http://aranylo.blogspot.com/

2012. január 13., péntek

Felséges,finom szalonna fajták....

felséges szalonnák

A dolog nem olyan egyszerű, hogy van füstölt és főtt szalonna – vannak főtt és füstölt, sőt főtt és sült szalonnák is. A főtt szalonnákat rendszerint nem főzésre használjuk, hanem ahogy nagyapánktól tanultuk, hagymával, paprikával és friss kenyérrel megesszük, persze olyan szabály nincs, hogy egyiket vagy másikat nem szabad megenni, vagy esetleg tilos belőle főzni. Mert ki hallott már olyat, hogy egy egyszerűen felfüstölt kolozsvári szalonnát csak azért nem eszünk meg „nyersen”, mert azt főzésre találta fel a böllér 1754-ben?!
Csak úgy magában, az íze végett .
Az abálás nem más, mint a szalonna 95 fokos sós, fokhagymás vízben való lassú főzése. Ettől a szalonna finomabb és porhanyósabb lesz.

Erdélyi szalonna

Melyik része a disznónak: hasa alja.
Hogy készítik el: Először sós, néhol fokhagymás vízben megabálják, majd ezután füstölik. Emiatt aztán jó lesz 8-10 nap alatt elfogyasztani.
Tippünk: szeleteld fel a szalonnát fél centi vastag csíkokra, és süsd pirosra. Sózott lila hagymával és kenyérrel isteni csemege, de mi önmagában is simán bevállaljuk.

Abált vagy csécsi szalonna
Melyik része a disznónak: tokaszalonna.
Hogy készítik el: Sós, fokhagymás vízben megabálják, majd frissen megeszik. A csécsi szalonnát pirospaprikába forgatják, a hagyományos abáltat azonban „meztelenül” eszik. 
Tippünk: Mivel ez a fajta szalonna nincs füstölve, így viszonylag hamar megromlik, ha a külseje nyálkás lesz, illetve beszürkül, ne edd meg! 
Főtt császárszalonna

Melyik része a disznónak: az oldalas a zsírral együtt. 
Hogy készítik el: Sós vízben megfőzik, néha speciális eljárással füstölik is. A nem füstölt változat 5-6 nap alatt megromolhat, erre figyelj! 
Tippünk: A főtt császárt tedd be sütőbe, rakj alá hagymát, takard le, majd süsd meg félig, utána vedd le a fóliát és süsd addig, ameddig piros nem lesz. Egyetek hozzá juhtúrós polentát. 


Maradjon sokáig friss a szalonna!Ha nincs hűvös helyed, például kamrád, akkor csomagold zsírpapírba, és úgy tedd a hűtőbe! Bár a hűtőnél sokkal jobb egy spejz, ugyanis a zsír könnyen magába szívja a szagokat. Gyakran nézd, hogy milyen állapotban van, az sem jó, ha megavasodik, és az sem, ha megpenészedik. A füstöletlen szalonnák szavatossági idejét vedd komolyan! Hamar romlanak és fertőzést okozhatnak.
 
Tábortűzhöz és serpenyőbe 

Csemegeszalonna vagy zsírszalonna

Forrás: Táfelspicc
Melyik része a disznónak: bőrös hátrész 
Hogyan készítik el: Besózzák, pácolják, majd füstölik. Ennek a fajta szalonnának elvileg nem lenne szabad megromolnia, maximum megavasodhat, de ez is ritka, ha jól van tárolva. Aki táborozik, az jól ismeri ezt a fajta szalonnát, ugyanis ezt sütjük tábortűznél, a jól ismert kenyérre csepegtetős módszerrel.
Tippünk: Ha töltött káposztát csinálsz és sovány húsból készül a töltelék, akkor daráltass bele a hentessel egy kevés csemegeszalonnát is. Szaftosabb, ízesebb töltelék lesz az eredmény.


Kenyérszalonna
Melyik része a disznónak: a karajon lévő zsírréteg.
Hogyan készítik el: Sózzák, pácolják, majd felfüstölik. A legtöbb falusi disznóvágáson ilyen szalonnát készítenek, ugyanis a disznónak ezt a részét lehet legkevésbé felhasználni más módon. 
Tippünk: Lebbencsleveshez vagy lecsóhoz a legideálisabb, de aki szereti, az ebből csinálja a sült húsok mellé illő az úgynevezett kakastaréjt is. 


Teaszalonna

Képtalálat a következőre: „teaszalonna kép”
Melyik része a disznónak: a karajon lévős zsírréteg.
Hogyan készítik el: Sózás után meglángolják, de nem füstölik.
Tippünk: Rakott savanyú- vagy kelkáposzta tetejére kerüljön

kockázott teaszalonna, tejföllel elkeverve.

 Kolozsvári szalonna
Melyik része a disznónak: csakúgy, mint a császárszalonna, ez is oldalasból készül. 
Hogyan készítik: Sózás és pácolás után füstölik, de nem főzik. Sokáig eláll,

ha megfelelően tárolják. 
Tippünk: Használd nyugodtan csülök helyett, bablevesbe vagy székelykáposztába,

 de tökéletes lesz vele Harmath Csaba lyoni salátája is.

 Sós szalonna
 
 Melyik része a disznónak: a háta.
Hogyan készítik el: 3 hétig sózzák, és ezzel tartósítják. Mivel nem füstölik, így viszonylag gyorsan avasodik, ezért sokan gyakran újrasózzák. 
Tippünk: Vágd vékony csíkokra, majd tekerd be vele a fokhagymás juhtúróval töltött csirke- vagy pulykamell roládokat, így nem szárad ki a hús sütés közben. 


Bacon
Melyik része a disznónak: teljesen ugyanaz, mint a kolozsvári vagy császárszalonna, csak bőr nélkül, általában vékonyra szeletelve árulják. 
Hogyan készítik:
 Csak pácolják, majd egy speciális gépben gőzben megfőzik. 
Tippünk: A felbontás után hamar használd el, mert könnyen romlik. Csinálj belőle baconös, tökös szendvicset. De nyersen is tökéletes reggeli. 
 



Elkészült az abált tokaszalonnám.
Szívesen megosztom a "receptjét".

forrás:Nagylaki András,facebook Íme:

Hozzávalók:
2-3 db húsos tokaszalonna (cca. 1 kg össztömeg)
2 fej (nem tévedés!) fokhagyma
3-4 db babérlevél
őrölt pirospaprika (színező és csípős egyaránt, majd lásd alább!)
20-30 egész fekete bors
rengeteg só (majd lásd alább!)
(némi száraz (félédes, félszáraz) fehérbor (de aki a vöröset kedveli az azt használja) és szódavíz(vörös bor esetén a szódavíz elhagyható, én részemről a fehér bort piszkosul, a vöröset tisztán szeretem) :)))))

Elkészítés:
A tokaszalonnákat megmosom, majd egy megfelelő méretű fazékba teszem. Felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Beleszórom a borsot és a babérleveleket. Erősen sózom (legalább 4-5 evőkanálnyi!), majd elkezdem főzni.
Közben 1 fej fokhagymát megtisztítok, és fokhagymazúzóval az abálólébe töröm. A fokhagymazúzóban maradt rostos maradékot is a lébe teszem. Amikor felforrt, azonnal takarékra kapcsolom a fűtést, és lefedve kb. 1 órára magára hagyom.

(Most a félszáraz borból (én félszáraz Cserszegi fűszerest használtam) és az szódavízből keverek magamnak egy laza fröccsöt, és lassú kortyokkal élvezettel elfogyasztom:))))

Ezután elkészítem a kozmetikumot:
A másik fej fokhagymát is összezúzom, és egy megfelelő bögrébe teszem. A zúzóban megmaradt fokhagymarostokat még belekapirgálom az abálólébe. 1-2 kávéskanál sót szórok a fokhagymazúzalékra, és bőven paprikázom (3-4 kávéskanál színező pirospaprika, 1 kávéskanál csípős paprika). Néhány csepp étolajat adok hozzá, és jól elkeverem (annyi olaj kell hozzá, hogy kenhető állagú legyen).

(Kezet mosok, majd a félszáraz borból és az szódavízből keverek magamnak egy laza fröccsöt, és lassú kortyokkal élvezettel elfogyasztom:))))

Most megnézem a szalonnát. A bőrös oldalába döfök egy húsvillát, és óvatosan megemelem. Ha a bőr a döfés környékén kezd hasadozni, azonnal kirántom a villát, mert kész a szalonna! Ez az állapot úgy 1 órányi abálás után következik be. Hagyom az abáló lében langyosra hűlni.

(Amíg a szalonna langyosodása bekövetkezik, a félszáraz borból és az szódavízből keverek magamnak egy laza fröccsöt, és lassú kortyokkal élvezettel elfogyasztom:))))

A langyos szalonnákat kiveszem az abáló léből, konyhai törlőpapírral leitatom róluk a levet. Minden oldalát megkenem a kozmetikummal. Ha rendesen lehűlt, fagyra teszem őket.

(Kezet mosok és a sikeres munka örömére a félszáraz borból és az szódavízből keverek magamnak egy laza fröccsöt, és lassú kortyokkal élvezettel elfogyasztom:))))

Tanácsok:
Jó étvágyat!

Elkészítési idő: 120 perc
Kalóriatartalom: sok kcal
Zsírtartalom: sok gramm

Csak jó étvágyat tudok kívánni ennyi felséges szalonna után!





¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Az írással, olvasással kapcsolatos tanulási zavarok (diszlexia, diszgráfia) javítható: gyermekkorban is, gimnazista korban is, felnőtt korban is, ha olvasáskor a szöveg valamilyen módon és fokban eltorzul .
A leggyakoribb szövegtorzulások:
Homályos látás, amely nem korrigálható szemüveggel, és nincs szemészeti elváltozás.
A sorok, szavak mozognak.
A szöveg bántóan csillog.
A szavak „besüppednek”a fehér háttérbe.
A szavak le vagy felcsúsznak a sorból.

Torzulnak a szavak, a betűk.


A szöveg- sorok torzulások  lehetnek a fentiek keveréke.
A látásunkhoz fény kell. A fény-fehérfény a szivárvány színeit tartalmazza . A színek különböző hullámhosszúak  Bizonyos színek túlingerlik a szem ideghártya csapjait és pálcikáit, már itt hibás fotokémiai folyamatok mennek végbe és továbbítódnak mint torz ingerület. Ehhez hozzáadódik a jobb-bal látóideg  idegrostjaiban az ingerület továbbítása szaggatottan, lassan, összetorlódva halad az agy látóközpontjába. Ennek következménye hogy a reális érzet nem tud kialakulni a látóközpontban és a válaszreakció is szabálytalan lesz. Zavaros betűsorok jelennek meg.


Azt a színt amelyik túlingerli az ideghártyát ki kell szűrni, hogy rendben továbbítódjanak az ingerületek az agy látóközpontjába. Itt a valóságnak megfelelő érzet, betűsorok jöjjenek létre.
A beeső fényből bizonyos színtartományokat ki kell hagyni.
A korongon látott színekkel meg lehet változtatni a színösszetételt, amely egy megváltoztatott alapingert jelent, amit a „másképp működő” idegrendszer könnyebben feldolgoz .
 Diszlexia korrigálására, mint speciális segédeszköz segíthet ezen egy színes lencséjű szemüveg. A színes „lencséknek” azonnal van hatása . Az olvasási sebesség nő, a hibaszám csökken, a szövegértés javul. Az olvasó azonnal érzi a változást , hozzátartozó hallja a javulást.
A szemüveg lencsék lehetnek eltérő színűek a jobb illetve a bal oldali lencse (egymás kromatikus ellentétei) és azonos színűek.
Szemüveg közül létezik PAPÍR két méretben állítható, így nem csak felnőttek, hanem gyermekek is kényelmesen viselhetik.
MÜANYAG fixkeretes illetve a CLIPS, ami a szemüvegeseknek ajánlott, rácsíptethető szemüveg.
A  szemüveg  nagy tisztaságú, magas minőségű UVszűrő fóliával készül.
A színes lencsés szemüveget csak olvasáshoz, íráshoz kell használni !!
Kérjen színmintát !  Megtudhatja milyen színű szemüveglencse kell a szeméhez
Ön vagy gyermeke, tanítványa diszlexiás,
olvasási zavaravan ?
Itt ellenőrízheti!

 Első jelzés az olvasási problémára,; ha kacsint

 a szemével és a nyitott szem szemhéja/alsó vagy felső/ berebben vagy pislant.
Merengve nézzen a kép mélyébe!
Ha Ön képes 3D-ben látni a képeket,
 nincs olvasási problémája .
A diszlexia  problémával küszködők kevésbé vagy
 egyáltalán nem tudják megjeleníteni 3D-ben a képeket. 
Egy óriás csillag. Ezen a képen lehet legjobban tanulni a sztereogram nézését. Úgy kell nézni a képet, hogy a két karika helyett hármat lássunk, fent is és a kép közepén is, ami egyébként a kiemelkedő csillag közepe



 "Szerencse? Balszerencse?"

Volt egyszer egy parasztember. Igen szerényen élt, sokat dolgozott, mégis csak egyetlen lóval és egyetlen fia segítségével szántott-vetett kicsinyke földjén.Történt egyszer, hogy a lova kiszökött a karámból, és nem találták. A szomszédok nagyon sajnálkoztak, "Micsoda balszerencse!" - mondták. Az öreg csak ennyit mondott: "Balszerencse? Ki tudja?" Nem sokkal azután a ló hazatért, és magával hozott egy fiatal vadlovat is. A szomszédok felkiáltottak: "Micsoda szerencse!" De a bölcs öreg csak ennyit mondott: "Szerencse? Ki tudja?" A fia elkezdett foglalkozni a fiatal csikóval, megpróbálta megülni. A ló megvadult, és levetette hátáról a fiút, akinek lába tört. A szomszédok megint csak sajnálkoztak: "Micsoda balszerencse!" Az öreg így válaszolt: "Balszerencse? Ki tudja?" A fiú a következő héten még mindig ágyhoz volt kötve, mikor katonák érkeztek a faluba, és összefogdosták a katonaérett fiatalokat. A törött lábú fiúval nem tudtak mit kezdeni, otthon hagyták. A szomszédok ismét csak irigykedtek: "Micsoda szerencse!" De az öreg csak ismét a maga bölcsességével felelt: "Szerencse? Ki tudja?"


Nincsenek megjegyzések: