http://aranylo.blogspot.com/

2017. július 17., hétfő

2017. április 16., vasárnap

Húsvét , Easter

Kedves olvasóim !
Meghittség, boldogság, áldás és béke, 
legyen a családod örökös vendége. 
Boldog húsvéti ünnepeket kívánok!

2017. április 8., szombat

Listen to music on the radio, Hallgass zenét a rádióban



Spin the globe and listen to radio stations from across the world - The ...

www.theverge.com/.../radio-garden-studio-moniker-netherlands-instit...



Hát ilyet még nem pipáltam..... Kattintsatok a pöttyökre, és - bocsánat a kifejezésért, - de lehidaltok Ti is......

Is such a thing even did not tick ..... Click the sprinkles, and - pardon the expression - but you also

2017. február 28., kedd

A szólásainkban rejlő tudás


Gábor Kati fényképe.

http://emf-kryon.blogspot.hu/…/a-szolasainkban-rejlo-tudas.…

A magyar nyelv lefektette szólásaiban, meséiben, népművészetében, nyelvében az univerzális tudást, és ezek, mint üzenetek szólnak hozzánk!

Rengeteg tudás van e lapban, érdemes olvasgatni, 
szeretettel ajánlom

2017. február 22., szerda

A Székely himnusz versét .......


MINDEN IGAZ MAGYARNAK és TESTVÉREMNEK!!

SZÉKELY HIMNUSZ

A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, és művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott hazafias dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon, és a tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.

Csanády György életrehívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – az ország szétszakadásának nyomasztó élménye közepette – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.
Krémer Etelka fényképe.
A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagyáldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.

Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.

Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.

Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések. A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.

Csanády György Székelyudvarhelyen született 1895. február 23-án, és az itteni Református Kollégiumban érettségizett 1913-ban. A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de nem a szakmájából, hanem az irodalomból élt. Az I. világháborúban katonaként megsebesült. Magyarország-ra költözött, és 1920-21-ben ötödmagával megalakítja a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Budapesten, 1952. május 3-án halt meg. A Farkasréti Temetőben temették el, de később - végakarata szerint - hamvait Székelyudvarhelyen, a Református Belvárosi Temetőben, a családi sírban helyezték el.

Mihalik Kálmán Oravicabányán született 1896. február 21-én. Kolozsváron a piarista gimnáziumban, majd az unitárius főgimnáziumban tanult, itt érettségizett 1915-ben. Mivel katolikus volt, vallásórára a kegyesrendiek által vezetett főgimnáziumba járt. A kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be. A háborúban ő is fronton teljesített szolgálatot. A háború után tanulmányait Szegeden folytatta, majd az itteni egyetemen lett tanársegéd. 1922. szeptember 6-án, 26 éves korában, tífuszban halt meg, Szegeden; sírja a Belvárosi Temetőben van.

A régi Székely himnusz

Az Este a székelyeknél lassú dallama nem székely népdal, aminek oly sokan tartják, hanem zeneszerzői lelemény. Bartók 1907-ben fedezte fel a Csíki- és a Gyergyói-medencében a magyar népdal régi stílusát, amelyre legelsőbben a négysorosság, az ereszkedő dallamszerkezet és a félhang nélküli ötfokúság jellemző. Ezeket a jellegzetességeket teremtette újra a páratlan népszerűségű zongoraminiatűr lassú szakaszában, amelynél jellemzőbb és megindítóbb zenei képet senki sem festett a Székelyföldről. Egyedülálló zenei jelképe ez a dallam a székelység hagyományőrző erejének és annak a szellemi örökségnek, amelyet Bartók tett az összmagyarság közkincsévé. Érthető, hogy egyes műveltebb székelyek szeretnék, ha ez a zeneszerzői telitalálat (az évtizedek során hozzátársult Mária-ének szöveggel) székely himnusszá válnék, s akként kiszorítaná szerepéből a "Ki tudja, merré...-t. Nem kisebb tekintély, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tudós igazgatója, Kónya Ádám is szorgalmazta ezt. Hiába. Írását a többség nevében felhördülő ellenlábasok diverzióként bélyegezték meg !!
Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély népét!
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.

2017. február 2., csütörtök

Magyarul: oláh, román származása és vándorlása ! Illik tudni mert magyar vagyok









ez az irás 2012-böl származik, de talán lesz akinek mégis az újdonság erejével hat.
From: MVSZ Sajtószolgálat <sajtoszolgalat@mvsz.hu>
Date: 2012/2/5
Subject: Régi rómaiak, olaszok, oláhok
To: MVSZ Sajtószolgálat <sajtoszolgalat@mvsz.hu>



Honnan kerültek hát a Balkán hegységére és Erdély hegyeire az oláhok? Világos, hogy Olaszországból, de nem a rómaiak idejében, hanem a Középkorban éspedig az Otranto tengerszoroson át. Miért?
Régóta talány, hogy miért hasonlít jobban a román nyelv a dél-olaszországi, calabriai olasz nyelvjáráshoz, mint az észak-olaszországihoz, például lombardiaihoz, vagy a latinhoz, ha igaz, hogy a román nyelv délről észak felé, Itáliából érkezett Havasalföldre és Erdélybe?
Képtalálat a következőre: „oláh román cigány képek”

Az „olasz csizma” sarkában Calabria-ban járt, románul tudó turistáknak bizonyára feltűnt, hogy mennyire más, a mai románnal szinte azonos az ottani olasz nyelvjárás. „Io sono” (ejtsd: ió szóno) mondja az olasz, ha azt akarja kifejezni: „vagyok”. „Eu suntu” (ejtsd: jeu szuntu) mondja a calabriai, míg románul ugyanaz így hangzik: „eu sunt” (ejtsd: jeu szunt). „Che fai?” (ejtsd: ke fáj) kérdi az olasz, ha azt tudakolja „mit csinálsz?”. „Ce faci?” (ejtsd: cse fácsi) – így a calabriai, és „ce faci?” (ejtsd: cse fács) így a román. Hasonlóképpen talány marad az is, hogy miért tanulják meg napok alatt egymás nyelvét románok és albánok?
Képtalálat a következőre: „oláh román cigány képek”
Ki más adhatta meg minderre a hihető választ, mint Magyar Adorján, nemzetünk e méltatlanul elfelejtett óriása, a tőle megszokott hatalmas tudással és zseniális meglátásokkal? Eszmefuttatása nem csak a dákó-román kontinuitás elméletét teszi helyre, de választ ad arra a kérdésre is, hogy miként, és mikor kerültek a mai románok ősei a Balkán déli részeire, az Ohrid-tó, illetve Koszovó (Rigómező) környékére, ahonnan a Havasalföldre és Erdélybe vezető útjuk már ismert.
Magyar Adorján:
A régi rómaiakról... (oláhokról)

Nem szeretek rombolni, de hibákra figyelmeztetni néha talán mégis jó és hasznos. Fiatal koromban évekig éltem Rómában és Firenzében, ahol az alábbiak nagy részét olvastam, hallottam, tanultam. Akkoriban ott még senkinek sem jutott eszébe ilyesmiket meghamisítania. Mindenekelőtt azonban ezt kell megemlítenem: A rómaiak elfoglalták ugyan Erdélyt is, de ez inkább katonai megszállás volt és nem is tartott sokáig. Uralkodtak ugyan a dákok fölött, amiért régebben sokat lett emlegetve a „dákó-románság". De mivel ismeretes, hogy megszálló katonaság mit csinál a nőkkel, ezért, mint nem dicső valamiről, a dákó-románságról ma inkább hallgatni szokás.
A régi magyarok még igen jól tudták, hogy az oláhok, olasz (de nem római) származásúak és ezért nevezték őket az egyező olá (oláh) és olasz néven. Amely szó tulajdonképpeni jelentése juhász, juhos volt, mivel az oláhok juhokat nagyban tenyésztő nomádok voltak, akik nomádságra azért kényszerültek, mert enélkül több ezernyi juhból álló nyájaiknak nem lehetett volna elegendő legelőjük.
Képtalálat a következőre: „oláh juhász paraszt képek”
E szavak: ó, jó, jú valamint olá, jolá is, egyszerűen juh jelentésűek is voltak, de jelentettek ezenkívül vagyont is. Kelet-Afrikában él a vagy kétmilliónyi galla (saját nevén ormo) nevű kámita (nem szerecsen, nem néger), tehát velük rokon eredetű nép, amelynek nyelve tisztán ragozó, mint a magyar, szóanyagában pedig a magyarhoz a töröknél közelebb álló. Fajilag ottaniakkal keveredett ugyan, de nyelve meglehetősen megmaradt. Valamikor, talán még az újabb kőkorban kerültek oda. E nyelv szótára s nyelvtana nekem megvan. Néhány példa: dibbe = dob, ani = én, bilacsa = pille, csukalu = csukni, varantó = varázslat, szokitu = szökevény, csobu = csöpög, gorade = kard, makarra = makacs, guma = gyümölcs.Képtalálat a következőre: „oláh juhász paraszt képek”
Nos, e nyelvben is betű szerint ola = juh még ma is. Világos tehát, hogy valamikor az olasz név juhász avagy juhos jelentésűnek kellett lennie.
Olaszországban pedig ma is megvannak a tratturi - k = utak, járások, járatok, amelyeken élnek ma is a nomád juhászok, akik több ezernyi állatból álló nyájukkal is minden nyáron a Közép-olaszországi Abruzzo hegységbe vándorolnak, de minden télire elvonulnak a Calabria hegységbe. Ezen tratturik néhol csak fél kilométer szélesek, de néhol egész kilométernyiek is és rajtuk mindenütt fű, legelő van. Egész hosszukon területük ma is államilag védett, rajtuk sehol semmit építeni vagy művelni nem szabad, mert e nomádok nagy hús-, gyapjú- és tejtermék termelése az ország gazdaságában igen fontos szerepű.
Juhtenyésztő nomádok tehát Olaszországban még ma is vannak. De ismeretes, hogy ugyanilyenek vannak sokan mindenfelé a Balkán hegységeiben is. Viszont ilyesmi éppen csak a magyarságnál nem létezett soha. Voltak és vannak nekünk is juhászaink és ezeknek juhnyájaik, de sohasem olyan nagyok, mint a nomádoknak, akik hiszen ezekből élnek, de a miénk sohasem járhattak, legeltethettek másutt, mint saját városuk határában, nem a máséban, télire pedig az állatok a zárt hodályokban voltak, ahol szénával, avagy ahol volt, szárított lombbal etették az állatokat.
Olaszország már a Középkorban is sűrűn lakott volt és mindenfelé voltak hatalmas és hatalmasabb földesurak, meg várurak, akik kisebb-nagyobb zsoldos szolgahadat is tartottak, amelyekkel egymás közt is háborúskodtak. Ezeket partigiani (ejtsd=partidzsáni, tájszólással pártizáni) néven nevezték. Elég volt tehát ilyen haddal a tratturi utat valahol elzárni, hogy a juhászoktól a továbbmenésért ennyi vagy annyi juhot, avagy sajtot adó vagy vámként követelhessenek. Idővel az ilyen fizetéskövetelések mindig súlyosabbak lettek.
Mindezzel ellentétben a Balkán hegységei akkoriban vagy lakatlanok, avagy csak igen gyéren lakottak voltak, ahol sem tratturik nem léteztek, sem senki a hegyekben járó juhászokat nem adóztatta, vámolta. Ezért menekültek tehát a Középkor juhászai az Otranto szoroson át a Balkánra, valamint ez fejti meg azt is, hogy a mai oláh nyelv miért hasonlít inkább a közép és dél-olasz tájszólásokra, mint a latinra, vagyis hogy a latinnal csak annyira rokon, amennyire a tájszólások is rokonok vele.
Leszögezhető tény tehát, hogy a mai „románok" nem a rómaiak maradványai, hanem a középkori olasz nomád juhászok leszármazottai. Aminthogy a még száz, kétszáz év előtti oláhok is kizárólag hegységi, havasi és többnyire még mindig nomád juhászok voltak, akik a hegységekben, országhatárokkal nem törődve, a följegyzések szerint, Csehországig is el-elvándoroltak.
Habár az oláhban sok az albán, szláv és magyar szó, de ezeket az irodalmi nyelvből természetesen igyekeznek kivetni s latin vagy olasz (de irodalmi olasz) szavakkal helyettesítem. Aminek eredménye azonban, hogy a nép az irodalmi nyelvet alig érti, kivéve csak legújabban, amikor az irodalmi nyelvet a gyermekek az iskolában megtanulják.
Szokás mondani, hogy hódításaik nyomán a rómaiak a műveltséget is terjesztették. Ami azonban nincsen egészen így, mert habár így a római műveltség valóban terjedt, de ez csak következmény volt, sohasem cél. A cél mindig csak a leigázottak adóztatása, s rabszolgák szerzése s az illető ország vagy föld természeti kincsei kiaknázása, vagyis Róma gazdagsága és hatalma növelése volt.
Egyébként pedig, ha a római műveltséget pontosabban szemügyre vesszük, rájövünk, hogy az csak átvétel. Átvétele a görög, az etruszk és a szikul műveltségnek; aki utóbbiak a szikulok, eredetileg a később létesült Róma helyén éltek, ahonnan mindent otthagyva a latinok elől menekültek Calabriába, majd Szicíliába, mely sziget nevét is róluk kapta. (Azelőtt: Trinákria), de utóbb itt is Róma uralma alá kerülvén, nyelvileg el lettek latinosítva.
De a római műveltséget vizsgálva megállapítható még az is, hogy ami ebben a szép, az tulajdonképpen a görög, az etruszk és a szikul, ami ellenben tulajdonképpen római, az inkább durva, de nem szép. Hogy a rómaiak minden műveltségük mellett milyen durva lelkületűek voltak, egyebeken kívül mutatja az is, hogy cirkuszaikban élvezettel nézték végig a gladiátorok többnyire halállal végződő harcait, valamint a halálra ítéltek kiéheztetett vadállatok általi széttépését. Amely elítélteknek néha kést, baltát is adtak, hogy élet-halál küzdelmük „érdekesebb" legyen. Lehettek akkoriban is egyesek, akik üyesmi nézésétől iszonyodva a cirkuszba el sem mentek, de mi ez a nézők ezreihez képest?
Manapság ilyen „előadások" elképzelhetetlenek, mert közfelháborodást okoznának, de lehetetlenek is volnának, mivel ezt a hatóság már előre megtiltaná.
Képtalálat a következőre: „oláh román cigány képek”
De vegyük még szemügyre Róma alapításának mondáját is, úgy ahogyan ezt a rómaiak maguk hagyták reánk. Ez természetesen csak mese, monda, nem valóság, de jellegzetes. Romulusz várost akar alapítani s a leendő várost körülvevő falat botjával a földbe karcolt vonallal jelezte. De testvére, Rémusz ezt csak úgy nevetségből átugrotta. Ezen Romulusz annyira felbőszült, hogy Rémuszt agyonütötte. Róma alapítója tehát testvérgyilkos volt. Amely gyilkosság méghozzá nevetséges kicsiség miatt történt.
A város tehát meglőn alapítva, de hogy belé lakókat is szerezzen, Romulusz Asilum-ot alapított (menhely, menedékhely), ahová bárkit befogadott. Akik természetesen főképp csavargók voltak, akik, hogy valamely tettük miatti büntetésüket elkerülhessék, törzsüktől, nemzetségüktől megszöktek. Ezek azonban mind férfiak voltak. Márpedig városnak nőkre is szüksége volt. Ezért Romulusz egy ünnepségre a szomszéd szabinokat is meghívta, akik gyanutlanul, fegyvertelenül és családostul meg is jelentek. Ámde az ünnepség folyamán Romulusz és emberei adott jelre a szabinokat megtámadták, leányaikat elrabolták, aki férfi pedig ellenállást kísérelt meg, leütötték. A többi szabinok elmenekültek. Ilyesmi azon időkben a legszörnyűbb tett volt, mert a vendégjog általános szokás - törvény volt. A vendéglátó saját vendégét meg nem támadhatta, ki nem foszthatta, sőt vendégét ennek esetleges ellensége ellen megvédeni is köteles volt. Ezért a szabinok megtorló bosszút forraltak. Egész évig fegyverkeztek és készültek a megtorlásra. Csakhogy amikor a csatára került volna sor , akkor Romulusz és emberei a nőket és ezek karjain az időközben már megszületett csecsemőikkel előrebocsátották. A szabinoknak pedig nem volt szívük ennek ellenére is a saját leányaikat és ezek csecsemőit félrelökdösve mégis ellenükre csapni. Úgyhogy a dolog vége békekötés lett. Vagyis Rómát mindjárt keletkezése után, nők, csecsemők mentették meg.
Képtalálat a következőre: „oláh román cigány képek”Megjegyezhető, hogy magukat a cigányok is rom néven nevezik.
Népünk vélekedését illetőleg pedig elég az oláhkodás avagy könnyebb kiejtés szerinti ólálkodás szavunkat fölhoznunk. Jelentése: lappangva valakire leskelődni, hogy alkalmas pillanatban meg lehessen támadni. Vagy valamely tárgyra vagy háziállatra, szintén lappangva lesni, hogy egy őrizetlen pillanatban ellopható legyen.
Forrás:
A Nap Fiai, Argentína, 1978. 11-12. szám
http://www.szekelypajzs.org/…/173-a-regi-romaiakrol-olahokr…
Térkép: Wikipédia
MVSZ Sajtószolgálat

2017. január 21., szombat

Csak ennyi..?? NEM....!!!

Olvass hogy képben legyél!!!!

https://www.google.hu/search?q=http%3A%2F%2Fidokjelei.hu%2Fhirek%2F&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=k12DWMXzM6qo8we846fAAw

Másold a keresőbe;
http://idokjelei.hu/hirek/

2017. január 13., péntek

Szívbe írott Erkölcsi Törvények







A Szkíta örökség egy mára elhomályosulni látszó emléke a hát-társ, ami a közeli múltig a magyar komaságban hagyományozódott tovább. A koma nem egyszerű barát, főleg nem cimbora.

A hát-társ olyan ember, akinek nem csak hogy hátat lehet fordítani, de feltétel nélküli bizalommal rá lehet bízni akár az életünket is mert tudja, fordítva is így van.
Hátukat egymásnak támasztva visszavernek minden támadást. Egyedül gyengék, de együtt a legveszedelmesebb megpróbáltatásokat is kiállják.
A háttárs nem addig társ, amíg egyik vagy másik meg nem gondolja, hanem élethosszig kitartó kapcsolat. Vérségi kötelék nélküli testvér(i)ség. Rokoni kapcsolat nélküli legerősebb kötés két ember, férfi, harcos között. Csatában és az élet viszontagságaiban is bizton lehet számítani a háttársra.



Justinus írásaira támaszkodva Bonfini, Hunyadi Mátyás király humanista történetírója a következőket írta a szkítákról: “A szkíták nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, nem ismeri a fösvénységet, a nagyravágyást, a legyőzöttektől semmit sem követelt a dicsőségen kívül. Tejjel és mézzel éltek.  Az igazság náluk nem törvényekkel volt elfogadva, hanem jellemükbe volt oltva. Nem volt nagyobb gonosztett náluk a lopásnál. Ezüst-arany után – erkölcsüknél fogva – nem futottak. Egyébként igen mértékletesek és önmegtartoztatók és természettől fogva becsületesek voltak.”

Werbőczy István, a Hármas Könyv (Tripartitum) szerzője is úgy vélekedett, hogy a magyarság nem Róma jóvoltából lett keresztény, (szkíta-keresztény) hanem közvetlenül Istentől, azaz Jézustól. Az írásban rögzített törvényre (Toráh) olyan népnek van szüksége, mely nagy hajlandóságot mutat e törvények áthágására, ezért mindig újra és újra törvényfelolvasásokkal emlékezetébe kell idézni az írott törvényben foglaltakat, hogy le ne térjen az e törvények által kijelölt útról. A szkíták esetében a szívbe “írott”, a szívben hordozott erkölcsi törvények egy olyan eredendően belülről jövő, pozitív morális beállítottságot jelenítenek meg, melyek összessége csak az isteni őskinyilatkoztatás első kézből történt megkapásából, birtoklásából táplálkozhat, s melynek betartása az adott néplélek magátólértetődő sajátja, alapvető magatartásmodellje volt.  


Krémer Etelka fényképe.A Megváltó ezzel a szkíta lekiség hagyományainak továbbvivőjeként, betetőzőjeként nyilvánította ki magát, s ez egész tanításán vörös fonálként végighúzódik. Ez nem jelent egyébként kevesebbet, minthogy az Isteni Ige tartalmaiban visszhangzik az a szellemiség, mely a szkíta népek élő vallási életében az Isteni Őskinyilatkoztatásból táplálkozva ősidők óta megnyilatkozott és különösen a magyarság történelme folyamán oly gyakran a történések fő mozgatórugójává vált. Nem lehet a véletlen műve, hogy a zsidó származású egyházatya, Epiphanius Jézus tanítását „jézusi szkítizmusnak” nevezi.


Szkíták/Hunok közé tartozik az a rájuk jellemző vonás, hogy nem rendelkeztek a zsidóságra jellemzően írásban rögzített, szigorú törvényekkel, ezt elemi szabadságszeretetük sem tűrte volna, mert a szkíták az igazságot nem törvénykönyvből ismerték, hanem a természet oltotta beléjük, azaz a szívükben hordják az alapvető erkölcsi törvényeket, melyeket többségük szigorúan be is tart. Ha egy népnek a szívébe van írva az igazság, akkor az annak az igazsága, aki azt oda beírta, s nem emberi okoskodás terméke!

 Lássuk csak, ezt Jézus hogyan fogalmazza meg: „Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn. 4./23-25.)   


Ezzel minden valószínűség szerint az a XVII. századi orosz zsidó rabbi, Rabbi Isaac ben Abraham Tróki is tisztában volt, aki bennünket még e kései korban is Jézus népeként azonosított, és így fogalmazott rólunk: „A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”

A szkíta népek alaptermészete és jellemvonásai dióhéjban: 

BÁTORSÁG - EGYENESSÉG - ÖNFELÁLDOZÁS - NYÍLTSÁG - JÓZAN SZERETET - AZ ADOTT SZÓ BETARTÁSA ÉS TISZTELETE - AZ ÁRMÁNYKODÁS, A KUFÁRSZELLEM ÉS A HÍZELGÉS MEGVETÉSE



Ez az aranyból készített szkíta királysírban talált kisplasztika két férfit ábrázol, akik egymással vérszerződés útján örök szövetséget kötnek. Sokatmondó az ötlet, ahogy a két fej profilja egyetlen szembenéző arccá olvad össze.

S hogy élő példával tegyem szemléletessé az elmondottakat, elmesélek egy valóban megtörtént esetet, két szkíta férfi, Dandamis és Amizok történetét:  

„Elmondom Dandamis és Amizok történetét, de előbb esküt teszek a mi szokásaink szerint: Esküszöm a szélre és a kardra, hogy semmi hazugságot nem mondok a szkíta barátokról.  . ... Ha  a szélre és a kardra esküszünk, azt annyiban tesszük, amennyiben a szél (a levegő) az élet oka, a kard pedig halált eszközöl.” (Tehát életre és halálra esküdtek. LP)

„... Tehát negyedik napja volt Dandamis és Amizok barátságának. Ekkor ellenség tört a szkíták vidékére, s mivel azoknak a támadásról sejtelmük sem volt, mindnyájukat megfutamította vagy elfogta az ellenség, kivéve azokat, akik gyorsan a folyó túlpartjára úsztak. Akkor ugyanis a Tanais” (Don; LP) „folyó két partján táboroztak a szkíták. Az ellenség kirabolta sátraikat és feldúlta mindenüket. Ezért a szkíták nagyon szomorkodtak. Amizok foglyul esett. Kiáltozta barátja nevét és emlékeztette a serlegre és a vérre. Mikor Dandamis ezt hallotta, tüstént visszaúszott az ellenséghez s visszakérte barátját. Az ellenség azonban nagy váltságdíjat követelt érte. Dandamis akkor így szólt: ’Mindenemet, amim volt, elraboltátok, de ha képes vagyok szegénységemben valamit tenni, kész vagyok rá. Ha pedig akarjátok, tartsatok meg engem barátom helyett, s úgy bánjatok velem, ahogy nektek tetszik.’ Az ellenség erre szemeit kérte váltságul. Dandamis azonnal odatartotta, hogy szúrják ki. S mikor kiszúrták, átvette barátját és azzal együtt úszott vissza a folyón keresztül. Az ellenség megrémült e hősiesség láttán, mert meggondolta, hogy minő jellemű férfiak ellen kell majd a jövőben harcolnia.”

Az önfeláldozásnak ez a heroikus, a mai, velejéig egoista ember számára nevetség számba menő példája fogalmazódik meg Jézus azon igéjében is, mely így szól: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn. 15./13.)

Lajdi Péter - részlet

2017. január 4., szerda

Hatodik rész :Magyar népi díszítések, vetett ágyak ILLIK Tudni mert magyar vagyok

Vetett ágy - Pápa - Dunántúl
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.


Vetett ágy - Magyarvista - Kalotaszeg - Erdély
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Festett tornyos ágy - Makó - Alföld - XIX század közepe
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Hódmezővásárhely - Alföld
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Gyomaendrőd - Alföld
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Edelény - Északi-középhegység
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Dejtár - Északi-középhegység
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Buzsák - Dunántúl
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Sárközi vetett ágy - Őcsény - Dunántúl
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Nagytarcsa - Északi-középhegység
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Mezőkövesd - Északi-középhegység
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Kemence - Északi-középhegységl
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Kazár - Északi-középhegység
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Zengővárkony - Dunántúl
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Tápé - Alföld
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Sepsiszentgyörgy - Székelyföld - Erdély
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Kalotaszegi vetett, tornyos ágy - Erdély
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Vetett ágy - Karcag - Alföld
Patrióta Európa Mozgalom fényképe.

Forrás: Patrióta Európa Mozgalom