltó a 19. században Szirbik Miklós református lelkész szerepe, aki szorgalmazta a vidék hagymatermesztését. Az olasz-osztrák háború szintén jótékony hatással volt a termesztésre, mivel az olaszok nem tudtak hagymát szállítani külföldre, így a makói fuvarosoknak (a cserések vagy tergovácok) egyre több hagymát kellett
szállítaniuk. A termesztésnek újabb lendületet a Bécs-Budapest-Temesvár (1858), majd az Arad-csanádi vasútvonal megépítése (1882) jelentette. 1888-ban a Brüsszeli Világkiállításon még díjjal is jutalmazták a makói hagymát, ami még tovább növelte külföldi elismertségét. A több évszázados hagymatermesztés számos helyi fejlesztésű munkaeszközt hívott életre, melyek mind a termesztés nélkülözhetetlen kellékeivé váltak. (Különféle kapák, melyeknek helyi
elnevezései vannak: fecske, csuszujka, dikkelő stb.) A mindenki által megtapasztalt kellemes ízén kívül a makói hagymának kiemelkedő a szárazanyag-tartalma, mely eléri a 16%-ot (más hagymafélénél ez 10% alatti), melynek köszönhetően sokáig eltartható. Számos vitamint (pl. C-vitamin) és ásványianyagot (pl. peptid, pektin) is nagy mennyiségben tartalmaz, ami tovább növeli értékét; termelésének pedig egyedülálló sajátossága a kétéves termelési
mód. A hagymatermesztés állandóan magas színvonaláról a Makói Hagymakísérleti
Telep szakemberei gondoskodnak.
Kibédi hagyma
Kibéd Székelyföldön található, nem messze Szovátától, a Kis-Küküllő 
mentén. Az 1850-es évek környékén a település még Marosszék legnagyobb
mentén. Az 1850-es évek környékén a település még Marosszék legnagyobb
községe volt a maga 2500 lakosával, ahol már abban az időben is jelentős volt a gyümölcstermesztés. Az Erdélybe látogatók ha Székelyföld felé mennek, akkor
Erdőszentgyörgyöt elhagyva érdekes vöröshagyma-füzérekre figyelhetnek fel Kibéden áthaladva, amit először 1499-ben említettek az oklevelek. Az árusok az
utak mentén árulják hagymájukat (a környező néhány faluban szintén), amik speciális módon egymásba kötve, hagymafüzérként várják vásárlóikat. Aki kóstolta már a kibédi hagymát, az tudja, hogy alig akad párja, akár főzi, akár nyersen eszi az ember, mivel rendkívül zamatos és kellemes az íze. A református település közigazgatásilag Makfalvához tartozik, melyről mindegyik Erdélyről szóló útikönyv megemlíti, hogy a hagymatermesztés központja, ahol még nem is olyan rég 30 hektáron termesztették a hagymát, ami olyan értékes volt, hogy állítólag katonákkal őriztették.
Kibédi hagymafűzér
Fűszerpaprika
ismerték meg az ételekre kifejtett Jótékony hatását”. Pontosan azt megmondani, hogy mikor jelent meg hazánkban a „törökbors”, igen nehéz, azonban a 16.
század tűnik a legbizonyosabbnak. Magyarországon két nagy termőterülete 
alakult ki: az egyik Szeged környéke, a másik pedig Kalocsa környéke. Mindkét területen bőséges a napsütéses órák száma, megfelelőek a talaj- és csapadékviszonyok, ami a több évszázados tudással karöltve egy olyan zamatos
paprikaőrleményt eredményez, ami világszerte nagy népszerűségnek örvend a gurmanok körében. A szegedi paprikát, mint „márkanevet”, a vidék jellegzetes termékét 1748-ban említik először, mely ezután indult el világhódító útjára, s már a 19. század végefelé hazalátogatott szülőanyjához, hisz Amerikába is exportáltak belőle. Számos tudományos eredmény is köthető a magyarokhoz és a
pirospaprikához, a „magyar borshoz”. Az egyik az viszonylag szélesebb körben közismert: Szent-Györgyi Albert volt az, aki részben a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért kapott Nobel-díjat 1937-ben. (A neki szükséges C-vitamint a szegedi paprikából volt a legegyszerűbb kivonni.) A másik Zechmeieter László 
és Cholnoky László nevéhez köthető, akik 1931-ben a paprika festőanyagát, a kapszantint fedezték fel. A harmadik világsiker Kalocsához kapcsolódik, ahol
tudományos keretek közt 1917-ben nyílt lehetőség a „piros arany” termesztésére, amikor megnyitották a Kalocsai Paprikakísérleti és Vegyvizsgáló Állomást (A világ első ilyen irányú intézete volt!), melynek első nemzetközi elismerést kiváltó eredménye Horváth Ferenc és Obermayer Ernő nevéhez köthető, akik itt nemesítették ki az első csípősségmentes paprikát.
Magyar - járás a Mongoloknak?
Nagyjából egy évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfival, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában. Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott:
„A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják,
✻´´¯`✻❀❤❀✻´´¯`✻
Nagyjából egy évvel ezelőtt a barátnőm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfival, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában. Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott:
„A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják,
hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki.”
Amit mondott szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén.
Amit mondott szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén.
Nem értettem az egészet!
Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat.
Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat.
Utána jártam: A Mongolok igenis jól tanítják!
Egyet azért biztosra vettem: 1241 április11-én nem vertük meg a mongol hadakat
Egyet azért biztosra vettem: 1241 április11-én nem vertük meg a mongol hadakat
Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítő csapást, mint ahogy
azt tanultuk.
Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást,
Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást,
ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a
sugallata:
Dzsingisz Kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderőt, majd pusztított
Dzsingisz Kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderőt, majd pusztított
és kiirtotta a magyar lakosságot, majd a
betelepülő szlávok, germánok,
románok megtanultak latinul, hogy pár száz
évvel később magyarul beszélhessenek.
Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva meghalt Dzsingisz Kán apja,
Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva meghalt Dzsingisz Kán apja,
Batu kán, így
az országból viharos gyorsasággal kivonultak!
Kivonulásuknak valós okai a következők:
1. Igen sok harcosuk odaveszett a Magyarországi hadjárataikban.
2. Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is,
Kivonulásuknak valós okai a következők:
1. Igen sok harcosuk odaveszett a Magyarországi hadjárataikban.
2. Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderőt, erre bizonyíték az is,
hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat
élén visszafoglalta a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket.
3. Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4. A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
Most jön a lényeg, ha időben előrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy:
1. Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László csatlakozott Kunokkal hülyére verte,
3. Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4. A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
Most jön a lényeg, ha időben előrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy:
1. Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerősebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László csatlakozott Kunokkal hülyére verte,
majd
a keleti Kárpátok szorosain át kiűzte őket.
Torockónál a Székelyek
segítségével győzött, és az utolsó túlélő
Mongolt is kiűzték az
országból, de még Vizsolynál Baksa György,
majd Borsa Lóránd is
fölpofozta őket.
Ezt a Mongolok valószínűleg „Magyar járásnak” hívják.
Köszönöm a figyelmüket!
Ja! Volt egy másik mondata,
Ezt a Mongolok valószínűleg „Magyar járásnak” hívják.
Köszönöm a figyelmüket!
Ja! Volt egy másik mondata,
„Ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van
akkora országuk a népességükhöz képest,
akkor a válasz a következő:
visszavárjuk a Magyarokat!”Köszönjük a meghívást,
udvarias, de maradunk.
Marjai László, Budapest 2011-07-27
Marjai László, Budapest 2011-07-27
